|
A hórebi víz
- 2Móz 17,1-7
A hórebi víz
jelképesen Krisztusról beszél. Pál
apostol szerint a szikla melybol a víz fakadt, maga Krisztus
volt. (1Kor 10,4) Ez a víz a szomjazóknak adatott.
"Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák
az igazságot, mert ok megelégíttetnek."
(Mt 5,6) Vannak azonban akiknek tudásszomjuk van, vagy
éppen alkoholszomjuk, vagy vérszomjuk van, mások
hírnév, megbocsátás vagy pénz
után szomjaznak... Bárcsak szomjúhoznánk
az igazságot, szomjúhoznánk Jézust!
Azok elégíttetnek meg, akik megüresítették
magukat: csak azt a palackot lehet megtölteni, amelyik üres.
Élo vizet az kaphat, aki nincs telve mással, és
erre szomjazik. Üresítsük meg magunkat, hogy
betölthessen bennünket Isten!
Igénkben két-három eseményt veszünk
nagyító alá: a kísértést
Isten ellen, a versengést Mózes ellen és
a kiváltságot amelyben a vének részesültek.
I. Izrael népe ahogy
elindult Szin pusztájából egy nagy, száraz,
rettenetes sivatagon kellett vándoroljon tovább
Kánaán földje felé. Tábort ütöttek Refidimben
a hegyek között, de nem volt ivóvíz.
Ezért zúgolódásukkal Istent kísértették.
Maga a név, ahogyan elnevezték azt a helyet, "Massza"
- Kísértést, Próbát jelent,
a "Mériba" pedig Versengést.
Mózes egy nagyon nehéz helyzetbe került. Egyrészt
tudta, hogy "akik Istent szeretik, minden javukra van"
(Róm 8,28), másrészt azt is tudta, hogy
ha az Úr a pásztoruk, akkor nem látnak szükséget.
(Zsolt 23,1) Hamar Istenhez fordult kérdésével,
mint máskor tette: "Mózes pedig az Úrhoz
kiáltott mondván: mit cselekedjem?"
Maga az a tény, hogy az izraeliták próbára
tették Istent, nem lenne olyan nagy baj ha nem hitetlenül
tették volna ezt. Hitetlenkedtek és kísértették
Istent, más szóval lázadoztak ellene! Mózes
kérdezi is: "miért kísértitek
az Urat?" Fogadjátok el azt, amit az Úr ad.
Ha most szükség van, akkor a szükséget!
Ha igent mond akkor azt, ha nemet mond akkor azt. Eddig is o
viselt ránk gondot, és most is tudja, milyen helyzetben
vagyunk. Ne lázongjatok ellene! Ez, amit tesztek istenkísértés!
Isten kísértése (próbára tevése
hitetlenül) a Sátán munkája. Jézust
is megkísértette vele, de az Úr elhárította
a támadást: "Meg van írva: ne kísértsd
az Urat, a te Istenedet!" (Mt 4,7)
Mózes is Istent kísértette akkor, amikor
elhívásakor nem akart engedelmeskedni, mert szíve
mélyén még nem hitte, amit Isten mondott.
Gedeon is próbára tette az Urat, de onála
inkább hitének erosítésére
szolgáló jel volt az, amikor a harmat megszállta
a kitett gyapjút, vagy nem szállta meg, kérése
szerint.
A nagy kérdés tehát az, hogyan járulunk
Isten elé: hitetlenül vagy hittel? Panaszkodunk és
zúgolódunk miként az izraeliták tették,
hitetlenül? Lehet a megélhetési gondok, a
munkanélküliség, az infláció,
a társadalmi körülmények panaszra nyitják
a szádat, pedig ennek nincs semmi helye, ha hiszünk.
Izrael népe is elhihette volna, hogy az Úr Refidimben
is gondjukat tudja viselni, hiszen eddig is O gondoskodott vízrol
is, eledelrol is. De ok "kísértették
az Urat mondván: Vajon köztünk van-e az Úr
vagy nincsen?"
Egy kis irónia van abban amit az izraeliek mondanak: "Miért
hoztál ki minket Egyiptomból? Hogy szomjúsággal
ölj meg engemet, gyermekeimet és barmaimat?"
Ki az, aki haldoklik a szomjúság miatt és
a tevéire gondol? "Jaj szegény állatok,
szomjan halnak..." Ez nevetséges! Meg kell tanulnunk,
hogy Isten néha azért engedi meg, hogy minden kiszaladjon
a kezünk közül, hogy egészen Reá
bízzuk magunkat. A mindennapi kenyeret Tole kérjük,
és Tole kapjuk. Ha ezt elfelejtenénk, akkor megtörténhet,
hogy "Refidimbe" vezet az Úr, hogy megtanuljunk
újra imádkozni és bízni. De ott is,
zúgolódás helyett inkább adj hálát
azért, hogy az Úrnak terve van veled! "Semmi
felol ne aggódjatok, hanem imádságtokban
és könyörgéstekben minden alkalommal
hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat
az Isten elott. És az Istennek békessége
amely minden értelmet felül halad, meg fogja orizni
a ti szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus
Jézusban." (Fil 4,6) Ezeket Pál apostol írja
a börtönbol (tehát "Refidimbol"),
aki megtanulta istenkísértés helyett örömmel
fogadni mindazt, amit tole kapott.
II. Az Isten próbára
tevése után foglalkozzunk a dolog másik
oldalával is: ez Mózes elleni versengés
is volt. Mózes
azt mondja az Úr elott, hogy kevés híja,
hogy meg nem kövezik ot. A vezeto megkövezése
általában a lázadás utolsó
fázisa volt, amikor az elégedetlenség, a
harag a tetofokra hágott. Lássunk egy pár
ilyen esetet.
Dávid Saul elol futott, és a filiszteusokhoz menekült.
Siklágban hagyja családját, és embereinek
hozzátartozóit. De mikor a filiszteusoktól
visszatér, Siklágot felégetve, füstben
találja, és az embereket az amálekiták
fogságában: "Dávidnak két felesége
is fogságba hurcoltatott... és Dávid igen
nagy szorultságba jutott, mert a nép arról
beszélt, hogy megkövezi ot, mivel az egész
nép lelke elkeseredett fiaik és leányaik
miatt. Dávid azonban megerosíté magát
az Úrban az o Istenében." (1Sám 30,5-6)
Közvetlenül az ország kettészakadása
után, Roboám csupán Júda és
Benjámin törzse felett kezdett uralkodni. Amikor
aztán elküldte Izrael többi törzseihez
Adorámot, az adószedot, megkövezte ot a nép.
Roboám is "hamarsággal szekerébe üle,
hogy elmeneküljön Jeruzsálembe." (1Kir
12,18) Az Úr Jézust meg akarták kövezni,
amikor a jó pásztorról és annak juhairól
prédikált. Azt mondta: "Az én Atyám
nagyobb mindeneknél, senki ki nem ragadhatja az én
Atyámnak kezébol. Én és az Atya egy
vagyunk. Ismét köveket ragadának azért
a zsidók, hogy megkövezzék Ot." (Jn 10,29-30)
István vértanút ilyen lázadó,
versengo tömeg kövezte meg. (ApCsel 7,57-58). A tanúbizonyságok
ruháit orzo Saulust, a késobbi Pált is megkövezte
a felboszített csocselék. (ApCsel 14,19)
A Mózes elleni versengés egy jellegzetes dolog:
ugyanerre számíthatnak mindazok, akik elküldettek,
mint "bárányok a farkasok közé"
(Lk 10,3) Mózes azonnal az Úrhoz fordul nehéz
kérdéseivel: mi tudunk-e hasonló esetben
ugyanígy tenni? Mózeshez hasonló szelíd
ember nem volt a földön. (4Móz 12,3) A mi szelídlelkuségünk
ismert-e minden ember elott? (Fil 4,5) Vagy inkább arra
vagyunk hajlamosabbak, hogy mi is követ ragadjunk, hátha
nagyobbat üthetünk vele?! "Magatokért bosszút
ne álljatok, szerelmeseim... Enyém a bosszúállás,
én megfizetek, ezt mondja az Úr!" (Róm
12,19)
III. A kísértés
és versengés azzal fejezodik be, hogy Isten egy
rendkívüli kiváltságban részesíti
a véneket. "Eredj
el a nép elott, és végy magad mellé
Izrael vénei közül... és sújts
a sziklára..." "Úgy cselekedék
Mózes Izrael vénei szeme láttára."
Valószínu egy olyan szikla volt ott, amirol mindenki
tudott, amit mindenki ismert. Mózes összeszedte a
vének egy csoportját és a sziklára
állt, ahol pálcájával megsújtotta
azt Isten parancsa szerint, a vének szeme elott. Nem látta
az egész nép, csupán a vének közül
némelyek, akiket Isten abban a kegyelemben részesített,
hogy olyasmit lássanak, amit mások nem láthattak.
Ezek átélhettek valamit, ami a többiektol
elrejtetett.
Elizeus abban a kegyelemben részesült, hogy meglátta
Illés elragadtatását. Én is szerettem
volna látni, de ez csak Elizeusnak adatott meg. (2Kir
2,12) Dóthánban Elizeus szolgájának
az a kiváltság adatott, hogy mennyei, tüzes
lovagokat és szekereket lásson a hegyen körös-körül.
(2Kir 6,17) Amit a pásztorok láttak és hallottak
karácsonykor, azt nem láthatta Kajafás,
Pilátus és sokan mások, elöljárók,
farizeusok, írástudók... Az a kegyelem csak
a pásztoroknak adatott. (Lk 2,8-15) Pál apostol
is beszél arról hogy amiket o látott, azok
kibeszélhetetlenek, kimondhatatlanok! (2Kor 12,4) Péter,
János és Jakab a megdicsoülés hegyén
abban a kegyelemben részesült, hogy láthatták
és hallhatták Mózest, Illést és
Jézust, amint beszélgettek az Úr Jézus
haláláról. (Lk 9,30-31)
Mi is részesültünk ilyen rendkívüli
kegyelemben: abban, hogy hihetünk Jézus Krisztusban.
Ez nagyobb dolog egy mennyei elragadtatásnál, egy
csoda-látványnál, egy elmúló
élménynél. Ha szenvedhetünk Jézus
Krisztusért, az is kegyelem, (Fil 1,29) Egy napon majd
nem homályosan, hanem színrol színre látni
fogjuk Ot, és aki ott legkisebb lesz, nagyobb lesz Keresztelo
Jánosnál, aki a földön a legnagyobb volt!
Micsoda kiváltság! Részesültél-e
már ebben a rendkívüli kiváltságban?
Kolozsvár, 1997 december
9.
Borzási István
|
