|
Jákób kibékülése
Ézsauval - 1Móz 33,1-20
Az elobbi igékben úgy
áll elottünk Jákób, mint aki tusakodott
Istennel, legyozetett és ezáltal gyozött,
Isten harcosává vált. Megváltozik
a neve, megváltozik a természete, egy új
ember lesz. Az Úrral való kapcsolat rendezése
után rendeznie kellett viszonyát Ézsauval
is, az o ikertestvérével.
A történet találkozásukról beszél,
majd egy néhány igevers elmondja beszélgetésüket,
társalgásunkat a találkozás után.
A szakasz utolsó része pedig arról beszél,
hogy hol és hogyan telepedett le Jákób.
Tehát Jákób találkozása, Ézsauval
való társalgása, és Jákób
letelepedése áll elottünk az igében.
I. Érdekes, hogyan
készíti elo Jákób a találkozást.
Rendezi a családot,
és fél. Ki tudja: baráttal, vagy ellenséggel
kell találkozni? Ki tudja, hogy békés vagy
véres lesz a találkozás? Reméli a
legjobbakat, de próbál felkészülni
a legrosszabbra. Eszerint rendezi a családot, a jószágokat,
a szolgákat...
Nagy a különbség kettojük között.
Ézsau jön 400 emberrel felfegyverkezve, mind harcosok...
Jákób körülvéve gyermekekkel,
barmokkal, kiszolgáltatva. Úgy érzem, mikor
"Jákób felemelé szemeit" - mintha
azt mondta volna: "mostmár jöjjön, aminek
jönnie kell! Mindent, ami tolem telt megtettem, és
a többit mindenestol rábíztam Istenre. Jöjjön,
aminek jönnie kell...." Felemelte az o szemeit, és
íme Ézsau jött feléje négyszáz
emberével.
De jobban történt, mint ahogy gondolta volna! Ézsau
nem azt hozta, amit megérdemelt volna, és amire
Jákób gondolt... "Ézsau pedig elébe
futamodék, és megölelte ot, és a nyakába
borult, és megcsókolta ot és sírtak!"
Hát ezt nem várta volna Jákób, de
rájött arra, hogy ez Isten munkája volt. Isten
készítette elo ezt a találkozást,
jobban, mint ahogy Jákób elokészíthette
volna.
Jákób kibékül Ézsauval. Egyik
egyféleképpen sír, másik másféleképpen,
de mind a ketten sírnak egymás nyakán. Megölelik,
megcsókolják egymást, lezárják
a múltat, elfelejtik a sérelmeket, egy szó
sem esik arról, ami régen történt.
Pedig akkor Ézsau halálra kereste Jákóbot,
és gondolta, hogy "közeledik az a nap, amikor
atyám meghal, és megölöm az én
öcsémet..." (1Móz 27,41)
Ilyen volt a találkozás. Miért? Azért,
mert Isten igéje azt mondja: "Mikor jóakarattal
van az Úr valakinek útjaihoz, még annak
ellenségeit is jóakaróvá teszi."
(Péld 16,8) Sot, a gonosz szándékot, a rosszindulatot
is jóra tudja fordítani. Ha Isten valakit megáld,
azt nem lehet megátkozni! Úgyhogy a lényeg
az, hogy Isten jóakarattal legyen útjaid iránt,
életed iránt. Ennek feltétele viszont az
a harc, amit Jákóbnak meg kellett vívnia
elotte való éjjel. Rendeznie kellett dolgait eloször
Istennel. "Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra
van!" (Róm 8,28) Ha erre vágysz, szeretned
kell az Urat teljes szívedbol, teljes lelkedbol, teljes
erodbol, teljes elmédbol! Istennek gondja van azután,
hogy jóra fordítsa azt, amit mások azelott
rosszra fordítottak. Az ellenséget is jóakaróvá
teszi.
II. A társalgás,
a beszélgetés, ami a találkozás után
következik három téma körül forgolódik. Az egyik a Jákób családjával
kapcsolatos, a másik azzal az ajándékkal
kapcsolatos amit hozott, a harmadik pedig az utazásról
szól, hogyan haladnak majd tovább. Ezt a párbeszédet
vizsgáljuk meg most a magunk számára.
Eloször azt kérdezi Ézsau: "Kicsodák
ezek teveled?" Jákób így válaszol:
"A gyermekek, akikkel Isten megajándékozta
a te szolgádat." Ha néhány nappal ezelott
kérdezte volna, talán Jákób magabiztosan
azt mondta volna: "ezek az én gyermekeim - hát
kicsodák lennének?!" Most azonban Istent helyezi
elotérbe! Isten ajándékaként említi
a gyermekeit.
Azután, az ajándékra terelodik, a szó.
Azt kérdezi Ézsau: "Mire való ez az
egész sereg?" "Hogy kedvet találjak az
én uram szemei elott..." - mondja Jákób.
"Van nekem elég, jó öcsém"
- szó szerint: "van nekem sok." De Jákób
azt mondja: "Nekem mindenem van, úgyhogy fogadd el!"
Ézsaunak sok van, Jákóbnak mindene van.
Nagy különbség van a két testvér
között. Jákób megalázkodik, meghajtja
magát újra meg újra. Jákób
mostmár meg van elégedve azzal, amije van. Ez a
megelégedés kell jellemezzen minden hívo
embert. Ezt tanácsolja az ige: "Ne mondjad ezt a
te szívedben: az én hatalmam, az én kezemnek
ereje szerezte nékem e gazadagságot. Hanem emlékezzél
meg az Úrról, a te Istenedrol, mert O az, aki erot
ad néked a gazdagságnak megszerzésére,
hogy megerosítse az O szövetségét,
amely felol megesküdt a te atyádnak, miképpen
e mai napon van." (5Móz 8,17-18) Jákób
magaviselete mintha azt mondaná: "Mindenem van nékem.
De nem azért, mert én olyan ügyes voltam...
(pedig nagyonis ügyeskedett Lábánnal szemben),
hanem azért, mert Isten kegyelmesen cselekedett énvelem."
Pál apostol is így beszél a börtönbol:
"megkaptam mindent és bovölködöm;
beteltem; vévén Epafróditustól amit
küldöttetek, mint kedves, jó illatot, kellemes,
tetszo áldozatot az Istennek. Tudok megaláztatni
és tudok bovölködni is. Mindenben és
mindenekben ismeros vagyok, a jóllakással és
az éhezéssel is, a bovölködéssel
is, a szukölködéssel is. Mindenre van erom a
Krisztusban, aki engem megerosít." (Fil 4,12-13.
18) Így beszél az az ember, aki kész Istenre
bízni az életét. Jákób itt
már úgy áll elottünk, mint igazi hívo
ember. Igaz, hogy ez a forgó-csontjának kificamodásába
került, egész életében sántított
azután... De megtanulta! Tudott megelégedett lenni!
"Mindenem van nékem!"
A harmadik téma beszélgetésükben az
indulásra vonatkozik. Jákób azt mondja Ézsau
bíztatására: "A gyermekek gyengék,
a szoptatós állatokat nem lehet hajszolni... Én
csak a gyermekek lépése szerint ballaghatok!"
"Akkor hadd rendeljek melléd néhányat
a nép közül mely velem van... hiszen nincs egy
katonád sem!" Erre Jákób azt mondja:
"Mire való ez? Hiszen van nékem Istenem!"
Egyik ige arra utal, hogy Isten majd "az atyák szívét
a fiakhoz fordítja és a fiak szívét
az atyákhoz..." (Mal 4,6) Itt a sorrend is számít:
Jákóbnak kellett lépéseit a gyermekek
lépéseihez szabni, és nem várta,
hogy fordítva legyen. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy
ha a családban kisbaba van, akkor halkabban beszélnek,
mert a baba alszik. Az ajtót is hangtalanul húzzák
be maguk után, az étkezést, lefekvést,
felkelést a gyermek "lépéseihez"
kell igazítani. De lelki értelemben se várhatjuk
el egy lelki újszülöttol, hogy olyan lépésekben
haladjon, mint aki már megerosödött. Le kell
ereszkedned minden tekintetben arra a szintre ahol a "gyermek"
van, hogy azon a nyelven szót érthess vele.
III. Jákób
letelepedése két helyen történt. Eloször az Ige Szukkóthot
említi, utána pedig Sikhem városát.
"Ézsau visszatért az o útján
Szér felé, Jákób pedig Szukkóthba
ment, és épített magának házat,
barmainak pedig hajlékot."
Maga ez a szó, hogy "Szukkót" azt jelenti,
hogy "sátrak". Így nevezték Izrael
fiai a sátoros ünnepet. Jákób ezt a
nevet adta ennek a helynek, ahova hajlékokat épített
magának és az állatoknak. Aztán minden
bántás nélkül ment Sikhembe... Itt
kutat is ásott, ahol évszázadok multán
Jézus a samáriai asszonnyal beszélget. (Jn
4) Sikhem már kánaáni város volt,
ahol Khámor fiaitól Jákób megvett
egy területet száz pénzen. Azt a földet,
amely ígéret szerint az övé volt. De
mostmár tudott hitben járni, Istenben bízni.
Oltárt épített, és azt elnevezte:
"Él, Elóhe, Jiszráél",
vagyis Isten, Izrael Istene! Az is nagy dolog, ha valaki a "Mi
Atyánkot" imádkozhatja. Ennél több
az, ha Istennek azt mondhatod, hogy "az én Istenem".
Íme, Jákób magáénak vallja
atyái Istenét! Isten - a Mindenható, a Mindentudó,
a Mindenütt jelenvaló - Izrael Istene! Jákób
Istene! Az én Istenem!
Ezt a lelkületet kívánom magamnak és
másoknak is: Isten legyen személyes Úr,
Aki irányít, vezet, oltalmaz, Akinek lelkünkben
oltárt építünk, hogy elotte hódolhassunk
míg életünk tart.
Kolozsvár, 1997 december
9.
Borzási István
|
