|
Indulás elott - Józs
1,1-9
A bibliai jellemek kiapadhatatlan
forrásként állnak elottünk, lelki életünkre
nézve, ahonnan újabb és újabb tanulságokat
meríthetünk magunknak. Józsué könyve
tele van ilyen jellemekkel. Maga Józsué - az Úr
Jézus egyik eloképe -, többféle színben
és árnyalatban mutatja be a gyozelmes hívo
életet. Józsué könyve arról
szól, hogy van egy harc amit meg kell harcolni, és
van egy ország, amit el kell nyerni. A hosszú pusztai
élet a bunnek a következménye. Isten célja
nem csak az volt, hogy kihozza oket Egyiptomból, hanem
az is, hogy bevigye oket Kánaánba. Józsué
kapta azt a megbízatást, - hosszú felkészítés
után -, hogy nyugalomba vigye a népet, és
hogy elossza az országot. O egy volt azon Istennek szentelt
elsoszülöttek közül, kinek életéért
a szabadulás éjszakáján meghalt egy
bárány (4Móz 3,13; 1Kor 7,27). Ma sem lehet
senki Isten népének eloljárója, csak
ha átélte azt a csodálatos szabadulást,
amit a menyei bárány szerzett.
Józsué talán az egyiptomi szolgaság
ideje alatt tanulta meg azt az engedelmességet, ami végigkísérte
egész életét. "Amit parancsolt az Úr
Mózesnek, a szolgájának, úgy parancsolt
Mózes Józsuénak, és úgy cselekedék
Józsué; semmit el nem hagyott mindabból,
amit az Úr parancsolt vala Mózesnek" (Józs
11,15).
Tudta hogy végsosorban nem Mózesnek engedelmeskedik,
hanem Istennek. Igazi tábornok volt aki nemcsak egy hadsereget
tudott vezetni, hanem önmagának is tudott parancsolni.
Negyven évig játszott "másodhegedus"
szerepet Mózes mellett - ami roppant nehéz dolog
volt, de tudott háttérben maradni amíg az
Úr nem helyezte elotérbe. Ha Áronnal hasonlítjuk
össze, szembetuno a különbség. Áron
a néptol való félelem miatt aranyborjút
készített, és annak ünnepet szentelt
pogány szokás szerint. Megvadította a népet
Izrael ellenségeinek csúfjára (2Móz
32,1-7; 21-25). Józsué és Káleb,
jóllehet a nép azon tanakodott, hogy megkövezi
oket, mégsem ferdítették el az igazságot,
amikor hírt hoztak Kánaán földjérol
(4Móz 14,6-10). Ezekrol még elképzelni is
nehéz, hogy Mózes ellen beszéltek volna,
ot rágalmazták volna, mint ahogy Áron és
Mírjám cselekedett (4Móz 12).
Józsuénak nevét Mózes változtatta
meg Hóseáról Jehosuára (görögül:
Jézus). E névcserélés által
mintha azt mondta volna az Úr: Íme itt van ez ember
aki által szabadulást szerzek Izráelnek.
Neve és hivatása által gyönyöru
eloképe lett Jézus Krisztusnak.
Isten volt az, aki Józsuét kijelölte Mózes
utódjául. Nem a nép választotta demokratikus
szavazattal, hanem az Úr helyezte a nép élére.
Az Úr, a minden test lelkének Istene rendeljen
férfiút a gyülekezet fölé, aki
kimenjen oelottük, és aki bemenjen oelottük;
aki kivigye oket, és aki bevigye oket, hogy ne legyen
az Úr gyülekezete olyan, mint a juhok, amelyeknek
nincs pásztoruk. Az Úr pedig mondá Mózesnek:
"Vedd magad mellé Józsuét, a Nun fiát,
a férfiút, akiben lélek van, és tedd
orá a te kezedet" (4Móz 27,16-18).
Gondoljunk tehát Józsuéra és megbízatására
ez alkalommal, és szívleljük meg azokat a
tanácsokat és utasításokat, amelyeket
az Úr adott neki, mielott elindult volna megbízatását
teljesíteni. Bizonyára mindnyájan szeretnénk
többre jutni, gyozelmesebb, teljesebb lelki életet
élni. Ehhez azonban nélkülözhetetlenek
azok a felhívások, amelyeket az Úr Józsuénak
mondott.
I. Az elso fehívást
így lehetne megfogalmazni: Tekints Isten ígéreteire,
ezek nem változnak meg!
Mózes meghalt, de Isten nem; O él és örökké
élni fog! Az O ígéretei érvényesek
és változatlanok maradtak továbbra is.
A Mózesek jönnek és távoznak, de Isten
hu marad. Ezért mondja Józsuénak az Úr:
"Mózes az én szolgám meghalt; most
azért kelj fel, menj át ezen a Jordánon
te és mindez a nép arra a földre, amelyet
én adok nekik az Izráel fiainak. Minden helyet
amit talpatok érint, néktek adtam, amiképpen
szólottam Mózesnek" (Józs 1,2-3). Isten
nem végez félmunkát, nem hagyja népét
sem a Veres-tenger közepében, sem a pusztában.
A munkások változnak, de a munka az Istené,
és azért folytatódik. "Nem ember az
Isten, hogy hazudjék, és nem embernek fia, hogy
megváltozzék. Mond-é o valamit, hogy meg
ne tenné? Igér-e valamit, hogy azt ne teljesítené
(4Móz 23,19)?
Az izraelitáknak egy országot ígért
az Úr, amelynek határai le vannak írva a
4. versben: egy nagy puszta, egy nagy hegy, egy nagy folyó
és egy nagy tenger. Az Ígéret földjének
nevezték azt: a "tejjel és mézzel folyó
földnek."
Az Úr be is vitte oket arra a helyre. De bennünket
Isten sokkal becsesebb ígéretek részeseivé
tett, nemcsak a földiekre, hanem a mennyeiekre vonatkozóan
is. Egy országot ígért, amit elképzelni
sem lehet, szem nem látott, és fül nem hallott.
Város, a mennyei Jeruzsálem, csupa arany és
drágako. Életnek vize és fája él
ott. Örök öröm és boldogság
vár. Mielott tovább indulnál, tekints Isten
ígéreteire, amelyek érvényesek a
számodra is.
II. A második felhívás,
amit háromszor is említett az Úr Józsuénak
indulás elott, az hogy "Légy bátor
és eros, az Úr veled van!" "Szólitá azért
Mózes Józsuét, és monda néki
az egész Izráel szemei elott: "Légy
eros és bátor, mert te mégy be e néppel
a földre, amely felol megesküdött az Úr
az o atyáiknak, hogy nékik adja, és te osztod
el azt nekik örökségül. Az Úr az,
aki elotted megy, o lesz teveled; el nem marad toled, sem el
nem hagy téged: ne félj és ne rettegj!"
(5Móz 31,7-8) Igénkben majdnem ugyanezekkel a szavakkal
mintha azt mondaná az Úr: "Te igen eros leszel
- mert én leszek az erod." Ez ígéret
elég volt az elinduláshoz. "És én
veled leszek" - szólt az Úr Mózesnek,
és ez legyozte kifogásait. Jákób,
Gedeon, Jeremiás és az Úr szolgái
mind ezzel indultak el. Az Úr jelenlétének
tudata biztosította a bátorságot. Egyedül
nem is lehet vállalkozni az Úr munkájára.
A saját eronk kevés. Ha önmagunkban bízunk,
elcsüggedünk, ha emberekben bízunk, csalódni
fogunk. De bármily nehéz legyen a feladat és
a megbízatás, ha az Úr küld és
mellettünk áll, Ovele bátran elindulhatunk.
"Ha Isten velünk kicsoda ellenünk" (Róm
8,31)?
Az Úr Jézusnak utolsó nagy ígérete
ez volt: "Ímé én tiveletek vagyok..."
(Mt 28,20) Ezzel az ígérettel indultak el a tanítványok
az evangéliumot hirdetni, és bátrak voltak,
mert nem voltak egyedül. Pál apostol vigasztalásul
írja a börtönbol életének végén:
"mindnyájan elhagytak... de az Úr mellettem
állott."(2Tim 4,16-17) "Légy bátor
és eros"- szólt a felhívás indulás
elott, és ez lehetséges is, mert Isten önmagát
ígéri útitársnak az O szolgái
mellé.
III. Végül,
utolsó tanácsként, Józsuénak
különösen szívére van kötve:
"Élj Isten igéjével, így fogsz
boldogulni!" "El
ne távozzék e törvénynek könyve
a te szádtól, hanem gondolkodjál arról
éjjel és nappal, hogy vigyázz és
mindent úgy cselekedjél, amint írva van
abban, ment akkor leszel jó szerencsés a te utadon,
és akkor boldogulsz!" Elfelejtettük a nagy igazságot,
hogy "nem csak kenyérrel él az ember"!
Ahhoz hogy a belso emberünk növekedjen, naponta lelki
eledellel kell táplálkoznunk.
"Akkor boldogulsz..." - íme a nagy titok! A
reggeli személyes csendességet, a családi
oltárt, a közösségi életet nem
lehet pótolni semmivel. "Az Úr törvénye
tökéletes, megeleveníti a lelket, az Úrnak
bizonyságtétele biztos, bölcsé teszi
az együgyut, az Úrnak rendelései helyesek,
megvidámítják a szívet..."(Zsolt
19,8-9) Legyünk hasonlók a zsoltároshoz, aki
szívébe rejtette Istennek beszédét,
és gyönyörködött abban, mint aki nagy
nyereséget talált (Zsolt 119,11. 162) Csak aki
szemléli az igének csodálatos voltát,
és gondolkozik róla éjjel és nappal,
annak szól ez az ígéret: akkor boldogulsz!
"A teljes írás ami Istentol ihletett, hasznos
a tanításra, a feddésre, a megjobbításra,
az igazságban való nevelésre" -, ezért
mindennapi kenyerünké kell válnia. Indulás
elott nem csak bizodalomra és bátorságra
van szükségünk, hanem Isten élteto igéjére
is. Elottünk a mennyei Kánaán. Velünk
Istennek ereje és védelme. Szívünkben
az élteto, és boldogító Ige. Így
bátran indulhatunk a harcba, a gyozelem biztosítva
van.
Kolozsvár, 1997
december 9.
Borzási István
|
