|
Mózes születése
- 2Móz 2,1-10
A bibliában kétszer
olvasunk Jókébedrol Mózes édesanyjáról,
akinek összesen három gyermekérol tudunk.
Mírjám volt az elsoszülött, Áron
volt a második. Három évre Áron születése
után már ki volt adva a rendelet a fáraótól,
hogy minden héber fiúgyermeket a folyóvízbe
kell dobni, csak a leányokat hagyhatják életben.
Ekkor született Mózes, de szülei nem hallgatnak
a fáraó parancsára, rejtegették ot
három hónapig, majd gyékény ládácskába
téve kitették a Nílus szélére
a sás közé. Ott találta meg a fáraó
leánya, aki saját fiaként nevelte fel.
Három hatalom jelentkezik e történet hátterében:
a Sátán hatalma, Isten hatalma és a hit
hatalma.
I. Eloször figyeljük
meg a Sátán hatalmát és annak kiterjedését.
Sátánnak hatalma van az ember életére
törni és néha el is venni azt. Az Úr
Jézus azt mondja, hogy az ördög emberölo
volt kezdettol fogva. Ahogy Kain megölte Ábelt az
a Sátántól volt. Amikor Józsefet
eladják a testvérei Egyiptomba abban is a Sátán
munkálkodott. Még akkor is, ha a késobbiekben
József elmondhatta: "gonoszt gondoltatok ellenem,
de Isten jóra fordította azt." Az Úr
Jézus életében is láthatjuk, az emberölo
munkáját és hatalmát. Heródes
születésekor megakarta ot öletni. Megkísértetésekor
arra buzdítja, hogy vesse alá magát a templom
ormáról. Názáretben a nép
le akarja taszítni a hegyrol. Hatalma volt vihart bocsátani
a tengerre, amikor Jézus aludt. Végül azt
gondolta, hogy elérte célját, mikor Jézus
a keresztre került. A Sátánnak nagy hatalma
van!
Jób könyvének elején betekinthetünk
agy kicsit abba világba, ahol a Sátán is
megfordul. Minden kíváncsiságunkat nem elégíti
ki az a történet, de ott láthatjuk, hogy a
Sátán nem mindenütt jelenvaló, hanem
át meg át járja a földet. Csupán
Isten van mindenütt jelen. A Sátán nem mindenható.
Istentol kapott engedélyt arra, hogy Jób testét
megtámadja, de az életét nem vehette el.
Elvette viszont vagyonát, gyermekeit, és egészségét!
Nagy hatalma van.
Mégis, van egy nálánál nagyobb hatalom!
Jézus Krisztusnak adatott minden hatalom mennyen és
földön. (Mt 8,18) Az ördög gyermekeink életére
tör! Olyan hatalommal, hogy csak Isten mindenhatósága
orizheti meg oket! Az ördög meg akarja gátolni,
akadályozni oket, el akarja tiltani, távolítani
oket Istentol. Nagy hatalma van, nagy erovel rendelkezik. Királyokat,
hadseregeket országokat fel tud használni tervei
véghezvitelére. De az Úr Jézus azt
mondja, hogy "ne féljetek azoktól akik a testet
ölik meg." (Lk 12,4)
A Sátán hatalma messze kiterjed, de nincs miért
félnünk tole. "Öltözzétek fel
az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok
az ördög minden ravaszságával szemben."
(Ef 6,11) "Álljatok ellene az ördögnek,
és elfut toletek!" (Jak 4,7) Bízzál
Istenben, aki által felettébb gyozedelmeskedünk.
Együtt kiálthatjuk Pál apostollal: "Pokol,
hol a te diadalmad?" (1Kor 15,55)
II. Mózes születésénél
nemcsak az ördög hatalmát láthatjuk, aki el akarta pusztítani e
gyermeket, hanem Isten hatalmát is, aki megszabadította
ot. Isten gondot viselt Mózesrol, és ezt az ördög
nem láthatta elore, mert Isten terveibe nem láthat
bele. Angyalok kívántak betekinteni Isten titkaiba,
de nem tehették meg. De nekünk kijelentetett a Szentlélek
által, és láthatjuk Isten csodálatos
hatalmát.
Istennek hatalma volt megszabadítani Pál apostolt
Damaszkuszból, amikor a zsidók halálra keresték.
Orizték a kapukat, de az atyafiak egy kosárban
leengedték a város kofalán. Keresték
Pált, de o már szabad volt.
Istennek hatalma volt megszabadítani Pétert a börtönbol,
Heródes kezébol. A gyülekezet imádkozott
érte, és hiába orizte kétszer négytagú
katonaosztag, Péter szabad lett. Még az imádkozó
Rhodénak, meg a gyülekezetnek sem jött, hogy
elhiggye! (ApCsel 12,13-15)
Isten mindenható, ezért meg tudta szabadítni
az o népét Egyiptomból. A halálra
ítélt Mózeseket ki tudja menteni a vízbol
és a veszedelembol. A tékozló fiúkat
bármilyen messze kerüljenek az atyai háztól,
Isten vissza tudja hozni! A véletlennek tuno apró
események pontosan beleillenek Isten tervébe. Isten
gondol a sás lengedezésére, a víz
hullámaira, a gyermek sírására...
Istennek hatalma volt Dánielt megorizni az oroszlánok
vermébol. Túlélt világbirodalmakat,
mert Isten hatalma orizte. Bennünket is "Isten hatalma
oriz az üdvösségre, mely készen van,
hogy az utolsó idoben nyilvánvalóvá
legyen". (1Pt 1,5) "Akik Isten szeretik azoknak minden
a javukat szolgálja." (Róm 8,28)
Vannak akik nem hisznek a csodákban, mert nem hisznek
Isten hatalmában. Pedig Isten belenyúlhat a történelem
folyásába, visszahozza a foglyokat Babilonból,
borrá változtathatja a vizet, lecsendesítheti
a tengert, feltámasztja a halottat! "Ne félj,
csak higgy" Isten hatalmában!
III. Isten hatalmát
azonban az ige szerint a hit hatalma hozza muködésbe. Az ami történt, azért
történt Mózessel, mert szülei hittek
Istenben. "Hit által rejtegették Mózest
az o szülei születése után három
hónapig, mivel látták, hogy kellemes a gyermek,
és nem féltek a király parancsától."
(Zsid 11,23)
Amrám és Jókébed, Mózes szülei
a Lévi nemzetségébol valók voltak.
Nem rejtegethették tovább a gyermeket, tehát
valakire rá kellett bízniuk ot. Kire? Ebben a kilátástalan
helyzetben bíztak Istenben, rábízták
a gyermeket Istenre. Az Úrnak pedig gondja volt, hogy
megoltalmazza ot.
Az Úr Jézus szinte parancsként említette:
"Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok
ennek a hegynek: menj innen amoda, és elmenne; és
semmi sem volna lehetetlen néktek." (Mt 17,20) Más
helyen így szól: "minden lehetséges
a hívonek." (Mk 9,23) Mi az ami ki van hagyva a mindenbol?
Nincs kihagyva semmi. A hitnek óriási hatalma van:
ez az, ami muködésbe hozza Isten hatalmát.
Mindennél fontosabb tehát, hogy higgy Istenben.
Életünk és örök életünk
sorsdönto kérdései itt dolnek el: hiszel vagy
nem hiszel Istenben? Az evangélium Istennek hatalma mindazok
üdvösségére, akik hisznek. (Róm
1,16) A Sátán hatalma nagy: de te higgy Istenben,
és ne félj!
Kolozsvár, 1997 december
9.
Borzási István
|