|
A Jabbók révén
- 1Móz 32,1-12. 22-30. 33,1-11
Jákób életérol
szól az ige, életének nagy fordulópontjáról.
Mikor Jákób Lábántól elszökött,
hogy Kánaán földjére visszatérjen,
Lábán üldözobe vette és szövetséget
kötöttek egymással Gálhéd korakásán.
Isten angyalai oltalmazták Jákóbot az úton:
"szembe jövének vele az Isten angyalai. És
elnevezte azt a helyet Isten táborának, Mahanáimnak."
Jákóbot ezek után már úgy
láthatjuk, mint akinek rossz a lelkiismerete, mint akit
valami nagyon bánt. Tudta, hogy neki találkoznia
kell Ézsauval - és jaj! mi lesz akkor!... Lelkének
mélyén érzi, hogy nincs minden rendezve,
már régóta rendezetlen valami! Most pedig
eljött az ido, hogy szembesüljön a tényekkel.
Tudod-e milyen az az érzés, amikor egy régi
rendezetlen bun felszínre kerül, és minden
kitudódik, szembesülni kell a vádakkal? Ez
csakugyan rettenetes!
Jákóbnak találkoznia kell Ézsauval.
Lelkünk ellenségének az a célja, hogy
lelkiismeretünket elnémítsa. Istennek az a
célja, hogy felébresszen! Egy történet
szerint az ördögök beszámolót tartottak
tevékenységükrol. Jött az egyik, és
azt mondta: "Nagy dolgot végeztem: misszionárusok
mentek vad emberek közé, de én felbuzdítottam
azokat és lemészárolták oket."
Erre azt válaszolták: "Ez nem nagy gyozelem.
Ha ezt meghallják majd a hívok, még nagyobb
buzgalommal és odaszánással fognak odamenni!"
Jött a következo és azt mondta: "A sivatagban
vándorló keresztyén bizonyságtevo
csoportot találtam, de arcukba szórtam a homokot,
és eltévedtek, étlen és szomjan szörnyethaltak."
Erre is azt mondták: "Ez sem nagy gyozelem. Ha ezt
meghallják a hívok, még többen lesznek
készek életüket feláldozni Istenért.
Jött a következo: "Tengeren hajózott egy
csoport igehirdeto, de én vihart küldtem a tengerre,
a hajó elsüllyedt, mind odavesztek". - Ez sem
gyozelem - mondták. Újabbak jönnek majd és
helyettesítik oket." Ekkor jött egy negyedik
és azt mondta: "Végre sikerült egy hívot
elaltatnom... Már nem vádolja a lelkiismerete,
nyugodtan ül a padban, hallgatja a prédikációt,
de lelkiismeretfurdalása nincs." Erre felujjongott
a pokol: No ez már egy gyozelem! Én nem szeretném,
ha olyan állapotba jutnánk, hogy öröm
lenne a pokolban felettünk. Inkább öröm
legyen a mennyben! Öröm van a mennyben, ha egy bunös
megtér.
Jákóbnak itt megszólal a lelkiismerete,
nagyon vádolja valami belül. Lábánnál,
majd itt a Jabbók patak mellett úgy látjuk
ot, mint az alkudozó Jákóbot, aztán
mint, a tusakodó Jákób tunik fel, végül
pedig mint a legyozött Jákób áll elottünk.
I. Az alkudozó Jákób
képe talán a legjellegzetesebb erre az emberre.
Jellemzo ez reánk is, hogy addig amíg újabb
elgondolásaink, ötleteink vannak, addig nem fordulunk
Istenhez, mivel saját eronkbol akarjuk megoldani a kérdést.
Jákób is azt gondolta, hogy így tesz. Már
a 28. részben alkudozik: "Ha az Isten velem lesz,
és visszahoz erre a földre..." Mintha a hívo
élet üzleti vállalkozás lenne: "én
ezt adom; Istenem, te add azt. Ha te azt megadod - akkor én
is megadom a tízedet." Csakhogy Isten nem üzletel!
Jákób azt hitte Istennel is lehet zsidóskodni,
mint Lábánnal... Ha istenfélo vagy, az még
nem jelenti, hogy nem érhet betegség, nem lesznek
gondjaid, kudarcaid, hogy Isten köteles jólétben
és megfelelo biztonságban tartani. Nem! Isten akkor
tudja igazán boldoggá tenni az embert - Jákóbot
is -, ha egészen az O kezére hagyatkozik, és
vállalja az o követésének keresztjét
is.
De Jákób, éppúgy mint mi, tervezget
és szervezget, hogy magát kimentse Ézsau
kezébol. Emberileg számítgat, erolködik,
hogy valahogy megoldhassa ezt a kérdést. Aztán
ahogy mindent megtett amit tehetett, akkor elkezd imádkozni
is, valahogy így: "Ó Uram, Ábrahámnak
Istene! Izsáknak Istene! Segíts meg engem, mert
én már nem segíthetek magamon! Szabadíts
meg engem, kérlek, az én bátyám kezébol,
Ézsau kezébol. Mert félek otole, hogy rajtam
üt és levágja az anyákat és
a fiakat. Te azt mondtat, hogy jót teszel velem, és
magodmat olyanná teszed, mint a tenger fövénye,
melyet nem lehet megszámolni sem."
Íme, milyen jól tudja idézni azt, amit Isten
ígért! De arról már elfelejtkezett,
amit o ígért! Megpróbál újra
alkudozni. De most eljött az elfelejtett fogadalmak teljesítésének
ideje! Gyakran ugyanilyen gondolkozást fedezhetünk
fel imádságainkban. Megpróbáljuk
valamilyen ígérettel, ajándékkal
megszerezni Isten ígéreteit, mint Jákób
akarta megengesztelni ajándékaival Ézsaut.
De Isten azt nézi ami a szívben van! Jákób
még nem mondott le mindenrol! De Isten sem mondott le
Jákóbról! Folyik Jákób alkudozása.
Úgy tunik ki, mintha Jákób azt mondaná:
"Istenem, legyen meg most az én akaratom... Szabadíts
meg engem. Történjen most úgy, ahogy én
kívánom." Dehát eddig is így
volt! Úgy történik ez, mint annál a
fiatalembernél, aki befogott a szekérbe, és
azt mondta: a ketto közül azt a leányt fogom
feleségül venni, amerre a lovak mennek majd. Igen
ám, de az útelágazásnál meghúzta
a gyeplot, hogy a lovak jobbra térjenek... Vagyis: "legyen
meg az én akaratom" - de ez legyen Isten akarata!
!gy nem lehet. Az, aki minket arra az imádságra
tanított, hogy "legyen meg a Te akaratod", annak
életébe került ez a kérés! Tanuljuk
meg megadni magunkat alkudozás nélkül!
II. Az alkudozó Jákóbon
kívül, o egy tusakodó ember is, aki Istennel tusakodik mikor egyedül
maradt. Már mind átmentek a Jabbók révén,
a Jordántól nyugatra. Jákób ott maradt
egyedül. Istennek még volt egy harca Jákóbbal,
mivel még nem adta meg magát egészen. Isten
még nem mondott le róla, még terve volt
vele. Isten nem adja fel olyan hamar!
Ha Isten az alkudozókat és csalókat is megtudja
változtatni, akkor minket is megtud. Egy férfiú
- aki maga az Úr - tusakodik Jákóbbal egész
hajnalig. Jákób nem engedi el, pedig legyozetett.
"Nem bocsátalak el, míg meg nem áldasz
engem" - mondja Jákób. "Mi a neved?"
- kérdezi. És Jákóbnak ki kellett
mondania: "Jákób" vagyis "Csaló"
- ez a nevem! Akkor Az Úr azt mondja: Nem ez lesz többé
a neved. Most egy új nevet kapsz. Mától
kezdve "Isten harcosa", Izrael leszel.
Akkor, amikor egyedül marad az ember, és Istennel
marad, mint Jákób - akkor reászakad minden
múltja, bune, terhe, alkudozása - énje!
És ebben a harcban eldol, hogy végül is ki
marad a trónon: Az "én" vagy Isten? Isten
nem osztja meg uralkodását senkivel. Ezen az éjszakai
tusakodáson végül Jákób alárendelte
magát Istennek. Ki tudta mondani: legyen meg az Isten
akarata.
Veled is harcol az Isten. Lehet még te sem adtad meg magad
egészen. Jákób elnevezte ennek a helynek
nevét Peniélnek, vagyis "Isten arcának".
"Láttam az Istent színrol-színre, és
megszabadult az én lelkem" - mondja. De Hóseás
próféta azt mondja, hogy sírt és
könyörgött Néki. "Pere van az Úrnak
Judával. Megbünteti Jákóbot az o útjai
szerint, cselekedetei szerint fizet néki. Anyja méhében
sarkon fogta bátyját, és mikor eros volt
küzdött az Istennel Küzdött az angyallal
és legyozte. Sírt és könyörgött
neki Béthelben. Béthelben találta meg ot
és ott beszélt vele." (Hós12,2-4) Ez
az amit itt olvasunk, hogy "Nem bocsátlak el, míg
meg nem áldasz engem. Én így nem megyek
tovább." Sírt és könyörgött
néki. Mikor ki kellett mondania, hogy én egy csaló
vagyok, íme itt van az egész multam, Te mindent
tudsz... Nem bocsátlak el! Áldj meg engem! Volt-e
neked ilyen éjszakád? Álltál-e már
így az Úr elott? Sírtál és
könyörögtél-e már Isten elott? Itt
meghalt Jákób, és megszületett Izrael.
Lezárva a régi, újjá lett minden.
Ez volt igazán nagy kezdet! Neked volt-e ilyen fordulat
az életedben?
III. A legyozött Jákób,
de gyoztes Izrael megtanult másképp nézni
Istenre. Önmagát
látva kívánja Istennek azt az áldását,
amit nem nyerhetett meg addig, amíg a maga útját
járta. Isten gyozedelmeskedett a Jákób élete
felett, és más ember lett belole. Ahogy megillette
az angyal a csípojének forgócsontját
és sántítva ment tovább, ez emlékeztette
ot egész életében arra, hogy legyozetett,
hogy Isten átvette a vezetést. Nem Jákób
már, hanem Izrael.
Igen. Megváltozik a neve is. Mintha egyik napról
a másikra kicserélték volna, nem a harcra
gondol már. Kész meghajolni bátyja elott
hétszer. Vele együtt mindenki meghajtja magát,
a szolgálók, Lea és az o gyermekei, aztán
Rákhel és az o gyermekei. Majd jönnek a barmok
ajándékul... És kitárt karok várták!
O azt gondolta: leszámolásra, haragra, bosszúállásra
kerül sor; bune miatt most szenvedni fog, és íme
Ézsau bocsánata várta. Úgy képzelem
magam elé, mint a tékozló fiút, aki
magában hazafelé menet elgondolta: "azt fogom
mondani az én Atyámnak: Tégy engem olyanná,
mint a te szolgáid közül egy" - és
ezt ki sem tudta mondani, mert várták az Atya kitárt
karjai; az Atya bocsánata; az ünneplo otthon... Hazafogadták,
mint fiút.
Az is jó, ha az embernek "elege" van, mint Ézsau
mondja: "van nekem elég jó öszém".
"Nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel"
- mondja Pál apostol. Jákób viszont azt
mondja: "mindenem van nékem". Isten Jézus
Krisztusban mindent nekünk akar adni. Örok életet,
örök üdvösséget, a mennyország
minden áldását és gazdagságát
kínálja fel nekünk! Nos, van-e nekünk
mindenünk?
A te életed megváltozott-e már? Volt-e
ilyen találkozásod Istennel? Megváltozott-e
már a neved is, a szíved is? Alárendelted-e
magad Isten akaratának? Lehet, hogy még tusakodsz,
lelkiismereted is vádol. Legfobb ideje, hogy engedd, hogy
Isten legyozze énedet hogy megáldhasson. Érjen
véget alkudozásod, minden a tied lehet, ha te mindenedet
átadod az Úrnak.
Kolozsvár, 1997 december 9.
Borzási István
|
