|
Ismeretlen úton -
Józs 3,1-17
Negyven évig bolyongott
Izrael népe a pusztában, és lehet, hogy
valamennyire alkalmazkodtak már a pusztai élethez.
Megszokták, belenyugodtak, és nem fogadták
örömmel a változásokat. Talán
kétkedve tekintettek Józsuéra, az új
vezetore, aki három nap múlva át akart kelni
a Jordánon; Mózes, a nagy vezeto nem tudta ezt
megtenni negyven év alatt! Lehet féltek az ismeretlen
úttól, melyen még nem jártak idáig.
Ez új dolog volt számukra, és féltek
tole. De milyen jó, hogy Isten elott nincs új és
nincs ismeretlen semmi. Nála nincsenek véletlenek
és lehetetlenek. O nem azért hozta ki népét
Egyiptomból, hogy a sivatag lakói legyenek: Kánaán
volt a cél, és nem állhattak meg az úton,
tovább kellett haladniuk.
A lelkiekben sem lehet megállás: vagy "emelkedsz",
vagy "süllyedsz" - ahogy mondja egyik énekünk.
A mennyei Kánaán felé haladunk, nem lehet
maradandó városunk ezen a földön. Nem
maradhatunk kisdedek, akik nem bírják a kemény
eledelt, hanem töbre kell jussunk. Pál apostol, aki
önmagáról gondolhatott volna valamivel többet
mint mi vagyunk, megvallja, hogy még nem ért célba,
még nem tökéletes; - de egyet cselekszik:
neki dolvén célegyenest igyekszik, míg eléri
a Krisztus teljességével ékeskedo kornak
mértékét (Fil 3,14; Ef 4,13).
Új próbák és nehézségek
elott Isten új erot és új kegyelmet ad.
Személyes életünkben is tapasztalhatjuk, hogy
sohasem volt nagyobb szükség, mint a segíto.
Igaz, hogy Isten nem válogatta az utat Izrael számára,
de o haladt elol. Elotte a tenger kiszáradt, a kosziklából
víz fakadt, a menybol kenyér hullott, és
a Jordán hátrafordult (Zsolt 114,3). Az a tény,
hogy a frigyláda ment elol, azt jelentette, hogy Isten
maga indult szembeszállni Izrael ellenségeivel;
Ovele kellett eloször megharcolnia Kánaán
népének, mielott Izrael odaérkezne. Maga
az Úr személyesen vezette népét,
és ahol O elhaladt, ott a nép biztonságban
léphetett az úton.
Ismeretlen úton járunk valamennyien, mert a jövo
ismeretlen; ezért szükségünk van néhány
nélkülözhetetlen dologra. Ezek közül
a vezetot, a felkészülést és a kezdeményezést
szeretném megemlíteni.
I. Mindenekelott tehát
szükség megfelelo vezetore.
Egy új nemzedék érkezett a Jordánhoz,
akik nem élték át a Veres-tengeren való
átkelés csodáját, mert a pusztában
születtek. Kivéve Józsuét és
Kálebet, egyik sem járt ezen az úton soha
ezelott: hogyan is mehettek volna tovább vezeto nélkül?
Szükség volt egy Józsuéra, aki megtette
minden lépését ennek az útnak, aki
alkalmasnak bizonyult jó vezérnek lenni még
Mózes idejében, aki nem tévedhetett el ezen
az úton, aki figyelve az Úr szavára célba
vezethette Izrael népét.
Jézus Krisztus a mi kipróbált vezérünk,
aki nem vezet senkit sötétebb helyen, mint ahol o
járt. O eddig is velünk volt, és megígérte,
hogy ezután is velünk lesz. Ezért nincs ok
a félelemre, még "a halál árnyékának
völgyében" sem (Zsolt 23,4). "Mikor vízen
mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon,
azok el nem borítanak; ha tuzben jársz nem égsz
meg, és a láng meg nem perzsel téged"
- mondja Istennek igéje (Ézs 45,1-2). Bizonyíték
a három zsidó ifjú esete, akiket még
a tuz szaga sem járt át a hétszer befutött
kemencében. (Dán 3,27) Az Úr nem ígérete
azt, hogy népének nem állja útját
tuz vagy víz, hanem azt ígérte, hogy mindenütt
velük lesz, és vezetni fogja oket akár tuzön
akár vízen kell átkelni.
Nagy vigasztalás tudni, hogy Isten nem ellenünk van,
hanem velünk van. Immánuel! Nem kell egyedül
járjunk életünk útját! Nem kell
félnünk a próbáktól, az ellenségtol,
a jövotol, az ismeretlentol; vezérünk nyomában
lépdelhetünk. Az O nevével gyozelemrol gyozelemre
haladhatunk, és "felettébb diadalmaskodunk
az által aki minket szeretett" (Róm 8,37).
II. Másodszor, szükség
van felkészülésre még a továbbindulás
elott.
Ez igerész majdnem teljes egészében arról
szól, hogy: "az Úr mondá Józsuénak"
és "Józsué mondá Izrael fiainak".
Isten utasításokat adott az útra: az o népe
nem indulhatott saját elképzelése szerint,
és közöttük nem uralkodhatott a fegyelmezetlenség,
rendetlenség, összevisszaság. Mivel az út
ismeretlen volt, és Isten maga haladt együtt népével,
szükség volt a felkészülésre.
Mindenekelott engedelmeskedni kellett: elfogadni mindazt amit
Isten parancsolt. És mit parancsolt az Úr? "Tisztítsátok
meg magatokat, mert holnap az Úr csodákat cselekszik
közöttetek!" Isten tisztasága megkövetelte
népének tisztaságát, mert O nem vállalhat
közösséget azokkal, akik bunben élnek.
"Én vagyok az Úr aki felhoztalak titeket Egyiptom
földérol, hogy Istenetekké legyek néktek;
legyetek szentek, mert én Szent vagyok" (3Móz
11,45). Ez azt jelentette, hogy Izrael külön kellett
váljon mindentol, ami tisztátalan, hogy méltó
lehessen ahhoz, aki hozzáférhetetlen világosságban
lakozik, majd kizárólagosan Istene számára
félreteszi önmagát, úgy ahogy Isten
Izrael Istene lett; Hasonlóképpen Izrael odaszenteli,
kiszolgáltatja mindenét maradéktalanul.
Egy másik utasítás a rendre vonatkozott.
Egységesen kellett elindulni, arra, amerre a frigyláda
haladt. Mi lett volna, ha némelyek jobbra, mások
balra tértek volna, ha egyesek elore szaladtak volna,
míg mások lemaradtak volna? Valószínu,
hogy hamar eltévedtek volna az úton. Isten népét
az egység és nem a pártoskodás, az
összetartás és nem a széthúzás
kell, hogy jellemezze. Itt nincs helye az egyéni érdekeknek,
magán elképzeléseknek. Isten szava a mérvadó,
a végso tekintély, amelynek kivétel nélkül
mindannyian engedelmeskednünk kell. Fogjunk tehát
össze indulás elott! Minden új feladat és
megbízatás elott Isten felkészíti
szolgáit az útra. Ha Orá figyelünk,
a siker nem marad el.
III. Végül szükség
van a kezdeményezésre.
Izrael népe nem rohant neki a folyónak, hogy úszva
menjenek át a túlsó partra. Eloször
a papok léptek a vízbe, majd a nép sorban
és rendben utána. De az is igaz, hogy nem haboztak
átmenni. Bizonyára az a pap akinek talpa eloször
érintette a Jordán megáradt vizét
- aki még nem tudta, hogy az kettéválik
- igazi hos lehetett! Biztos, hogy nem tanakodtak a parton, hogy
ki lépjen bele eloször. Hittel és áldozatkészséggel
kezdeményeztek: megtették, amit kellett, és
azután Istenen volt a sor, hogy megállítsa
a vizet.
Ábrahámnak azt mondta az Úr: "Eredj
ki a te földedbol arra a földre, amelyet én
mutatok néked." (1Móz 12,1) És Ábrahám
elindult, nem tudva hova megy. Hittel való kezdeményezése
tulajdoníttatott néki igazságul. Gedeonhoz
így szólt az Úr: "Menj el ezzel a te
eroddel, és megszabadítod Izraelt" (Bír
6,14). Gedeon kezdeményezett: lerontotta a Baál
oltárát, kivágta a berket, és oltárt
épített Istennek. Miután megtette azt amit
neki kellett, Isten is megtette a magáét: csupán
háromszáz ember által, akik kürtökkel,
fáklyákkal és üres korsókkal
voltak felfegyverezve, legyozte Midián megszámlálhatatlan
seregét.
Megfigyelhetjük, hogy a csodákat mindig hitbol való
kezdeményezés elozte meg. Dávid parittyája
és bátorsága, az özvegyasszony üres
edényei, a kisgyermek öt kenyere és két
hala, a kánai kovedrek gyenge kezdeményezések
voltak, de ezeket látva, Isten csodákat tehetett.
Kezdeményezo elhatározással induljunk az
ismeretlen útnak! "Eldolt a szívemben, hogy
követem Jézust, Nincs vissza út!" Miénk
a kezdeményezés, Istené a csoda véghezvitele.
Elore hát vezérünk nyomában, felkészülve,
megtisztulva, akár tuzbe, akár vízbe, meghátrálás
nélkül! Mennyei nagy Józsuénk, mutasd
elottünk az utat! Minden lépésünk szolgálja
neved dicsosségét!
Kolozsvár, 1997
december 9.
Borzási István
|
