|
Gilgál - Józs
4,1-3. 19-5,12
Izrael pusztai vándorlását
meghatározta és befolyásolta néhány
kiemelkedo hely: a Veres-tenger, Mára, Élim, Refidim,
a Sinai-hegy, Kádes, Moáb mezosége, de nem
utolsósorban Gilgál is, a gyalázat elfordításának
helye. Itt táborozott le a nép, miután átkeltek
a Jordánon, innen szervezték meg a hadjáratokat,
ide tértek vissza a harcokból gyozelemmel, vagy
vereséggel Ai esetében. Gilgál lett az a
támaszpont, ahol új erot gyujthettek, ahol újból
és újból találkozhattak szeretteikel,
akik nem jöhettek a harcba. Gilgál az új életnek
kezdetét jelentette az ígéret földjén,
és ez a kezdet meghatározta a folytatást.
A hívo életnek is van kezdete. A megtérés
helye és napja felejthetetlen és maradandó
fordulatot hozott. Bizonyára a filippi börtönor,
a szerecsen komornyik vagy Pál apostol soha sem felejtették
el azt a helyet és azt a napot, amikor a "régiek
elmúltak, és újjá lett minden"!
Vegyük sorra a Gilgálban történt eseményeket,
hogy megtudjuk, miért volt ez olyan jelentoségteljes
hely Izrael számára!
I. Eloször Gilgál
úgy áll elottünk, mint az emlékezés
helye.
Isten parancsára tizenkét követ vettek fel
a Jordán közepébol amiket felállítottak
Gilgálban. Ezek határként álltak
Izrael számára a múlt és a jövo
között. Azt jelentette, hogy ami volt, az elmúlt,
a Jordán innenso partján új életet
kezdtek, mert új országnak lettek örökösei.
Az emlékkövek eszükbe jutatták, hogy
"kiszárította az Úr a Jordán
vizét…, amiképpen cselekedett a Veres-tengerrel"
(4,23).
Az Úr jól tudta, hogy az ember nagyon hamar felejt,
ezért parancsolta az emlékünnepek megtartását.
A húsvét ünnepén, amit itt Gilgálban
megünnepeltek - újból átélték
a szabadulást az egyiptomi rabságból. A
kovásztalan kenyér a nagy sietségrol beszélt.
A sátorok ünnepe a pusztai vándorlásra
emlékeztette oket. Mózes ötödik könyve,
a második törvénykönyv, nagy üzenete
ez: "Emlékezzél meg!" (4,9-10. 23; 5,15;
7,18; 8,2-6). A törvényt ismételni kellett
a házban és az úton, lefekvéskor
és felkeléskor: fel kellett írni az ajtófélfára
és a kapukra emlékeztetoül, mert másképp
hamar elfelejtették volna Isten csodálatos muveit
és szavait.
Vajon szoktunk-e hálával visszatekinteni a megtett
útra, hogy Isten jóságát szemléljük?
"Áldjad én lelkem az Urat, és el ne
feledkezzél semmi jótéteményérol!"
(Zsolt. 103,2). Amikor a szent jegyekhez járulunk, akkor
cselekesszük-e ezt oszinte hálával "az
O emlékezetére"? Álljunk most meg Gilgálban,
és emlékezzünk! Késztessen bennünket
hálára mindaz, amire Isten kegyelmébol visszatekinthetünk.
II. Másodszor, Gilgál
az elcsendesedés helye volt Izrael számára.
"Lon pedig, amint meghallák az emoreusok minden királyai…,
és a kananeusok minden királyai…, hogy kiszárasztotta
az Úr a Jordán vizét az Izrael fiai elott,
- megolvada az o szívük, és nem vala többé
bátorság bennük Izrael fiai miatt."
(5,1) Az emberi elképzelés ilyenkor azt súgja:
"Itt a megfelelo ido amikor támadni kell! Addig kell
ütni a vasat amíg meleg!" De az Úr gondolatai
nem a mi gondolataink: O megállásra inti Izraelt,
hogy ünnepet szenteljenek. Isten sohasem siet, és
sohasem késik el. Az elcsendesedés mindig fontosabb
a cselekvésnél, ezért nem sietségre
volt szükség, hanem megállásra.
Mennyi sieto emberrel találkozunk naponta! Mindenki fél,
hogy feltartóztatják, hogy elkésik, hogy
lemarad…, mindenki siet, senkinek sincs ideje! Sietnek,
hogy az idot behozzák, hogy elérjenek, megérkezzenek,
találkozzanak, és mégis, mintha mindenrol
egyre inkább lemaradnánk. Talán régen
másként volt. Megváltoztak a körülmények,
gyorsabbak lettek a jármuvek, az énekek ritmusa,
az élet. Nincs ido a titkos szobára, az imádkozásra,
a Biblia olvasására, családra, Istenre…
Pedig az Úr Jézusról nem olvassuk sehol,
hogy futott volna valahova, és mégis mindenüvé
elérkezett. Neki mindig volt ideje félrevonulni,
(Mk 1,35, 6,31-32) és nem rohanta át az életét
földi célok után futkosva. Íme Gilgál
által, az elcsendesedés helye által, azt
kívánja üzenni az Úr: "Csendesedjetek
el és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten
!" (Zsolt 46,11) "Te pedig most áll meg, hogy
megmondjam néked az Istennek beszédét"
(1Sám 9,27).
III. Harmadszor, Gilgál
a szövetség megújításának
a helye is.
A körülmetélkedés volt a szövetség
jele, ami megkülönböztette Izraelt a pogányoktól.
Ez minden tisztátalanságnak eltávolítását
jelentette az engedelmesség kezdetét. A páskhából
nem ehettek körülmetéletlenek, (2Móz
13,43-48) és mivel útközben senki sem metéltek
körül, (5,5) a negyven éves pusztai vándorlás
alatt csupán egyszer ünnepelték meg a húsvétot,
a Sinainál (4Móz 9,5). Az atyák akikkel
a szövetséget kötötte Isten, elhullottak
a pusztában, és az Istennel való kapcsolat
nem örökölheto. Mindenki személyesen kellett
szövetségre lépjen Istennel, ha részese
akart lenni az ígéreteknek. Nem az volt a fontos,
hogy kik voltak oseik, vagy kik voltak ok valamikor, hanem hogy
most milyen állapotban voltak. Ezért volt szükség
a szövetség megújítására.
Amikor Mózes elindult midián földjérol
Egyiptomba, az Úr elébe állt az úton,
és meg akarta ot ölni: fia még körülmetéletlen
volt (2Móz 4,24-26). Így nem lehetett továbbmenni
Isten szövetséges népének megszabadítására!
Hasonlóképpen Izrael sem foghatott neki a harcnak,
amíg nem jegyezték el magukat Istennel! Nem lehet
az emlékekbol élni hívo életet. Ahogy
Izraelnek alkalomról alkalomra meg kellett emlékeznie
arról, hogy Istennek szövetséges népe,
éppúgy kell megújuljon a mi odaszánásunk
és elhatározásunk, is amellyel egykor szövetségre
léptünk az Úrral.
IV. Végül, azt
figyelhetjük még meg, hogy Gilgál az új
eledel helye volt Izrael számára. Ahogy a páskha ünnep másodnapján
kovásztalan kenyeret és pörkölt gabonát
ettek, megszunt a manna. Az új eledel - Kánaán
földének gyümölcse - Isten beváltott
ígéreteire mutat: birtokba vehették az országot.
Ez által már az ígéret földjének
lakosai lettek, és élvezhették annak javait.
Nem lett volna szükség negyven évig mannát
enni és sivatagban élni. Ez a bun következménye
volt. De íme, ahogy szakítottak nemcsak az egyiptomi,
hanem a pusztai élettel is, megváltozott az eledel.
Új ország - új eledel! Ha Jézus Krisztus
kegyelmébol új életet nyertél, nem
maradhadsz a régi élet kívánságainál:
"Akik a Krisztuséi, a testet megfeszítették
indulataival és kívánságaival együtt."
(Gal 5,24) A tékozló fiú sem maradhatott
régi életének utálatos eledelénél!
Tudnunk kell, hogy "nem csak kenyérrel él
az ember" (Mt 4,4) Az újjászületés
után szükség van lelki eledelre, hogy a belso
ember növekedhessen. Új élet - új eledel!
(1Pt 2,2). Ez határozza meg az életet, az erot,
a növekedést: "Boldogok akik éhezik és
szomjúhozzák az igazságot: mert ok megelégíttetnek"
(Mt 5,6). "Legyetek erosek az Úrban és az
O hatalmas erejében!" (Ef 6,10).
Így megerosödve a kánaáni új
eledel által, Istennel helyreállított kapcsolattal,
megpihenve, új erovel, és az Úr csodáira
emlékezve, az izraeliták bátran indulhattak
a harcba. Várta oket Jerikó és a gyozelem.
Kolozsvár, 1997
december 9.
Borzási István
|
