Hitünkről


Hitünkről

• Baptista nevünk az alámerítés ( baptizein ) görög eredetű szóból (ez az Újszövetségi Szentírás eredeti nyelve) ered. Közösségünk ezt az elnevezést azért kapta, mert felnőttkori, hitvalláson alapuló keresztséget gyakorol – a Szentírás szerinti – víz alá merítés formájában. Jézus Krisztus földön járása és a benne hívő gyülekezetek létre hívása idején ez volt a keresztség általános formája. A vízzel történő meghintés általi keresztelés későbbi korok elhajló gyakorlatából ered. Ezt helytelennek, Isten igéjétől idegen dolognak látjuk. Ugyanígy a magukkal rendelkezni még képtelen kisgyermekek megkeresztelését is. Keresztyén hitünk alapján neveljük gyermekeinket, de életük irányának eldöntését meghagyjuk saját maguknak. Döntsenek saját életükről akkor, amikor eljutnak a felnőtt korba vagy annak közvetlen közelébe.

• Hisszük, hogy Istennek rajtunk megnyugvó kegyelme által része vagyunk az egy szent egyetemes és láthatatlan egyháznak, melynek feje Jézus Krisztus.

• Gyülekezetünk tagjai azok a hívő emberek, akik az Úr Jézus Krisztus váltsága által bűnbocsánatot nyertek, és a Szentlélek által újjá születtek.

• Hisszük, hogy minden ember részesedhet Isten újjáteremtő kegyelmében, ha Jézus Krisztust, mint megváltóját és Urát fogadja be életébe.

• Hisszük, hogy a megtérés által a bűnös ember a kárhozat állapotából üdvösségre, az Istennel való megbékélés útjára lép, és az egyetlen Szabadító, a mi Urunk Jézus Krisztus által elnyeri bűnei bocsánatát.

• Hisszük, hogy Isten a hozzá térő embert Igéje és Szentlelke által újjá szüli, és képessé teszi arra, hogy Krisztus szeretetétől áthatva, szent életet éljen.

• Valljuk, hogy a megtérést és az újjászületést bemerítkezés általi keresztséggel kell megpecsételni, amely az újjászületés bibliai képe, és ez Krisztussal és az ő testével, a hívők gyülekezetével való egység kiábrázolása is.

• Meggyőződésünk, hogy az ember egyéni, családi és társadalmi problémáira csakis a Bibliában található isteni kinyilatkoztatás alapján lehet maradandóan jó megoldást találni. Ezért legfontosabb feladatunk az evangélium (Isten örömüzenete) továbbadása, mely bűnbocsánatról, megváltásról, örök életről, Isten atyai gondviseléséről szól.

• E hitünkből eredően lelki otthont kívánunk biztosítani mindazok számára, akik Isten népe között szeretnének élni, Isten mennyei királyságára felkészülni.