Hitvallásunk


A Magyarországi Baptista Egyház és a Hajdúböszörményi Baptista Gyülekezet iratai

A BAPTISTA HITVALLÁS

,,A HITVALLÁS mai bizonyságtételünk és prédikálásunk summája, az örök Ige mai üzenetének rövid és tömör foglalata. A hitvallás a Biblia sajátos lefordítása, és mint ilyen, nem lehet mellé- vagy fölérendeltje a Szentírásnak, mert magától értetődő, hogy egy fordítás csak alárendeltje lehet az eredetinek. Nem mond ellent tehát a józan észnek, ha azt állítjuk, hogy hitünk és gyakorlati életünk zsinórmértéke a Szentírás, és ugyanakkor egy hitvallás – még ha emberek fogalmazták is –, nem kíván tőlünk mást, hanem, ugyanazt, amit az Istentől ihletett teljes Írás”.

1. A Szentírás,  2. Az egy igaz Isten,  3. Az ember teremtése, bűne és bukása,  4. Az ember megváltása,  5. A hit,  6. A megtérés és az újjászületés,  7. A megigazítás és az istenfiúság,  8. A megszentelődés és a megtartás,  9. A Szentlélek munkája,  10. A bemerítés,  11. Az úrvacsora,  12. A gyülekezet és az egyetemes egyház,  13. A gyülekezet tisztségviselői,  14. A gyülekezeti fegyelem,  15. A bizonyságtétel,  16. Az imádság,  17. A nyugalomnap,  18. A házasság,  19. Az államhatalom,  20. A végső dolgok

1. A Szentírás

Hisszük, hogy a Szentírás (az Ószövetség 39 és az Újszövetség 27 könyve) Isten kinyilatkoztatott Igéje 1.1. E művet a Szentlélektől ihletett emberek írásaiból 1.2 az egyház a Lélek ösztönzésére és útmutatása szerint állította össze. Isten gondviselése a Szentírás könyveit – keletkezésük és továbbadásuk során – minden lényeges hibától megőrizte. A szentírás részleteiben és egészében a legtökéletesebb isteni igazságot közli velünk 1.3. Belőle megismerhetjük Istent, az örök élethez vezető utat és azokat az elveket, amelyek alapján Isten meg fogja ítélni az emberiséget 1.4. A teljes írás – összefüggéseiben és a szentlélek világosságában értelmezve – a keresztyén hitélet tévedhetetlen és kielégítő szabályozója 1.5, legfőbb tanácsadónk a mindennapi élet dolgaiban 1.6 és a legtökéletesebb próbakő, amellyel minden emberi hagyományt, tanítást és gyakorlatot megvizsgálhatunk 1.7.

2. Az egy igaz Isten

Hisszük, hogy van egy élő, valóságos és örök Isten 2.1, aki végtelenül bölcs, mindenható, mindenütt jelenvaló, személyes szellemi valóság 2.2. Tökéletes, szent lénye egyedül méltó teljes szeretetünkre, hódolatunkra és engedelmességünkre 2.3. Az egy Isten Atyának, Fiúnak és Szentléleknek jelenti ki magát a Szentírásban 2.4.

Az ATYA: eredete, oka és célja minden létezőnek 2.5. Fönntartja és kormányozza a világmindenséget, amelyet a láthatatlanból teremtett hatalma szavával 2.6.

A FIÚ: a láthatatlan Isten képmása, aki által és akire nézve teremtetett minden 2.7. Valóságos Isten, aki az emberiség megváltásáért hozzánk hasonló emberi testet öltött magára 2.8. Istenségére nézve öröktől az Atyától való, emberi létére nézve pedig az időnek teljességében Szentlélektől fogantatva, szúz Máriától született 2.9.

A SZENTLÉLEK: Isten személyes jelenlétének hordozója a teremtett világban. Biztosítja a teremtettség rendjét és általa valósulnak meg Istennek a világban elhelyezett törvényei és igazságai 2.10. A szentlélek készítette elő a megváltást, vele győzött Jézus Krisztus a bűn és a halál felett 2.11. Általa válik elérhetővé a Fiú szabadítása és jut céljához az Atya üdvözítő akarata 2.12.

Valljuk, hogy Isten egy-valósága és a kinyilatkoztatásokból megismert hármassága között nem szükséges az emberi okoskodása bármely szétválasztó vagy egyeztető kísérlete, mert ezt a kijelentésbeli tényt elsősorban nem magyaráznunk kell, hanem hittel elfogadnunk 2.13.

3. Az ember teremtése, bűnbeesése és bukása

Hisszük, hogy az embert Isten teremtette 3.1 saját képére és hasonlatosságára, jónak és igaznak 3.2. Isten az embert a földporából formálta és az élet lelkét lehelte belé 3.3. Bölcsességgel és hatalommal ruházta föl és az érzékelhető világban mindent uralma alá vetett 3.4. Alkalmassá tette arra, hogy vele, mint teremtőjével közösségben 3.5, az ő dicsőségére éljen 3.6. Szabadságot ajándékozott néki, hogy önként utasíthassa el magától a gonoszt és önként választhassa a jót 3.7. Az ember azonban a Sátán kísértésének engedve, vétkezett teremtője ellen 3.8. Bűnbeesése folytán testileg-lelkileg a bűn és a halál uralma alá került 3.9. Elveszítette a teremtésben nyert isteni képmás jellemvonásait és eredeti adottságait csak korlátozottan fejtheti ki 3.10.

4. Az ember megváltása

Hisszük, hogy a bűn uralma alatt élő ember megváltása kegyelemből, Jézus Krisztusnak, Isten egyszülött fiának közbenjáró áldozata által történt 4.1. ő az isteni törvény követelményeit önként és engedelmesen betöltve 4.2, kereszthalálával teljes engesztelést szerzett bűneinkért 4.3, harmadnapon föltámadott megigazulásunkért 4.4, azután fölment a mennybe 4.5 és az Atya jobbján – mint egyetlen közbenjáró Isten és ember között – esedezik érettünk 4.6.

Hisszük,. hogy Isten – öröktől fogva elvégzett kegyelmi döntése szerint – minden bűnösnek, személyválogatás nélkül fölkínálja a Jézus Krisztus által szerzett megváltást 4.7. Az ember saját maga dönthet, hogy elfogadja vagy elutasítja a fölajánlott kegyelmet 4.8.

5. A hit

Hisszük, hogy Isten örökkévaló kegyelméből képessé teszi az embert arra, hogy őt megismerje és szent Igéjét értelmével megragadja és szívébe fogadja5.1 . A befogadott Ige által az ember hithez jut és kedvessé válik Isten előtt 5.2, üdvbizonyosságot nyer 5.3 és a láthatatlan valóságok felől meggyőződésre jut 5.4.

A hit egyrészt ismeret, amely által igaznak tartjuk Isten kijelentéseit, akár képesek vagyunk felfogni azokat, akár nem; másrészt erős bizalom mennyei Atyánkban 5.5. Az igazi hit bizonyítékai a jócselekedetek, amelyek nélkül a hit halott önmagában 5.6.

6. A megtérés és újjászületés

Hisszük, hogy a megtérés által a bűnös ember a kárhozat állapotából az üdvösség útjára lép 6.1. A megtérő bűnös – Isten Igéje és a szentlélekmunkája nyomán – fölismeri, megutálja és megvallja bűneit 6.2; Isten jogos és igazságos ítélete alól az egyetlen szabadítóhoz, Jézus Krisztushoz menekül, és hit által elnyeri bűnei bocsánatát 6.3.

Hisszük, hogy Isten a hittel hozzátérő ember Igéje és Szentlelke által újjászüli, újjáteremti 6.4, és képessé teszi arra, hogy a Jézus Krisztus iránti szeretettől áthatva, Isten akarata szerint éljen 6.5. Az újjászületés valóságát a Jézus Krisztus példája szerinti élet bizonyítja 6.6.

7. A megtérés és újjászületés

Hisszük, hogy a megigazulás Isten kegyelmes cselekvése, amellyel az Úr Jézus Krisztusban hívő, újjászületett bűnösnek fölmentést ad a bűnösség vádja és a bűnért való ítélet alól és igaznak nyilvánítja 7.1. A megigazításban nem saját, igazságos cselekedeteink, hanem egyedül Jézus Krisztus áldozata és igazsága alapján, hit által részesülünk 7.2. A megigazítás gyümölcse az Istennel való közösség és békesség 7.3.

Hisszük, hogy Isten a Jézus Krisztusba vetett hit által nem csak megigazítja, hanem gyermekévé is fogadja az újjászületett embert 7.4. Elküldi szívébe a fiúság Lelkét, aki által úgy járulhat Istenhez, mint Atyjához 7.5. Megajándékozza az istenfiúi szabadsággal és kiváltságokkal 7.6. Szükség szerint megfenyíti, de nem taszítja el soha magától 7.7, hanem fölkészíti arra, hogy Jézus Krisztus örököstársaként az ő kibeszélhetetlen dicsőségének részese lehessen az örökkévalóságban 7.8.

8. A megszentelődés és megtartás

Hisszük, hogy a megszentelődés a Szentlélek munkája által végbemenő folyamat 8.1, amelyben az újjászületett ember fokozatosan halad az erkölcsi és lelki tökéletesség felé 8.2. A hívő ember megszentelődését elősegíti az önvizsgálat, az önmegtagadás, a buzgó imádság, az igetanulmányozás és a közösség gyakorlása 8.3.

Hisszük, hogy a megtartás Isten különös gondviselésének műve a Jézus Krisztus követésére őszintén törekvő hívő életében 8.4. Isten újjászületett gyermeke a Szentlélektől támogatva, gyöngeségei ellenére is győz kísértései felett és mindvégig hűségesen megáll Jézus Krisztus mellett, végezetül pedig elnyeri az örök élet koronáját 8.5.

9. A Szentlélek munkája

Hisszük, hogy a Szentlélek szüntelenül munkálkodik az újjászületett ember szívében és életében 9.1. Tanítja, vezeti, tanácsolja, megfeddi, bátorítja és vigasztalja a hívőt 9.2; lelki gyümölcsök termésére készteti 9.3; képessé teszi arra, hogy Istennel és testvéreivel valóságos közösségben élhessen 9.4; esedezik érette 9.5 és elpecsételi a teljes váltság napjára 9.6.

Hisszük, hogy a Szentlélek Isten dicsőségére, Krisztus testének építésére a gyülekezet tagjainak tökéletesbítésére kegyelmi ajándékokat oszt megváltott és megszentelt gyermekeinek9.7. A szentlélek ezeket az adományokat bölcs elhatározásának megfelelően ajándékozza azoknak, akik erre törekednek9.8. Senki sem kapja meg a kegyelmi javak összességét9.9. Ezért szükséges, hogy a tagok – anélkül, hogy a gyülekezet jó rendjét megzavarnák – alázatosan és mégis készségesen szolgáljanak egymásnak a sáfárságra nekik adott lelki ajándékokkal9.10.

10. A bemerítés

Hisszük, hogy a bemerítést az Úr Jézus Krisztus rendelte10.1. A bemerítés az újjászületés jelképe10.2, a megváltóba vetett hit szeretetből és engedelmességből fakadó gyümölcse10.3, Krisztussal és az ő testével a hívők közösségével való egyesülésünk kiábrázolása10.4.

Bemerítésben csak az részesülhet, akinek életében láthatóak a megtérés gyümölcsei10.5; aki az Úr Jézus Krisztusba vetett hitéről vallást tett és bemerítését önként kérte10.6. Jézus Krisztus rendelése és az apostolok példája nyomán a bemerítendőt az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevére teljesen a vízbe merítjük10.7.

A bemerítéssel az újjászületett ember ünnepélyesen vallást tesz arról, hogy bűnös életével szakítva, magát mindenestől átadja Jézus Krisztusnak10.8. Isten a bemerítésben részesülő embert bizonyossá teszi arról, hogy amiképpen meghalt és eltemettetett Jézussal együtt a bűnnek, a képpen föl is támad vele együtt új életre10.9. A bemerítés által kiábrázolt igazságok a bemerítendő szívében munkálkodó élő hit által válnak foganatossá10.10.

11. Az úrvacsora

Hisszük, hogy az úrvacsorát Jézus Krisztus szerezte11.1, hogy azzal rendszeresen élve11.2, hálaadással emlékezzünk végtelen szeretetére11.3 és cselekvő módon hirdessük halálát, amíg visszatér11.4.

Az Úr Jézus halálának emlékjegyeiben, a kenyérben és a borban azok részesülhetnek, akik újjászülettek, hitük vallomására bemerítkeztek11.5, Istennel és embertársaikkal rendezett közösséggel élnek11.6.

Az úrvacsora jegyei – a kenyér és a bor –, Krisztus megtört testének és kiontott vérének jelképei11.7. Ha ezeket hittel, a Megváltóra emlékezve vesszük magunkhoz, a Szentlélek által lélekben egyesülünk Urunkkal, mert a külső cselekmény során megújul bennünk a bizonyosság: Immánuel! Velünk az Isten11.8.

Az úrvacsorában, Krisztussal való közösségünkkel egyidejűleg kiábrázolódik és megújul testvéreinkkel való közösségünk is11.9.

12. A gyülekezet és az egyetemes egyház

Hisszük, hogy az újszövetségi gyülekezet azoknak az újjászületett és bemerített hívőknek a közössége, akik Jézus Krisztust megváltójuknak elfogadják és az ő Igéje szerint élnek12.1

Valljuk, hogy az újszövetségi gyülekezet nyilvánvaló ismertetőjegyei: a tiszta igehirdetés12.2, a bemerítés és az úrvacsora ige szerinti alkalmazása12.3, az imádkozás és az éneklés12.4, az önkéntes adakozás12.5, a szeretetszolgálat12.6 és a gyülekezeti fegyelem12.7.

Hisszük, hogy van egy szent, egyetemes és láthatatlan egyház12.8, ennek feje Jézus Krisztus12.9 és tagjai a különféle látható egyházak tagjai közül mindazok, akik a bárány vérében megmosattak és újjászülettek12.10.

Hisszük, hogy gyülekezeteink az egyetemes egyháznak, Krisztus testének élő részei és minden esetben, amikor a Szentírásra épülő hitelveiket a gyakorlatban következetesen megvalósítják, a láthatatlan közösség látható képmásai.

13. A gyülekezet tisztségviselői

Hisszük, hogy az Úr a gyülekezetek tanítására, gondozására lelkipásztorokat, presbitereket és diakónusokat hív el a családi, a társadalmi és a gyülekezeti élet terén feddhetetlen és példamutató gyülekezheti tagok közül13.1. Az elhívást Isten, a Szentlélek vezetését kérő és annak engedelmeskedő gyülekezet választása által teszi nyilvánvalóvá13.2. Az elhívottakat, miután hitükről és elhivatásukról vallást tettek, lelkipásztorok és presbiterek kézrátétellel és imádsággal avatják föl a szolgálatra, a gyülekezet színe előtt13.3.

A tisztségviselők a Szentlélek és az Ige tanácsolása és rendje szerint szolgálnak; a lelkipásztorok és presbiterek első sorban a lelki munka végzésére, a diakónusok az anyagi ügyek intézésére hivatottak13.4. Semmiképpen sem uralkodhatnak a reájuk bízott gyülekezeten13.5, de jó munkájukért, alázatos, hűséges és felelősségteljes szolgálatukért megkülönböztetett tisztelet illeti meg őket13.6.

14. A gyülekezeti fegyelem

Hisszük, hogy a gyülekezeti fegyelem Istentől rendelt eszköz a gyülekezet Szentírásra épülő rendjének, erkölcsi és tanbeli tisztaságának és a gyülekezeti tagok egészséges lelki életének megőrzésére14.1. Arra törekszünk, hogy a Jézus Krisztushoz hűséges tagokat a helyesen hirdetett Igével neveljük és erősítsük14.2. Azt, aki ennek ellenére mégis vétkezik, mentő szeretettel fenyítjük előbb személyesen, azután tanúk jelenlétében, vagy ha ez nem elegendő, akkor a gyülekezet színe előtt14.3.

A fenyítés célja, hogy a tévelygőt útbaigazítva, a könnyelműt megintve, a vétkezőt megfeddve, a bűn hálójából kiszabadítsa14.4. Azt a gyülekezeti tagot, aki bűnéhez ragaszkodik és az enyhébb fenyítéket ismételten megveti, végső esetben kizárjuk a gyülekezetből, hogy magára maradva, lelki nyomorúságát fölismerje és őszinte bűnbánattal visszatérjen a Megváltóhoz és a gyülekezethez14.5.

15. A bizonyságtétel

Hisszük, hogy a Szentlélek minden újjászületett embert fölhatalmaz a bizonyságtételre és képessé tesz arra15.1, hogy az örömüzenetről, a szívében lévő reménységről és az életben naponta megnyilvánuló kegyelemről bátran vallást tegyen15.2 Isten gyermekeinek és mindazoknak, akik még nem jutottak Jézus Krisztussal élő közösségre15.3. A bizonyságtétel akkor kedves Isten és emberek előtt, ha nem csupán szavakban, hanem velük összhangban álló cselekedtetekben is megnyilvánul15.4

16. Az imádság

Hisszük, hogy az imádság az ember Istennel való közösségének fenntartója és elmélyítője16.1. Az imádkozás lehetőségét Isten kínálta föl az embernek16.2. Imádságban fejezzük ki hódolatunkat és hálánkat mennyei Atyánk iránt16.3; imádságban járulunk Istenhez a Jézus Krisztusban felkínált bűnbocsánatért és imádságban tárjuk fel kéréseinket és kívánságainkat annak, aki mindent megcselekedhet16.4. Szükséges azonban, hogy az imádság hitből fakadó16.5 és Istennek az Úr Jézus Krisztusban kinyilvánított akaratával összhangban álló legyen16.6.

17. A nyugalomnap 17.1

Hisszük, hogy Isten a nyugalomnapot lelki és testi felüdülésünkre ajándékozta17.1. Ezen a napon időnk javát igetanulmányozásra, istentiszteleteken való részvételre, imádságra, a közösség ápolására szenteljük. A nyugalomnapon az irgalmasság cselekedeteit és az elkerülhetetlen közérdekű munkákat kivéve, minden köznapi, fáradságos tevékenységtől tartózkodunk17.2. A nyugalomnapot – az Úr Jézus Krisztus föltámadására emlékezve és az apostoli gyülekezet gyakorlatát követve – a hét első napján, vasárnap ünnepeljük17.3.

18. A házasság

Hisszük, hogy a házasságot Isten szerezte, hogy a házasfelek az ő szent akaratának megfelelően, holtig tartó szeretetben és hűségben, egymás örömére és támogatására éljenek18.1és gyermekeket neveljenek18.2. Isten rendelésének az a házasság felel meg leginkább, amelyet kölcsönös és tiszta vonzalom alapján, a Szentlélek vezetésére és az Ige tanácsára figyelve, józan megfontolással köt meg a szellemi, lelki és testi szempontokból egymáshoz illő férfi és nő18.3.

Az elválást – házasságtörés esetét kivéve – Isten Igéje alapján megengedhetetlennek tartjuk18.4. A házasságtörők nem mehetnek be Isten országába18.5.

19. Az államhatalom

Hisszük, hogy az államhatalom Isten rendelése19.1 a jó rend fenntartása és megőrzése érdekében19.2. Feladata a jót cselekvők megjutalmazása és a gonosztevők megbüntetése19.3, a nép jólétének, szellemi fejlődésének előmozdítása, az ország biztonságának védelmezése és az egyetemes emberiség javának munkálása19.4. Az Ige tanácsa szerint a felsőbbséget tiszteljük19.5, törvényeit és rendeleteit hűséggel megtartjuk19.6. Imádkozunk érette, hogy feladatát betöltve, békességben élhessünk19.7.

20. A végső dolgok

Hisszük, hogy az ember élete a halállal nem ér véget20.1. A halálban a lélek különválik a testtől20.2. Az elhunytak lelke tudatos állapotban van és így a hívők lelke azonnal élvezi a megváltottak örömét, a hitetlenek lelke pedig szenved20.3. Ez az örvendezés, illetve szenvedés azonban csak az eljövendő ítéletkor éri el teljességét, amikor a lélek a föltámadott testtel egyesül20.4.

Hisszük, hogy Jézus Krisztus ismét eljön erre a világra, mindenki által láthatóan, teljes hatalommal és dicsőségben20.5. Akkor bekövetkezik a halottak föltámadása, azután pedig mindenek megítéltetése és elkülönítése örök boldogságra vagy örök gyötrelemre20.6. Sátán az örök tűzre vettetik, halál nem lesz többé és minden földi szenvedés és nyomorúság véget ér20.7.

Hisszük, hogy Isten új eget és új földet teremt, ahol igazság és béke uralkodik örökkön örökké20.8. Az újjáteremtett világban mint a megváltás részesei mindenkor az Úrral leszünk és akkor az örökkévaló Isten lesz minden mindenekben.



1.1

Lk 24,44 Majd így szólt hozzájuk: „Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban.?

2Pt 3,2.15.16 hogy eszetekbe jussanak a szent próféták előre megmondott szavai, és apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől kapott parancsolatai. A mi Urunk hosszú tű ;rését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek – a neki adott bölcsesség szerint – szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.

2Sám 23,2 Az Úr lelke beszélt általam, az ő szava volt nyelvemen.

Jer 1,9 Azután kinyújtotta kezét az Úr, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az Úr: Én most a szádba adom igéimet!

ApCsel 7,38 Ez az, aki ott volt a gyülekezet előtt a pusztában atyáink és az angyal között, aki szólt hozzá a Sínai-hegyen: ő vette át az élő igéket, hogy á tagadja nekünk.

1Kor 14,37 Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy Lélektől megragadott ember, tudja meg, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsolata.

Gal 1,11, 12 Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik, mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam.

1Thes 2,13 Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.

1Pt 1,23, 25 Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek. De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.



1.2

2Móz 24,4 Akkor leírta Mózes az Úr összes igéjét, és korán reggel oltárt épített a hegy lábánál, és tizenkét szent oszlopot állított fel Izráel tizenkét törzse szerint.

Józs 24,26 Azután beírta Józsué ezeket a dolgokat az Isten törvényének a könyvébe. Majd fogott egy nagy követ, és odaállította az alá a cserfa alá, amely az Úr szent helyén volt.

Jer 36,1, 2, 4, 27, 28, 32 Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának a negyedik esztendejében így szólt az Úr igéje Jeremiáshoz: Végy elő egy irattekercset, é ;s írd rá mindazokat az igéket, amelyeket kijelentettem neked Izráelről, Júdáról és a többi népről, attól fogva, hogy beszélni kezdtem hozzád: Jósiás idejétől egészen a mai napig. Ekkor Jeremiás hívta Bárúkot, Nérijjá fiát, Bárúk pedig leírta Jeremiás diktálása után az irattekercsre az Úrnak minden igéjét, amit kijelentett neki. Így szólt az Úr igéje Jeremiáshoz azután, hogy a király elégette a tekercset azokkal az igékkel, amelyeket Bárúk Jeremiás diktálása után írt le: Végy elő egy másik tekercset, és írd rá az előbbi igéket mind, amelyek az előző tekercsen voltak, de elégette Jójákim, Júda királya! Jeremiás tehát elővett egy másik tekercset, odaadta Bárúk írnoknak, Nérijjá fiának, az pedig felírta rá Jeremiás diktálása után azokat a beszédeket, amelyek a Jójákim, Júda királya által elégetett iratban voltak. Sőt még sok más hasonló beszédet is csatoltak hozzájuk.

Lk 1,1–4 Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy tudósítsanak bennünket a közöttünk beteljesedett eseményekről úgy, amint reánk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: magam is jónak láttam, hogy miután eleitől kezdve mindennek pontosan utánajártam, sorjában megírjam azokat neked, nagyra becsült Teofilus, hogy azokról a dolgokról, amelyekről tanítást kaptál, megtudd a kétségtelen valóságot.

ApCsel 1,1 Az első könyvet arról írtam, Teofilusom, amit Jézus tett és tanított kezdettől

Jn 21,24 Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő bizonyságtétele.

Ef 3,3 amikor kijelentésével ismertette meg velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam.

2Pt 1,15–21 Igyekszem azonban, hogy elköltözésem után is mindig megemlékezhessetek ezekről. Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”, ezt a mennyből jött szózatot mi hallottuk, mert együtt voltunk vele a szent hegyen. Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek.



1.3

Zsolt 12,7 Az Úr ígéretei tiszták, olyanok, mint a hétszer tisztított ezüst, melyet földbe vájt formába öntöttek.

Zsolt 19,8–10 Az Úr törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az Úr intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt. Az Úr rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet. Az Úr parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet. Az Úr félelme tiszta, megmarad örökké. Az Úr döntései igazak, mindenben igazságosak

Péld 30,5 Istennek minden szava színigaz, pajzsa ő a hozzá menekülőknek.

Jn 10,35 Az Írást nem lehet érvénytelenné tenni.

Jn 17,17 Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.

Róm 3,21 Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták.



1.4

ApCsel 18,28 Mert erélyesen cáfolta a zsidókat, és a nyilvánosság előtt bizonyította az Írások alapján, hogy Jézus a Krisztus.

Ef 3,2, 4, 5 Ha ugyan hallottatok az Isten kegyelme megbízásáról, amelyet nekem adott a ti javatokra, Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én a Krisztus titkát, amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által.

Mt 22,29 Jézus így válaszolt nekik: „Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát.

2Tim 3,15 Mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által.

Jn 12,47, 48 Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.

Róm 15,4 Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.

Róm 16,25, 26 Akinek van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket az én evangéliumom és a Jézus Krisztusról szóló üzenet szerint – ama titok kinyilatkoztatása folytán, amely örök időkön át kimondatlan maradt, de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére.



1.5

5Móz 4,2 Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból! Tartsátok meg Isteneteknek, az Úrnak parancsolatait, amelyeket én parancsolok nektek.

Péld 30,6 Ne tégy hozzá szavaihoz semmit, mert megcáfol, és hazugságban maradsz!

Jer 23,36 De az Úr ígéretét ne emlegessétek többé, mert az ígéret csak emberi beszéd, amivel megváltoztatjátok az élő Istennek, a Seregek URának, Istenünknek az igéjét.

2Tim 3,14, 16 De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad. A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre , a megjobbításra, az igazságban való nevelésre;

Zsid 4,12 Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták.

2Pt 3,16 Szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.



1.6

2Thes 3,6, 10–13 Testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki tétlenül és nem a szerint a hagyomány szerint él, amelyet tőlünk vettetek át. Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek. Az ilyeneknek pedig megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek. Ti pedig, testvéreim, ne fáradjatok bele a jó cselekvésébe.

2Tim 3,17 hogy tökéletes (Az Írás által) legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.



1.7

Mk 7,3.5.8.9.13 A farizeusok és általában a zsidók ugyanis addig nem esznek, míg meg nem mosták a kezüket egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományaihoz, Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: „Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyományai szerint, és miért étkeznek tisztátalan kézzel” (Ő ezt mondta nekik) Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok, és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét hagyományotokkal, amelyet továbbadtatok; de sok más ehhez hasonlót is tesztek.

ApCsel 17,11 Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok.

2Thes 2,15 Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.

2Thes 3,14 Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levélbeni intésünknek, azt jegyezzétek meg magatoknak: ne tartsatok vele kapcsolatot, hogy megszégyenüljön.



2.1

5Móz 4,35 Azért láthattad meg ezeket, hogy megtudd: az Úr az Isten, és nincs más rajta kívül.

És 44,6.8 Ezt mondja az Úr, Izráel királya és megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten. Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla!

Ézs 45,5 Én vagyok az Úr, nincs más, nincs isten rajtam kívül! Én öveztelek föl, noha nem ismertél.

1Kor 8,6 nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.

Jer 10,10 De az Úr az igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király! Háborgásától megrendül a föld, nem bírják el bosszús haragját a népek.

Dán. 6,28 Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön. ő mentette meg Dánielt is az oroszlánok karmából.

2Móz 3,14 Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok.

1Tim 6,15.16 Ezt a maga idején megmutatja majd a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura. Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen.

Jel 4,9 És amikor az élőlények dicsőséget, tisztességet és hálát adnak a trónuson ülőnek, aki örökkön-örökké él.



2.2

Róm 11,33.34 Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útja i! Ugyan ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává?

Róm 16,27 Az egyedül bölcs Istené a dicsőség, a Jézus Krisztus által örökkön-örökké. Ámen.

1Tim1,17 Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

Jud 25 az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké.

1Móz 17,1 Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen!

5Móz 32,39 Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált s életet, összezúzok és gyógyítok, nincs ki megmentsen kezemből.

Lk 1,37 mert az Istennek semmi sem lehetetlen.

5Móz 10,14 Íme, az Úré, Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden rajta levő.

Zsolt 139,7–10 Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, é s a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.

Jer 23,23.24 Nemcsak a közelben vagyok Isten – így szól az Úr –, hanem Isten vagyok a távolban is! El tud-e rejtőzni valaki olyan helyre, ahol nem látom? – így szól az Úr. Nem én töltöm-e be az eget és a földet? – így szól az Úr.

Jn 4,24 Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.



2.3

Mt 5,48 Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.

Tit 1,2 az örök élet reménységére, amelyet az Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért,

1Sám 2,2 Nincs olyan szent, mint az Úr, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk.

Jel 15,4 Ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid

5Móz 6,5 Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!

Zsolt 95,6 Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt!

Jel 4,10.11 leborul a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt; koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett”

ApCsel 5,29 Péter és az apostolok így válaszoltak: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.

Zsid 12,9 Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk?



2.4

Mt 3,16.17 Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és ő reá száll. És hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.”

Mt 28,19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, bemerítve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében (nevére).

Jn 14,16.17 én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.”

2Kor 13,13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

Gal 4,4.6 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: Abbá, Atya!”



2.5

1Móz 1, 1Móz 2

ApCsel 17,24–26 Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenved ne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait.

1Kor 15,28 Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben.



2.6

Jn 5,17 Jézus így szólt hozzájuk: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.”

ApCsel 17,28 mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.

1Móz 50,20 Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.

Zsolt 96,10 Mondjátok el a népeknek, hogy uralkodik az Úr! Bizony, szilárdan áll a világ, nem inog. Igazságosan ítéli a népeket.

Zsolt 33,6.9 Az Úr igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete. mert amit ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott.

Zsid 11,3 Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.



2.7

Jn 5,23 Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte.

Kol 1,15 Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül.

Kol 2,9 Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg,

Zsid 1,3 Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.

Jn 1,3 Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.

Kol 1,16 Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.

Zsid 1,2 ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette.



2.8

Mt 28,18 Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.

Jn 1,1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

Róm 9,5 akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen.

1Jn 5,20 De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.

Róm 8,3 Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben.

Fil 2,7 hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult

1Tim 2,5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,

Zsid 2,17, 18 Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.



2.9

Zsolt 2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!

Mik 5,2 Csak annyi időre szolgáltatja ki őket, amíg a szülő asszony szül, de megmaradó honfitársai hazatérnek Izráel fiaival együtt.

Jn 6,69 És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.”

Jn 8,59 Erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék, de Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból.

Jn 17,5 Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.

Jn. 20,31 Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.

Kol 1,15 Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül.

Mt 1,18,20–23 Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” Mindez pedig azért tört ént, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.

Lk 1,30.31.34.35 Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek” Az angyal így válaszolt neki: „A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.



2.10

1Móz 1,2 A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.

2Móz 35,30–32 Akkor ezt mondta Mózes Izráel fiainak: Nézzétek! Az Úr név szerint elhívta Becalélt, Húr fiának, Úrínak a fiát Júda törzséből. Betöltötte isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkára, hogy terveket készítsen az arany, az ezüst és a réz feldolgozására,

Neh 9,20, 30 Jóságos lelkedet adtad, hogy értelmessé tegye őket. Nem vontad meg szájuktól mannádat, és adtál nekik vizet, amikor szomjaztak. Te mégis sok esztendőn át türelmes voltál irántuk, és lelkeddel, prófétáid által intetted őket, de ők nem figyeltek. Ezért más országok népeinek a kezébe adtad őket.

Jób 33,4 Engem Isten Lelke alkotott, a Mindenható lehelete éltet.

Zsolt 104,30 Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét.

Hag 2,5 Mert ígéretet tettem nektek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és lelkem köztetek marad! Ne féljetek!

2Kor 3,17 Mert ígéretet tettem nektek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és lelkem köztetek marad! Ne féljetek!

1Pt 4,14 Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok.



2.11

Mt 12,18.28 Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akit kedvel a lelkem! Lelkemet adom neki, és igaz ítéletet hirdet a népeknek. Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.

Lk 1,35 Az angyal így válaszolt neki: „A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.

Lk 4,1.14.18.19 Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába, és elterjedt a híre az egész környéken. Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.”

ApCsel 10,38 A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele.

Róm 8,11 Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.

Zsid 9,14 akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.

1Pt 3,18, 19 Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak.



2.12

Jn 3,5 Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.

Jn 15,26 Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam;

Jn 16,13.14 amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.

Róm 5,5 a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.

Róm 8,11 Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.

1Kor 12,3 Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.

2Kor 3,3 Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.

Gal 4,6 Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: Abbá, Atya!”

Ef 3,16 adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által;

2Thes 2,13 Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által.



2.13

5Móz 29,29 A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fiainkéi mindörökké, hogy teljesítsük ennek a törvénynek minden igéjét.



3.1

És 45,12 Én alkottam a földet, és én teremtettem rá embert. Az én kezem feszítette ki az eget, minden serege az én parancsomra állt elő.

Mt 19,4 Ő így válaszolt: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket

ApCsel 17,26 Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait,



3.2

1Móz 1,26, 27 Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

1Móz 5,1 Ez Ádám nemzetségének könyve. Amikor Isten embert teremtett, Istenhez hasonlóvá alkotta. Préd 7,29 Lásd, csupán arra jöttem rá, hogy Isten az embereket becsületeseknek teremtette, csakhogy ők mindenféle okoskodásokhoz folyamodtak.



3.3

1Móz 2,7 Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.

Jób 27,3 hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem,

Jób 32,8 De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi.

És 42,5 Ezt mondja az Úristen, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és növényt sarjasztott, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak:



3.4

Zsolt 8,4–7 Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél:



3.5

Mik 6,8 Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.< /TD>

ApCsel 17,27.28 hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.

Róm 1,19.20 Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük,



3.6

És 43,21 a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet.



3.7

1Móz 4,7 Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.

5Móz 30,19 Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!

Józs 24,14.15 Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az URat szolgáljátok! De ha nem tetszik nektek, hogy az URat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. De én és az én házam népe az URat szolgáljuk!



3.8

1 Móz 3

Róm 3,9–12,18 Mi tehát az igazság? Különbek vagyunk? Egyáltalában nem! Hiszen előbb már kimondtuk azt az ítéletet, hogy zsidók is, görögök is mind bűnben vannak, amint meg van írva: „Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem. Isten félelmével nem törődnek.”

EF 4,17–19 Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint. , gátlástalanul mindenféle tisztátalan tevékenységre vetemedtek nyereségvágyukban.

Jak 1,13–15 Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nem z.



3.9

Róm 5,12 Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett.

Róm 6,19.20.23 Emberi módon beszélek, mivel erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát átadtátok tagjaitokat a tisztátalanságnak és a törvénytelenségnek a törvénytelenség szolgálatára, úgy most adjátok át tagjaitokat az igazság szolgálatára, hogy szentek legyetek. Mert amikor szolgái voltatok a bűnnek, szabadok voltatok az igazságtól. Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.



3.10

1Móz 3,17–19 Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben!

Zsolt 115,16 Az egek az Úr egei, de a földet az embereknek adta.

Róm 1,21 hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.

Róm 7,15.18.19 Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.



4.1

Mt 20,28 Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

2Kor 5,21 Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

Zsid 10,14 Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.

1Pt 1,17–21 Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét, tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg tiértetek, akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen.



4.2

Mt 5,17 Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.

Fil 2,7.8 hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mind halálig, mégpedig a kereszthalálig.

Lk 22,42 Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.”

Jn 6,38 mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem.

Gal 4,4.5 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.



4.3

És 50,6 Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől.

Kol 1,14 akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.

Kol 2,14 Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.

1Pt 2,24 Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg.

1Jn 2,2 mert Ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is.

Róm 8,1 Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak



4.4

Mt 20,19 és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad.”

Róm 4,25 aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.

1Kor 15,3.4 Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és – ugyancsak az Írás ok szerint – feltámadt a harmadik napon.



4.5

Mk 16,19 Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.

ApCsel 1,11 és ezt mondta: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt f elmenni a mennybe.”

Zsid 9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.



4.6

Zsid 10,12 Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült

1Tim 2,5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,

1Jn 2,1 Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus,

Róm 8,34 Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus



4.7

Jn 3,16 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Tit 2,11 Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek

2Pt 3,9 Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek

Jn 6,40 Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon.”



4.8

Mk 16,16 Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

Jn 3,18 Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.

Jn 6,54.60.66–69 Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: „Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt”? Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.

Jn. 6,67 Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: „Vajon ti is el akartok menni”? Simon Péter így felelt: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.”

Jn 12,48 Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.



5.1

ApCsel 16,14 Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatírából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.

ApCsel 17,11.12 Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. Sokan hittek tehát közülük, sőt még a tekintélyes görög asszonyok és férfiak közül sem kevesen.

Róm 10,17 A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.

Róm 12,3 A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.

1Kor 3,5 Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr.

Zsid 4,2 Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták.



5.2

Zsid 11,5.6 Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt az Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.



5.3

Róm 8,38.39 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

2Tim 1,12 Timóteusnak, szeretett fiának: Kegyelem, irgalom, békesség Istentől, a mi Atyánktól és a Krisztus Jézustól, a mi Urunktól.

1Jn 5,13 Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van.



5.4

Jn 20,29 Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

ApCsel 24,14 De azt megvallom előtted, hogy én a szerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében.

Róm 4,18–21 Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: „Ennyi lesz a te magod!” Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt. Isten ígéretét sem vonta kétségbe hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni.

Zsid 11,3.7.27 Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant.



5.6

Gal 5,6 Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.

Tit 3,8 Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha szilárdan tanúskodnál ezek mellett, hogy az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetekben elöl járni: ezek jók és hasznosak az embereknek.

Jak 2,19–22.25.26 Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül Látod tehát, hogy hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite. S ugyanígy a parázna Ráháb is, nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor befogadta a követeket, és más úton bocsátotta el őket? Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.



6.1

Ez 18,23.27.28 Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen Ha pedig a bűnös megtér, és nem követi el többé bűnét, hanem törvény és igazság szerint él, akkor megmenti az életét. Ha belátásra jut, és megtér, és nem követi el vétkeit, élni fog, nem hal meg.

Lk 13,3 Nem! Sőt – mondom nektek –: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el.

És 55,7 Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.



6.2

Ez 20,43 Ott majd visszagondoltok arra, hogyan éltetek, és mi mindent tettetek: hogyan tettétek magatokat tisztátalanokká. Akkor megundorodtok magatoktól, olyan sok gonoszságot követtetek el.

Jóel 2,12.13 De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is.

2Kor 7,10 Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.

Neh 9,2 Az Izráel utódai közül valók elkülönültek minden idegentől, azután előállva vallást tettek vétkeikről és őseik bűneiről.

1Jn 1,9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.



6..3

ApCsel 5,30.31 A mi atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti fára függesztve kivégeztetek. Az Isten őt fejedelemmé és üdvözítővé emelte fel jobbjára, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izráelnek.

ApCsel 10,43 Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.”

ApCsel 26,18 Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek.



6.4

Ez 36,26.27 Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.

Jn 3,5.6 Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az.

Jak 1,18 Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.

1Pt 1,22.23 Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által.



6.5

Róm 8,2.6.9 mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.



6.6 Gal 2,20 Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

Gal 5,22–25 A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint.



7.1

Tit 3,4–7 De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.

Róm 8,1 Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak.



7.2

Róm 3,23.24.28 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül.

Gal 2,16 Tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem.

ApCsel 13,38.39 Vegyétek tehát tudomásul, atyámfiai, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát, és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz.



7.3

Róm 5,1.2.9–11 Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. Sőt ezen kívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.



7.4

Jn 1,12 Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében,

Ef 1,5 Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint.

1Jn 3,1 Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt.



7.5

Róm 8,14–16 Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” * a szolgaság lelkét... a fiúság lelkét: Más értelmezés szerint: szolgai lelket... fiúi lelket. Gal 4,5–7 Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.

1Jn 5,14 Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.



7.6

Jn 8,36 Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.

Ef 2,11–13.19 Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor „távol” voltatok, „közel” kerültetek a Krisztus vére által. Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.



7.7

Zsid 12,5–7.11 és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.



7.8

Gal 4,7 Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.

1Jn 3,2 Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.



8.1

1Kor 6,11 Pedig ilyenek voltak közületek némelyek: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.

2Thes 2,13 Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által.

1Pt 1,1.2 Péter, Jézus Krisztus apostola, Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen.



8.2

Fil 3,12 Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.

1Thes 4,1.3.7 Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre. Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre.

1Pt 2,1.2.5 Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.



8.3

2Kor 7,1 Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a mi megszentelődésünket.

Róm 12,1 Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek;

1Pt 1,14.15 Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban,

Mt 26,41 Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.”

Jn 17,17 Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.

Róm 1,11.12 Mert szeretnélek látni benneteket, hogy megerősítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak nektek, vagyis, hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tietek és az enyém által.



8.4

Jn 6,39 Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon.

Jn 10,27–30 Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”

Fil 2,12.13 Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.



8.5

Róm 8,35.37 Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.

Ef 3,16 adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által;

Fil 4,7 és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.

Zsid 10,39 De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.

Jak 1,12 Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.

1Pt 1,9 mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.



9.1

ApCsel 1,8 Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”

1Kor 3,16 Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?

1Kor 6,19 Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?

Ef 3,16 adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által;

Lk 12,12 mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.”

Jn 14,26 A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.

1Kor 2,13 Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva.

1Jn 2,20.27 Nektek pedig kenetetek van a Szenttől, és ezt tudjátok is mindnyájan. de bennetek megvan az a kenet is, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; sőt amire az ő kenete tanít meg titeket, az igaz, és nem hazugság; és ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne.

Jn 16,13 és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.” „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

ApCsel 8,29 Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: „Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz.”

ApCsel 16,6, 7 Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. Amikor Mízia felé mentek, Bitíniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket.

ApCsel 13,2 Egyszer, amikor ezek az Úrnak szolgáltak és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.”

ApCsel 15,28 Mert a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami föltétlenül szükséges:

Zsid 3,7.8 Ezért, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az „ szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában,

Jn 16,6.7 Mivel ezeket mondom nektek, szomorúság tölti el a szíveteket. Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.

ApCsel 9,31 Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott.



9.3

Gal 5,22.23 A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.



9.4

1Jn 4,13 Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk.

1Kor 12,13 Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.

Ef 2,20.22 Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által.

Fil 2,1 Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület,



9.5

Róm 8,26 Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.



9.6

Róm 8,16.17 Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

2Kor 1,21.22 Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, Isten az. ő pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe.

Ef 1,13.14 Őbenne pedig titeket is – miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek – eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.

Ef 4,30 És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára.



9.7

1Kor 7,7 Szeretném ugyanis, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy.

Ef 4,11–13 És Ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra,



9.8

1Kor 12,11.31 De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja. De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra. Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.

1Kor 14,1 Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok.

Lk 11,13 Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?”



9.9

1Kor 12,8–10.29–30 Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta. Mindnyájan apostolok? Mindnyájan próféták? Mindnyájan tanítók? Mindenkiben van csodatevő erő? Mindenki rendelkezik a gyógyítás kegyelmi ajándékával? Mindnyájan szólnak nyelveken? Mindnyájan meg tudják azt magyarázni?



9.10

Róm 12,5.6 úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk,

1Kor 12,7.25 A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.

1Pt 4,10.11 Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

1Tim 4,14 Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével.

1Thes 5,19–21 A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg,

1Jn 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.

1Kor 14,33.40 Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene. Mint ahogyan ez a szentek valamennyi gyülekezetében történik, Azonban minden illendően és rendben történjék.



10.1

Mt 3,13–17 Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy merítse be őt. János azonban megpróbálta visszatartani őt, és ezt mondta: „Nekem volna szükségem arra, hogy bemeríts, és te jössz hozzám?” Jézus így válaszolt: „Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot.” Akkor engedett neki. Amikor pedig Jézus bemerítkezett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll. És hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.”

Mt 28,19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, bemerítve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,



10.2

Kol 2:11.12 Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a bűn testének levetése által. A keresztségben vele együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül.



10.3

Jn 15,10, 14 Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek.

ApCsel 2,41 Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.

ApCsel 22,16 Most tehát miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, segítségül hívván az Úr nevét.



10.4

Gal 3,27 Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.

1Kor 12,13 Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testbe merítettünk be, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg



10.5

ApCsel 10,47.48 Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy megkapták a Szentlelket, mint mi?” És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében. ők pedig megkérték, hogy maradjon náluk néhány napig.

ApCsel 16,33–34 Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.

ApCsel 8,36–38 Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt az udvari főember: Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy bemerítkezzem?” (Ezt mondta neki Fülöp: „Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet.” ő pedig így válaszolt: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.”) Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és az udvari főember, és bemerítette őt.



10.7

Mt 28,19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,

Jn 3,22.23.26 Jézus ezután elment tanítványaival együtt Júdea földjére, ott tartózkodott velük, és keresztelt. János is keresztelt Ainonban, Szálim közelében, mert ott sok víz volt, és az emberek odamentek és megkeresztelkedtek. Odamentek Jánoshoz, és ezt mondták neki: „Mester, aki veled volt a Jordánon túl, akiről te bizonyságot tettél, íme, az keresztel, és mindenki őhozzá megy.”

Jn 4,1–3 Amikor pedig megtudta Jézus, hogy a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János – bár maga Jézus nem keresztelt, hanem a tanítványai –, elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába.

ApCsel 2,38 Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.

ApCsel 6,12 Ezzel fellázították a népet, a véneket és az írástudókat, rárohanva elfogták őt, és a nagytanács elé hurcolták.

ApCsel 8,12 De amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumot hirdette, megkeresztelkedtek; férfiak és nők egyaránt.



10.8

Róm 6,11 Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.



10.9

Róm 6,3–5 Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is.



10.10

Mk 16,16 Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

Zsid 11,1.2 A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.



11.1

Lk 22,19.20 És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: „Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.

1Kor 11,23–25 Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.”



11.2

ApCsel 2,42.46 Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben;

1Kor 11,20 Amikor tehát összejöttök egy helyre, nem lehet úrvacsorával élni,



11.3

1Kor 10,16 Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?

1kor 11,24.25 és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.”



11.4

1Kor 11,26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.



11.5

ApCsel 2,41.42 Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.

1Kor 10,1–4 Nem szeretném, ha nem tudnátok, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig a Krisztus volt.)



11.6

Mt 5,23.24 Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott jut eszedbe, hogy atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb atyádfiával, és csak azután térj vissza, s vidd fel ajándékodat.)

1Kor 5,11.13 Most tehát azt írom nektek, hogy ne éljetek közösségben azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek. A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!

1Kor 10,14.19–21 Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást De mit mondok ezzel? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit? Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben. Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is.

1Kor 11,27–29 Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.



11.7

Mt 26,26–28 Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.



11.8

1Kor 10,16 Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?



11.9

1Kor 10,17 Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.



12.1

1Kor 12,13 Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.

ApCsel 2,41 Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.

Jn 10,27 Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.

Ef 5,24 De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben.

2Kor 6,14.16–18 Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.”



12.2

ApCsel 2,42 Ezek pedi