|
Három arckép
- 1Móz 13,1-18
Mózes elso könyvének
13. része a választás fontosságáról
beszél. Lótnak, Ábrahám unokatestvérének
választását, döntését
láthatjuk itt, akirol a késobbi események,
következmények azt bizonyították, hogy
nem jól választott. Ezenkívül Ábrahámról,
a hívok atyjáról is szó esik, aki
itt kezdett el igazán járni azon az úton,
amelyre ot Isten elhívta.
Figyeljünk meg három arcképet amelyeket az
ige mutat be, kettot Ábrahámról és
egyet Lótról. Az elso az újat kezdo emberé,
a második a hitben járó emberé, míg
a harmadik, az érzéki emberé, Lóté,
aki nem tudott hitben járni. Ezeket most sorra tanulmányozva
talán magunkra ismerünk bennük, hiszen az ige
a szabadság tökéletes tükre, amelyben
önmagunkat láthatjuk meg. Végso soron tehát
rólunk van szó.
I. Lássuk tehát
eloször az újat kezdo emberét. Ábrahám úgy áll
elottünk, mint akinek újra meg kell térnie,
ismét rá kell lépnie a hit útjára,
újat kell kezdenie.
Palesztinában foleg a termékenység az esotol
és harmattól függött. Ha nem volt eso,
akkor éhség támadt. Mezopotámiában,
ahonnan Ábrahám kijött ilyesmi nemigen fordult
elo. Az Eufrátesz és a Tigris folyók mentén
mindig volt elegendo víz. Egyiptom pedig "a Nílus
ajándéka": ott 5-10-15 kilométer sávban
a Nílus partján szinte állandóan
termékenység volt, akkor is ha az ország
többi része egészen száraz, terméketlen
sivatag.
Az a bibliai igerész, ami elottünk áll arról
beszél, hogy az ígéret földjén,
Palesztinában éhínség uralkodott,
és Ábrahám leutazott Egyiptomba. Jóllehet
idáig csak akkor indult útnak ha Isten elindította,
most önmagától döntött úgy,
hogy útra kel. Az Egyiptomban történt események
azt bizonyították, hogy Ábrahám nem
jól cselekedett, amikor lement Egyiptomba, nem kérve
ki Isten tanácsát. Ebbol mi is tanulhatunk. Nem
kell megállni "Háránban", ha Isten
tovább küld, és nem kell lemenni "Egyiptomba",
ha Isten nem küld oda. Figyelj az O vezetésére!
Legyen füled meghallani, ha Isten szól! Ne vakítsanak
meg eloítéleteid, önfeju döntéseid!
Isten sokkal jobban tudja, mint te, hogy mi válik javadra.
Ábrahám tehát, kellemetlen megtapasztalásai
után visszatért Kánaán földjére,
arra a földre, amelyre nézve Isten megesküdött
azt mondva, hogy "neked adom ezt a földet". Megérkezett
a déli országrészbe, és barmaival
együtt haladni kezdett felfele, észak fele a hegyvidéken
egész Sálemhez közel, és megállott
Béthel és Ai (vagyis Hái) között,
azon a helyen, ahol eloször vonta fel sátorát.
Ábrahámnak mindent újra kellett kezdenie.
Még egyszer segítségül hívta
az Úr nevét, újra átgondolta, hogyan
is állnak a dolgai. Zsákutcába jutott, ahonnan
vissza kellett fordulnia, vissza egészen arra a helyre,
ahonnan elindult. Kétszer is említi az ige azt,
hogy "méne helyrol helyre dél felol mind Bételig,
ahol eloször volt az o sátora Bétel és
Hái között", majd "annak az oltárnak
helyére, amelyet ott eloször készített
vala, és segítségül hívta az
Úr nevét".
Ez így szokott történni. Ha az ember elbukik,
eltéved, oda kell visszatérnie, ahol elrontotta,
onnan kell újra kezdenie, ahol elesett. Hadd említsek
erre egynéhány példát.
Amikor Ákán vétkezett, a nép nem
tudta mi történt. Azonban Isten kijelentette, hogy
hol van a baj. Azután mindent újra kellett kezdeni.
Újra szövetséget kötöttek, újítottak
Istennel, oltárt építettek az Ebál
hegyén, felolvasták a törvényt, az
áldást és az átkot, majd újra
indultak Ai ostromára, bevételére. Ezt nem
is lehetett volna másképp tenni.
Amikor Jónás engedetlensége miatt nagyon
mélyre jutott: a tenger mélyére, a hegyek
alapjához, ahol hínár szövodött
fejére, lelke elcsüggedt, vagyis közel volt
a halálhoz, akkor szabadulásért imádkozott
és megszabadult. De akkor mindent újra kellett
kezdenie onnan, ahol elrontotta. Jött az Úr parancsa:
Ébredj, eredj Ninivébe! Nem volt megoldva a kérdés.
Újra kellett kezdenie.
Isten Ábrahámnak is megmutatta azt, hogy ballépése
után hogyan lehet újat kezdeni: vissza kell térnie
arra a helyre, ahol eloször épített oltárt,
ahol eloször vonta fel az O sátorát. Amikor
eloször jött fel Kánaán földére,
ezt a két dolgot cselekedte: oltárt épített
Istennek, majd sátort épített magának.
Lehet, hogy az oltár még többe került,
mint a sátor, de mindennapi dolgait, cselekedeteit átszotte
a hite, a meggyozodése, a vallása, Isten fontosságának
felismerése: oltár és sátor, de sohasem
fordított sorrendben. Keressétek eloször Istennek
országát és az O igazságát
(Mt 6,33)!
Láthatod, hogy a hívo ember is elbukhat, juthat
zsákutcába, beszélhet rosszul, cselekedhet
rosszul, dönthet rosszul. Ilyenkor újra meg kell
alázkodnia, meg kell térnie, meg kell bánnia
azt a bunt, amit elkövetett.
A magam és a mások életébol azt is
látom, hogy a hívo embernek a legnehezebb újra
megtérni. A farizeusoknak, az írástudóknak
a legnehezebb megtérni. Saul királynak nagyon nehéz
volt a megtérés, nem is tudta megtenni... Hiába
olvasta fejére Sámuel a bunt kétszer is,
háromszor is... Végre kimondta azt, hogy "vétkeztem",
de akkor sem úgy ahogy kell. A Sauloknak, Dávidoknak,
Pétereknek, Ábrahámoknak nehéz a
megtérés. Boldog az az ember aki képes rá.
Elismeri buneit, megvallja azokat, megalázkodik, bunbánatot
tart, és engedi, hogy elrontott dolgait Isten rendbe hozza,
oszinteséggel és bunbánattal kész
újra kezdeni mindent. Ezt csak alázattal lehet,
és csak onnan, ahol elromlott.
Egy alkalommal az Úr úgy beszél Nikodémussal,
mint egy hitetlennel. Izrael tisztelt tanítója
azt kérdezi: Uram, lehet-e egy ilyen öreg embernek,
mint én vagyok újjászületni, újat
kezdeni? Van-e még számomra remény? Az Úr
bíztatja ot, hogy igenis, lehet. Nikodémusnak is,
másnak is, de csak a nulláról, az elejérol.
Így bárki jöhet Isten elé. Beismeri,
hogy valamit nem jól tett, elrontott. Szeretné
elolrol kezdeni. Adj alázatot hozzá! Adj új
erot Uram! Zsákutcába jutottam, eltévedtem,
de vissza akarok térni Hozzád. Ilyen imádság
meghallgatásra talál. Lehet elolrol kezdeni. "Íme
mindent újjá teszek" - azt mondja az Úr
(Jel 21,5).
II. A második arckép
a hitben járó emberé. Ez az elobbinek megtisztult, újabb változata.
Ábrahám nagyon gazdag ember volt. Rengeteg barommal,
ezüsttel és arannyal rendelkezett. Ez azért
történt így, mert az igazi gazdagság
azoknak adatik, akik eloször nem azt keresik. Ábrahám
eloször Istent kereste, és ezért tette ot
gazdaggá.
Salamon bölcsességet kért eloször, de
Isten gazdagságot is adott neki. Jézus parancsa
az, hogy Isten országát keressük eloször,
aztán az Úr gondot visel a többirol is, anélkül,
hogy aggodalmaskodnunk kellene. Akit Isten áld, az meg
van áldva örökké.
Ábrahám helyrol helyre vándorolt, kereste
az alapokkal bíró várost, és addig
sátorban lakott. Elsorendu volt számára
az, hogy Istennel legyen helyes viszonyban. Hitben járt,
nem látásban. Testi szemeivel sohasem látta
meg azt, hogy az az ország amelyben lakott az övé
legyen. De o mégis hitt ebben. Közben sokkal gazdagabb
lett, mint azok, akik testileg birtokolták azt a földet.
A következo részben arról olvashatunk, hogy
Melkhisédek, Sálem királya és a
Magasságos Istennek papja kijött és megáldotta
Ábrahámot. Bárhová ment, Isten áldása
kísérte. De nem azért, mert o bármi
áron kereste volna ezt az áldást! Eloször
Istent kereste. Az alapelv tehát ez: keressétek
eloször Isten országát!
A hitben járó ember arcképe arról
is beszél, hogy itt Ábrahám vándor
élete bizonyos értelemben véget ért,
mert letelepedett Kánaán földén. Többé
nem hagyta el az országot, még akkor sem, ha újra
éhség köszöntött volna be. Mostantól
lakásának határait is Isten szabta meg.
Ábrahám akkor emelte fel a szemét, amikor
Isten ezt parancsolta neki. Lót viszont szemének
látása szerint járt: látta a Jordán
déli vidékét, és oda vonzotta a szíve.
Ábrahám hitben járt. "Hitt Ábrahám
az Istennek, és tulajdoníttatott ez néki
igazságul".
Ábrahám nemcsak az újrakezdésben,
hanem a folytatásban is pozitív példaként
áll elottünk. Megmutatta, hogyan kell hinni Istenben,
példája követésére hív
az Úr ez ige által.
III. Kirajzolódik
ebben az igében egy harmadik arckép is, amit nem nevezhetünk követendo,
pozitív példának. Ez az érzéki
ember arcképe. Lót Hárán fia volt,
Hárán pedig Ábrahám öccse. Eloször
Ábrahámnak még két testvére
volt: Nákhor és Hárán. Hárán
meghalt Úr-Kaszdimban. Tháré, Ábrahám
apja megmaradt két fiával Hárán városába
költözött, az Eufrátesz északi nagy
kanyarulatához. Itt meghalt Tháré is. Ekkor
szólott az Úr Ábrahámnak újra:
eredj ki arra a földre, amit én mutatok néked.
Akkor amikor Ábrahám elindult, Hárán
fia, Lót is elindult vele együtt.
Lót fiatal ember lehetett ekkor, olyan huszonéves.
Mikor Ábrahámmal együtt élt, o is meggazdagodott.
Az ige hallgat arról, hogyan történt Egyiptomba
való menetelük, csupán a visszatéréskor
olvassuk azt, hogy mindketten nagyon gazdagok voltak. Emiatt
el kellett válniuk egymástól. Ábrahám
önkéntesen és nagylelkuen felkínálta
a választás lehetoségét. Lót
felemelte szemét és látta, hogy "a
Jordán egész melléke bovizu föld, mert
minekutána elvesztette volna az Úr Sodomát
és Gomorát, mind Coárig olyan vala az, mint
az Úr kertje, mint Egyiptom földje". Pontosan
nem tudható hol volt Sodoma, Gomora és Coár,
de Bétel és Hái között a hegyrol
szemmel látható volt az a vidék, valahol
a Holt tenger déli felénél.
A Holt-tenger északi és déli része
között keletrol egy terjedelmes félsziget nyúlik
be a tengerbe, ami ma még jobban megnagyobbodott, egész
addig, hogy elérve a nyugati partot, két részre
osztotta a tengert. A Jordán vizének öntözésre
való használata miatt a déli tengerrész
annyira megsekélyesedett, hogy szinte átlábolható.
Az is valószínu, hogy Ábrahám idejében
ez a vidék még nem volt víz alatt. Bovizu,
termékeny síkság lehetett, tengerszint alatt
közel 400 méterrel, már akkor a világon
a legmélyebben elterülo mezo volt. A sodomai katasztrófa
kimélyítette a földkéregben innen dél
felé húzódó szakadékot, ami
a Veres Tenger vonalán egész a Viktória-,
Tanganyika-, Nyassza-tavakig és a Kilimandzsáró-tuzhányóig
nyúlik.
Lót tehát leköltözött a síkságra.
Miért? O nyilván tudta, hogy Sodoma férfiai
nagyon gonoszok voltak az Úr elott. Talán azzal
indokolta döntését, hogy o úgysem lesz
olyan, mint ok? Talán azzal vigasztalta magát,
hogy ahogy Ábrahám mellett szolgált Istennek
fenn a hegyen, ugyanúgy szolgálhat Istennek Sodomában
is a völgyben. Hogy a sodomai gonosz emberek nem lehetnek
hatással reá? Vagy ellenkezoleg, talán azt
gondolta, misszionárusnak éppen oda akarja küldeni
ot az Úr, hogy példamutató élete
által azok megváltozzanak.
Ezek mind hiú remények. Ilyen érveket szoktak
felhozni a kivándorolni, emigrálni, disszidálni
szándékozó emberek, hogy önfejuségüket
mentegessék. Viszont az igazság az, hogy az ilyen
emigráció bun. Nincs benne Isten tervében,
Aki meghatározta életünk idejét és
lakásunk határait (ApCsel 17,26). Lótnak
szinte életébe került ez a költözés.
Ha összehasonlítjuk az érveket és ellenérveket,
azt láthatjuk, hogy Lót önzo módon
választotta ezt a helyet, amikor Ábrahámtól
elvált. Sátorozott Sodoma felé, pedig tudta,
hogy azok ott gonosz emberek. Majd be is költözött
a városba, és ott házat épített
magának. Az angyalok megérkezésekor Lót
a város kapujában ült, ami elokelo voltára
utal. Az ottani férfiak azzal hetvenkedtek, hogy Lót
egy idegen, o aztán nem fog törvényt szabni
nekik! Mindez arra utal, hogy Lót a város egyik
elöljárója, vezetoje volt. Tovább folytatva
e gondolatot, Lótnak felróhatjuk azt is, hogy leányait
felajánlotta Sodoma férfiainak, hogy velük
fajtalankodjanak. Nem tudta meggyozni vejeit, hogy vele együtt
kijöjjenek Sodomából, amikor az ítélet
közeledett a városra. Leányait rosszul nevelte,
hiszen Moáb és Ammon vérfertozésbol
születtek. Mindez együttvéve Lót önzését,
anyagiasságát, gerinctelenségét,
megalkuvó és kicsapongó jellemét
ábrázolja.
Más szemmel nézve ezeket, más magyarázatokat
is találhatunk. A Jordán vidéke túlságosan
nedves és forró vidék volt, nem kiváltság,
hanem áldozat volt az odaköltözés. O
úgy tartózkodott Sodomában, mint Pál
Korinthusban vagy Efézusban. Mivel az ige nem ítéli
ballépésnek Lót Sodomába való
költözését, a város kapujában
való tartózkodásából sem vonható
le semmilyen negatív következtetés. Jóllehet
leányainak felkínálása csakugyan
kirívó bunnek számít. De ha belegondolunk
abba, hogy két bun között kellett választania
- mondják némelyek - o mégiscsak a kisebbik
rosszat választotta. Olyan vélemény is van,
hogy vejeiért és leányaiért o már
igazán nem felelhetett, hiszen azok önmagukért
felelos felnottek voltak már. Ráadásul az
újszövetség "az igaz Lótról"
beszél, "aki az istentelenek fajtalanságban
való forgolódása miatt elfáradt"
(2Pt 2,7-8), és "azok között lakva, gonosz
cselekedeteiket látva és hallva, napról-napra
gyötri vala az o igaz lelkét.
Nos, ezeket hallva feltevodik a kérdés:
csakugyan ennyire ártatlan lenne ez a Lót? Ismétlem,
hogy ez az igerész arról beszél, mennyire
fontos egy döntés, egy választás. Mennyi
minden megromlik egy meggondolatlan választás miatt...
Mennyi derékbatört házasság, elrontott
pálya, rossz költözés lett következménye
egy-egy önfeju döntésnek! Életünk
legnagyobb döntése Krisztus elfogadása, vagy
elutasítása. Isten választásra szólít
fel minket, még ma. Krisztus döntés elé
állít. Ettol a választástól
az üdvösségünk függ. Most nem a Lót,
hanem a te választásodról, döntésedrol
van szó. Mielott döntenél, figyelj Isten vezetésére!
Hallgass az O szavára! "Bizonyságul hívom
ellenetek ma a mennyet és földet, hogy az életet
és a halált adtam ellotökbe, az áldást
és az átkot: válaszd azért az életet,
hogy élhess, mind te, mind a te magod. Hogy szeressed
az Urat, a te Istenedet, és hallgass az O szavára,
és ragaszkodjál Hozzá, mert O a te életed
és a te életednek hosszúsága"
(5Móz 30,19-20).
Kolozsvár, 1997 december 9.
Borzási István
|
