|
Az Úr seregének
fejedelme - Józs 5,13-15
Izrael miután elhagyta
a Veres-tengert, a Sinai-hegyet, a Jordánt, már
csak elore mehetett. Izrael népe nem lehetett többé
"a meghátrálás embere". Elottük
viszont ott állott Jerikó égbenyúló
falaival, és elzárta az elorenyomulást.
Micsoda félelmetes látvány lehetett ez azok
számára akik még nem láttak erosített
várost. Egy harci gépezetek és tapasztalatok
nélküli hadseregnek meg kellett kezdeni a harcot
egy új vezeto irányítása alatt. Nyílván
sok félelem és kétség rejtozött
a nép szívében, és maga Józsué
is sok kérdéssel küszködött. "Hogyan
tovább? Mi következik most? Merre Uram?" Segítséget
keresve emelte fel szemeit, és… - íme a segítség
már meg is érkezett: "…mikor Józsué
Jerikónál vala, felemelé az o szemeit, és
látá, hogy egy férfiú áll
vala elotte meztelen karddal kezében…"
Az Ószövetség lapjain Isten különbözo
formában jelenik meg, és nyilatkoztatja ki önmagát.
Mindezt azért teszi, hogy az elbukott bunös ember
visszatérjen hozzá, megismerje és elismerje
Ot. Ott van látható módon Sodoma elpusztításánál,
Mózes, Gedeon, Ézsaiás, Ezékiel
elhívásánál. Minden theofánia,
minden kinyilatkoztatás egy újabb lehetoség
megismerni és elismerni Istent. Igénk e titokzatos
személy Józsué általi megismerésérol
és elismerésérol szól.
I. Eloször a megismerés
áll elottünk.
Minden embernek lehetosége van megismerni az Urat. O mindenütt
megtalálható, mindenütt találkozni
lehet vele. Felfedezhetjük, ha feltekintünk az égre,
vagy ha széttekintünk a földön. Benne rejtozik
a tavaszi megújulásban. Önmagáról
beszél a mindenség mérhetetlen arányaiban,
és a lelkiismeret halk suttogásában. Ot
hirdeti a hegy és a völgy, a patak és az óceán.
Mindenütt megtalálható. "Az egek beszélik
Isten dicsosségét, és kezeinek munkáit
hirdeti az égboltozat!"
De nem mindenki ismeri fel Ot. Sokan csak az alkotást
látják de az alkotót nem. Talán együtt
élnek és járnak vele, mint az emmausi tanítványok,
de szemeik visszatartóztatnak, hogy Ot meg ne ismerjék.
Aztán lejár az ido, amit Isten kegyelembol az O
megismerésére adott, és csak az ítélet
fog elhangzani felettük: "e világban volt, és
a világ általa lett, de a világ nem ismerte
meg Ot" (Jn 1,10). Ó Uram, ajándékozz
meg látó szemekkel!
Józsué nem habozott megkérdezni szinte kihívóan,
kicsoda ez az idegen: jó barát, vagy ellenség?
Elotte csupán e két tábor létezett,
mint ahogy nem létezik középút Jézus
követésében sem. "Aki velem nincs, ellenem
van" (Mt 12:30) Az idegen megismerése szerint következett
volna Józsué állásfoglalása:
vagy kezet nyújtott volna barátjának, vagy
kardot rántott volna, hogy megvívjon ellenfelével.
Várta tehát a választ a kérdésre:
"Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink
közül?"
Az idegen váratlan, sot meglepo válasza valójában
ez volt: "Egyik sem. Nem vagyok sem a te pártodon,
sem az ellenségén. Neked kell az én pártomra
állnod! Azért jöttem, hogy átvegyem
a parancsnokságot, mint az Úr seregének
fejedelme. Vagyis itt az Úr én vagyok, te csupán
az alattvaló, Isten szolgája lehetsz, aki engedelmességgel
tartozol parancsnokodnak."
Józsué ismerte az Urat, mint aki a törvényt
adta. Megismerte Ot dicsoségesnek és hatalmasnak
amikor átkeltek a Jordánon. Gondviselonek ismerte
meg, amikor a manna hullott és a víz fakadt. De
nem ismerte Ot kivont, meztelen karddal, mint hadseregparancsnokot,
aki népének országot foglal, miközben
ítéletét végrehajtja a bunösökön.
Ne legyen téves, vagy egyoldalú az ismeretünk
Istenrol. O nemcsak szeret, hanem igaz is. Nemcsak kegyelmes,
hanem ítélo Isten is (És 30,18). Legyünk
készek az áldozatra is, hogy jobban megismerjük
Ot. Ahogy Pál apostol vallja: "mindent kárba
veszni hagytam…, hogy megismerjem Ot" (Fil 3,8-10).
Az Isten ismeretét jobban kívánja az Úr,
mint az áldozatot (Hós 6,6), és enélkül
könnyen tévelygés szelleme sodorhat el (Mk
1224). Megismerni, felismerni Istent, mint parancsoló
Urat, nagy dolog. A helyes Istenismeret felmérhetetlen
nagy érték. De ez nem elég.
II. Az elismerés
a következo lépés.
Ha megismertük az Urat, ez még nem jelenti azt, hogy
el is ismertük Urunknak aki elott hódolnunk kell.
Megismerhetjük Istent, úgy mint Parancsnokot, de
nem biztos, hogy engedelmeskedni is fogunk neki. Megismerhetjük
mint idejében érkezo segítséget,
mint Megváltót, szeretetett, hu és szent
Istent, - de ezzel még nem biztos, hogy megváltozik
az életünk. Elméletileg sok mindent tudhatunk
róla, idézhetünk szavaiból, elmélkedhetünk
róla, - de még mindig nem befolyásolja az
életünket.
Az elismerés több az megismerésnél.
Sot elismerés nélkül az ismeretünk mit
sem ér! Úgy vagyunk, mint Péter, aki a tagadás
tüzében önmagát cáfolta meg: "nem
ismerem ezt az embert". Pedig ismerte Ot, csak nem ismerte
el az emberek elott. Íme, Józsué nemcsak
megismerte az Úr seregének fejedelmét, hanem
el is ismerte ot parancsoló Urának, saját
fejedelmének: "És leborula Józsué
arccal, és meghajtá magát…" Hódolt
elotte, és engedelmeskedni akart néki.
A hódolat kifejezi csodálatunkat, imádatunkat,
alázatunkat, magasztalásunkat. Ha az Úr
elott leborulunk, ne csak panaszainkat és kéréseinket
tárjuk elé, hanem legyünk készek a
hódolatra! A menny hódol elotte, tehát a
mi hódolatunk is Ot illeti meg. Ne érjen bennünket
a vád, hogy: "bár az Istent megismerték,
mindazáltal nem mint Istent dicsoítették
Ot, sem neki hálákat nem adtak."(Róm
1,21) "Méltó a megöletett Bárány…"
(Jel 5,12).
"Mit szól az én Uram a szolgájának?"
Az engedelmesség több az áldozatnál.
(1Sám 15,22) Saul azért bukott el, mert engedelmessége
nem volt teljes Isten iránt. Ha csak félig vagy
részben engedelmeskedünk, akkor még engedetlenek
vagyunk. Elismerhetjük az Urat parancsnokunknak, ha készek
vagyunk engedelmeskedni is neki. Ehhez szükségünk
van alázatra, lemondásra, huségre, hogy
többet jelentsen számunkra az O akarata, mint a mi
elgondolásunk. Valóban ez nem könnyu dolog,
de csak akkor mehetünk Jerikó alá, ha eloször
leborulva önmagunkat már megadtuk neki.
Kolozsvár, 1997
december 9.
Borzási István
|
