|
Az emlékezés
leckéje - 5Móz 8,2-6
Álljunk meg most egy
rövid idore, és úgy ahogy a gépkocsivezetok
belenéznek a visszapillantó tükörbe,
nézzünk most mi is vissza, mi is volt ott ahol már
végig jöttünk. Ha egy emelkedo tetejére
érünk, beláthatjuk az egész vidéket:
úgy most mi is felmérhetjük az eltelt idot,
a megtett utat, ahol végigjöttünk: a völgyeket,
dombokat, folyamokat, útvesztoket, kátyúkat
és botlásokat. Az ige bíztat így
minket: "Emlékezzél meg arról az útról
amelyen hordozott téged az Úr." Úgyhogy
most emlékezzünk.
Milyen emlékeink vannak? Vannak akik csak a rosszra tudnak
emlékezni. Ha jót tettél vele, akár
tízszer is, egyikre sem emlékszik. De ha egyszer
pofon ütötted, arra tíz év múlva
is emlékszik. A szemetet azonban nem érdemes felidézni,
csak ha tisztulást eredményez. Emlékezhetünk
azokra, amiket el kellet vonna kerülni, és el lehetett
volna kerülni, mégis megtörtént. Emlékezhetünk
mulasztásainkra, amelyek lehet vádolnak. Emlékezz,
mondja az ige, "hogyan vezettelek téged, hogyan hordoztalak
negyven éven át", megpróbálva
és megsanyargatva oket. Miért? Azért, hogy
jellemet formáljon Izrael népébol, hogy
akarata szerint alakítsa oket. Bennünket is odatett,
mint agyagot a korongra: formálni akar. Valameddig már
lehet eljutottunk. Lehet másoknál, még el
sem kezdodött, pedig Istennek terve van mindannyiunkkal.
Emlékezzünk.
Szeretném összefoglalni négy tanácsban
amit az Úr üzeneteként megértettem:
eloször "emlékezz és légy hálás".
Majd "emlékezz és tarts bunbánatot".
Ezután: "emlékezz és tanulj; légy
bölcs", és végül: "emlékezz
és remélj".
I. Kezdjük tehát
azzal, hogy "Emlékezz és légy hálás"!
Ugyanis a legnagyobb
bajok és megsanyargatások , megpróbálások
is a javadat szolgálták. A legnagyobb veszteség
is, Isten jóindulatával, szeretetével, lehajlásával
köszöntött reád. Benne Isten husége
lett nyilvánvalóvá. Légy ezért
hálás.
Akik Istent szeretik azoknak minden javukat szolgálja.
Válogatás nélkül, emlékezz vissza
és légy hálás. Sorolhatnád
valószínu, a téged ért sérelmeket,
bántalmakat, a nehéz gazdasági helyzetet,
hiányt, inflációt, csalódást...
De én mégis azt mondom légy hálás
Istennek. Semmi nem volt ebben az évben ami csak úgy
véletlenül történt volna veled. Nincsenek
véletlenek és Isten számítása
nem téved. O a legbölcsebben a legnagyobb hatalommal,
s a legnagyobb szeretettel bánik veled. "Akik Isten
szeretik, azoknak minden a javukat szolgálja, mint akik
az o végzése szerint hivatalosak" - mondja
Róma 8,28. Tehát mindeneknél fontosabb,
hogy Istent szeressük. Most emlékezz vissza és
adj hálát Istennek: Uram köszönöm
neked mindazt amit adtál, még a bajokat, a szenvedést,
a betegséget, a próbát, a nehézséget,
a megsanyargatásokat is, mert ez által meg tudták
alázni, közelebb tudtál vonni magadhoz, és
megértetted velem akaratodat. Köszönöm,
hogy mindez a Te szeretetedbol fakadt.
Emlékezz arra, mivel Isten megajándékozott:
mi az, amit adott neked és mi az amit elvett toled. Adj
érte hálát Istennek, mert ebben is Isten
jóakarata van feléd. Pál apostol azt mondja
a Galatákhoz írt levél 6,10-ben: "Míg
idonk van cselekedjünk jót." Mire használod
az idodet? Adj hálát az idoért, hogy Isten
megajándékozott vele. Mi nem tehetünk úgy,
mint Józsué, hogy felkiáltsunk: "Állj
meg nap Gibeonban"!... Nem állíthatjuk meg
többé a napot. Azt írja ott az ige hogy nem
történt ilyen sem addig, sem azután. Nem is
fog történni, csak majd, mikor megáll az angyal
a Jelenések könyve szerint, és megesküszik,
hogy "ido többé nem lészen". Addig
számoljuk másodperceinket, perceinket, óráinkat
- és hálát adhatunk azért mert adott
Isten nekünk idot.
II. A második ami
azonnal következik ezután az, hogy "Emlékezz
és tarts bunbánatot". Én nem tudom megmondani, hány prédikáció,
olvasott vagy hallott ige érintette meg a szívedet,
késztetett arra, hogy magadba szállj, tarts bunbánatot,
és nem tetted. Heródes is szívesen hallgatta
Keresztelo Jánost, de nem tartott igazi bunbánatot.
Emlékezz most, és tarts bunbánatot.
Jeremiás siralmai harmadik részében olvassuk:
"Vissza-vissza emlékezem és megalázódik
bennem a lelkem." Vagyis, ahogy felidézem életem
filmkockáit, mindazok bunbánatra késztetnek.
Némelyek lehet hogy ilyenkor is védekezni próbálnak:
"mit? még az emlékek is szomorítsanak?
Nem akarom sajnálni a múltamat: egy percet sem
bánok..." De várj csak! Vallod-e, hogy a keresztyének
alaptörvénye a szeretet? "Szeresd az Urat tejes
szívedbol, teljes lelkedbol teljes elmédbol és
minden erodbol, és a te felebarátodat mint magadat".
Ha igen, hadd kérdezzem: így élted le eddigi
éreted? Csakugyan szereted Istent, és Vele közösségben
vagy szüntelen? Mindig volt idod Isten számára?
Hát felebarátaid: mindig szeretetet kaptak toled?
Most emlékezz és tarts bunbánatot.
Amikor Péter felállt prédikálni
pünkösd napján, emlékeztette a népet,
nézzétek mit tettetek, gonosz kezeitekkel megfeszítettétek
az Élet urát! Ezeket pedig mikor hallották,
szívükben megkeseredtek, bunbánatot tartottak.
Azt mondja a pohárnok a fáraónak mikor még
József a börtönben volt: "Az én
buneimrol emlékezem ezen a napon". Nemcsak hálaadásra
késztet az emlékezés, hanem bunbánatra
is. Emlékezzél vissza az egész útra,
amelyen hordozott téged az Úr és tarts bunbánatot.
Azt mondja Mózes. "Tusakodók voltatok Istennel
szemben, amióta ismerlek benneteket". Más
vádakat is említ Izrael ellen és jól
tudja, hogy miért említi azokat: hogy tartsanak
bunbánatot és térjenek vissza az Úrhoz.
Az emlékek akkor vezethetnek bunbánathoz, ha Isten
igéjére figyelünk. Péter a tagadás
éjszakáján megemlékezett az Úr
jézus szavairól, és bunei felett sírva
fakadt. Bunbánat - amint a szó is mondja - nem
történhet nevetve. De akármilyen szomorúság
sem vezet az Úrhoz: az Isten szerint való szomorúság
üdvösségre való megbánhatatlan
megtérést szerez. (2Kor 7,10)
III. Következik a harmadik
felhívás: "Emlékezz, és tanulj"!
Ez a felhívás azért szükséges,
mert az ember gyakran taníthatatlan. Azt mondják,
hogy egy ido után ugyan arra a helyre hiába teszik
az egérfogót, nem fog több egeret: az egerek
megtanulják a veszélyt. A madár is tanul:
elkerüli a csapdát, ahol egyszer pórul járt.
De az ember újra meg újra oda megy, ahol már
elsüllyedt egyszer, ahol már megfogták egyszer:
nem akar tanulni belole.
Mi lenne a Holland falvakkal ha engednék, hogy a víz
betörjön azokon a helyeken, ahol tudják hogy
a gát gyenge, ha nem javítanák meg és
nem emlékeznének arra, hogy tavaly, tavalyelott,
három éve is ugyanott jött be a víz?
Mi lenne azzal a várral, amelybe az ellenség ugyanazon
a gyenge bástyán törne be, ahol emlékezet
óta mindig gyenge volt a védelem... Lelki értelemben,
mi lesz velünk, ha most emlékezünk és
látjuk mindazokat a gyenge pontokat ahol elestünk,
ahol ránk tört az ellenség és gyozött,
ahol elborítottak a hullámok mert nem volt gát
- és mi mindebbol semmit sem tanulunk? Emlékezz,
és tanulj! Ugyanaz a kísértés, ne
okozzon többé bukást! Ugyanaz a környezet
ne legyen rád hatással! Ugyanaz a határvonal
ne legyen átlépve többé!
Nincs olyan tanító mint az Isten. Egy-egy lecke
sokszor sokba kerül... Ne legyünk olyanok mint az elefánt
bébi, aki nehezen tanul és hamar felejt... Fordítva!
Isten iskolájában vagyunk, Izrael is ott volt:
vezette oket az Úr negyven esztendeig a pusztában
hogy megsanyargassa és megpróbálja oket,
hogy megtanítsa megalázkodni. "Fel ne fuvalkodjék
a te szíved - mondja az Úr -, és meg ne
feledkezz az Úrról a te Istenedrol aki kihozott
téged Egyiptomból a szolgaság házából.
Gondold meg a te szívedben: amiképpen fenyíti
a gyermeket az apa, úgy fenyít téged az
Úr a te Istened. És orizd meg az Úrnak a
te Istenednek parancsolatait." Emlékezz vissza az
egész útra és tanulj! Amik megírattak,
ami tanulságunkra írattak meg! (1Kor 10,11)
IV. É végül
hadd mondjam azt hogy itt nem szabad megállni. Az emlékezés nem elkeseredésre
kell buzdítson minket, hanem reménységre.
"Emlékezz és remélj!" Illésnek
is elment a kedve egy adott pillanatban... Azt mondta: jobb meghalnia
mint élnie, "elég Uram, vedd el az én
életemet". No, nem! Nem. Mi emlékezünk
és reménykedünk, várván ama
boldog reménységet. (Tit 2,13) "Várván
vártam az Urat és hozzám hajolt" mondja
a zsoltáros. Mi pedig "várjuk a mi megtartó
Urunk Jézus Krisztus dicsoségének megjelenését".
O vissza fog jönni. "Ne dobjátok el a ti bizodalmatokat
melynek nagy jutalma van". (Zsid 10,35) Mi bátran
lépünk tovább, ahogy vissza tekintünk,
mivel nem veszítettük el reménységünket.
Mi túllátunk a síron is!
Most mondhatjuk úgy, mint az öregek szokták:
bezzeg az én idomben... Vagyis: ami volt az még
lehet. Isten nem változott meg. Jézus Krisztus
tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.
A múlt a jövo prototípusa. Az emlékek
újraélednek, még azoknál is többre
juthatok, még jobban megáldhat Isten, még
feljebb emelhet Isten és megdicsoítheti az O nevét.
Emlékezz és minden emlék töltsön
el reménységgel. Azt mondja az Úr az o népének,
"emlékezz vissza, nem kopott le a te ruhád
meg a te sarud és nem dagadt meg a te lábad negyven
éven át." Gondold meg mi következik ezután:
Isten meg tud téged áldani ezután is, ha
negyven éven át így tudott hordozni. Meg
is áldotta oket a következo negyven évben
is, míg Józsué élt. Gyozelmet gyozelemre
arattak. Emlékezz és bízz! Felettébb
gyozedelmeskedhetünk az által Aki minket szeretett.
Kolozsvár, 1997
december 9.
Borzási István
|
