|
Ehud a suta bíró
- Bír 3,12-30
Ehud Izrael második
bírája volt, akirol aránylag kevés
van feljegyezve az igében, habár vannak olyan bírák,
akikrol még kevesebbet tudunk. A történet
úgy kezdodik, hogy ismét gonoszúl cselekedetek
az Izrael fiai, ezért az Úr Moáb királyát,
Eglont erosítette meg, hogy leigázza Izrael népét.
Mielott Ehud életével foglalkoznánk, a neki
adott feladattal és szolgálattal, álljunk
meg e szó mellett, hogy: "ismét". Lehet
hogy te is elhatároztad már a szívedben
egy napon, hogy Jézust követed, neki adod az életed...
Izraelnél is volt ilyen nagy elhatározás,
volt nagy szabadulás amit Isten Otniél által
adott annak idején. Teljes volt a szabadulás akkor:
volt csendesség, megnyugodott a föld negyven évig.
De ismét jöttek a bajok, ugyanazok a kísértések.
Mint ahogy talán a te esetedben is az átélt
békesség és feloldozás után
visszatértek a régi bunök. A Sátán
ismét támadott, és a szenvedélyekbol
nem lehetett szabadulni, annak szorítása, nyomása
elol nem lehetett kiutat találni. Izrael fiai - olvassuk
- ismét, ismét gonoszúl cselekedtek az
Úrnak szemei elott. Ismét vissza kerültek
oda ahol voltak, vagy talán még mélyebbre.
Úgy történt, mint ahogy az Úr Jézus
mondja egyik példázatában, ahol szó
van arról az emberrol aki megszabadult, hogy amikor a
gonosz visszajött hetedmagával, annak állapota
rosszabb lett, mint azelott volt.
Valaki meggyozoen állította egy emberrol, hogy
megtért. Erre megkérdezték, hogy mikor
történt? Hát, ezelott tíz, húsz,
harminc évvel... Na, és azóta megtért-e
még? Errol aztán nem sokat lehetett tudni. Pedig
a megtérés egyszer elkezdodik, és azután
tart. A bunbánat ha megszületett, akkor az megmarad,
míg az ember él. Ha valaki megtérése
óta nem tartott több bunbánatot, annak az
állapota most még rosszabb mint megtérése
elott. Így járt Izrael népe: nemhogy közelebb
került volna Istenhez a szabadulás után, mindinkább
eltávolodott Tole. Ez arra késztet bennünket,
hogy minden este, amikor letérdelünk Isten elott,
oszintén vizsgáljuk meg magunkat, tetteinket, gondolatainkat,
érzéseinket, amelyek a nap folyamán voltak,
és bunbánattal álljunk meg Isten elott,
mivel ismét gonoszúl cselekedtünk ellene.
"Ismét gonoszúl cselekedtek az Izrael fiai"
- olvassuk. Az meglehet, hogy a te életedben is volt változás,
egy ébredés idején, a tuz elért téged
is, és a te szíved is lángragyúlt,
és döntöttél, megtértél,
elindultál nagy örömmel. Izrael népénél
is volt ilyen, de most újra rabok lettek buneik miatt.
Most ismét szükség lett a szabadulásra,
újra kellene a változás, mivel Moáb
népe, az ellenség elhatalmasodott felettük
tizennyolc esztendeje már! Hasonlóképpen,
lehet azért nincs áldás az életeden,
a munkádon, a családodon, a gyülekezeteden,
mivel az a tuz kellene ismét, mely kialudt, vagy alig
pislánkol már. De van remény az újrakezdéshez,
a szabaduláshoz! Isten nem mondott le az o népérol.
Ehud lett a következo szabadító, akit Isten
arra emelt fel, hogy az Úrhoz kiáltó izraelitáknak
szabadulást szerezzen.
Ehudról, Izrael egyik bírájáról
két fontos dolgot szeretnék megemlíteni:
e részletes leírásból csupán
kardját és kürtjét emelném ki.
Az ige azt mondja, hogy volt egy kardja, meg egy kürtje.
Ennyi.
I. Kezdjük eloször
a kardjával. Egy
kétélu éles kardról van szó,
amit a jobb felére kötött, mivel balkezu volt.
Elég furcsa és nevetséges ez, mivel Ehud
a Benjámin törzsébol származott, és
Benjámin jelentése: "jobb kéz fia".
De a Benjámin törzsébol származó
Ehud balkezes volt.
Vajon fel tud-e Isten használni egy balkezes embert?
Mi azt mondanánk: abban az esetben, ha megtanul a jobb
kezével is bánni. Isten azonban így, balkezesen
is feltudta ot használni. Sot, éppen ez volt sikerének
alapja, hogy o balkezes volt. Teljes embernek számított,
még balkezesen is. Nem is o végezte a szabadítást,
egyik vagy másik keze, hanem Isten munkálkodott
általa. O csupán Isten rendelkezésére
bocsátotta tehetségét, ha úgy tetszik:
balkezességét, ami által Isten gyozelmet
adott. Volt egy kardja, egy singnyi hosszú, ami kevesebb,
mint fél méter, és azt oldalára kötötte.
Ennyi volt a fegyvere, amit meg tudott szerezni magának.
Nem volt hadserege, komolyabb harci felszerelése, de nem
is volt rá szükség. Ennyivel ment a moábita
Eglon ellen. Aztán jól kigondolta a dolgokat, meg
hányta-vetette, hogyan vigye el az ajándékot,
hogyan bocsássa el a szolgákat, honnan térjen
vissza, hogyan vonja félre a királyt, hogyan közelítsen
hozzá, hogy elvégezhesse küldetését.
Azt hiszem, nem az a fontos, hogy tudatában légy
annak, hogy nem tudod használni a jobb- vagy a balkezedet.
Isten elott az számít, hogy rendelkezésére
bocsátod-e azt, amivel rendelkezel? Ha igen, akkor o bármit
fel tud használni. Nem az volt a kérdés,
hogy Dávid milyen fegyverrel ment Góliát
ellen, nem az volt a fontos, hogy milyen jól tud célozni,
vagy parittyakövet hajítani... A kérdés
az volt, hogy Isten irányítani fogja-e a követ,
vagy nem. Közbelép-e Isten, hogy eldöntse a
viadalt, vagy nem. Ugyanis lehet az ember nagy ereju, képességekkel
felruházott, de ha az Úr nincs vele az mind hiábavaló.
Dávidról éppen azt írja Isten Igéje,
hogy szép férfi volt, tudott hárfázni,
bátor szívu harcos volt, és végül,
hogy az Úr vele van. Az, hogy az Úr vele van, ez
mindennél többet jelent. Akár juhokat orzött,
akár családtagjai között vagy Saul palotájában
volt, az Úr vele volt, és ez tette ot mássá
a többinél. Ez tehát mindennél fontosabb.
Isten a suta embereket is fel tudja használni céljai
megvalósulásában, azokat is, akik azt gondolják,
hogy nincs elég bölcsességük, tehetségük,
iskolájuk, pénzük hozzá. A tisztátalan
ajkú Ézsaiásokat, aki tisztátalan
ajkú nép közt lakik. Az Úr meg tudja
ot tisztítani, el tudja ot hívni, megbízza,
hogy üzenetének továbbítója
legyen. Isten munkájában nincsenek selejtek. Az
o számára mindenki teljes, egész embernek
számít.
Isten fel tudja használni balkezedet is, ha Isten szolgálatába
állítod. Csak szerezned kell egy kardot. Nem volt
ez hosszú kard, de erre a faladatra éppen megfelelt.
Emlékezzünk arra, hogy Pál apostol azt mondja
magáról, hogy tövis adatott az oldalába.
Mi nem tudjuk pontosan mi volt ez, de kívánt szabadulni
ettol a valamitol, ami neki gyötrelmet okozott. Imádkozni
kezdett: "Uram, szabadíts meg!" Még egyszer
imádkozott, majd újból imádkozott,
és az Úr azt mondta: "Elég néked
az én kegyelmem, az én erom erotlenség által
végeztetik el."
Itt is látható, hogy nem a jobbkezeseket, a hatalmasokat,
a nemeseket választotta el Isten, hanem a szegényeket,
a semmiket, a balkezeseket, hogy az o ereje legyen nyilvánvaló,
hogy a valamiket megszégyenítse. Éppen így
akar Isten engem is és téged is felhasználni.
Ne mondd azt, hogy nem vagy képes rá. Isten képességeidhez
mérten adja a megbízatást, a feladatot,
amellyel menned kell. Ha egy tálentumod van, csak annyival
kell elszámolnod. Egy kisgyermektol elég az öt
árpakenyér és a két hal, ötezer
ember megelégítésére. Egy kis olaj
elég a korsóban, hogy megtöltse a többi
edényt, ha van hit és áldozatkészség.
Gedeonnak is elég háromszáz harcos fáklyákkal
és korsókkal felfegyverkezve, hogy Isten általuk
gyozelmet adjon. Elég. Nem az emberek számítanak
itt, hanem Istennek hatalma.
A kérdés csupán az, mi készek vagyunk
e átadni magunkat az Úrnak, és engedelmeskedni
Neki, bármire kérne? Ez a feltétele a gyozelemnek,
a szabadulásnak, Isten áldásának.
II. Másodszor, említettük,
hogy Ehudnak kürtje is volt.
Nyilván Ehud volt az, aki kezdeményezett. Vállalta
a következményeket, kockára tette az életét.
Ezt bízta rá Isten, és o ezt vállalta.
Miután elvégezte, amit Isten rábízott,
elfutott az Efraim hegyére, és megfújta
a kürtöt. Mikor a nép összegyult a hegyekbol,
Ehud azt mondta: "Gyertek utánam, mert kezetekbe
adta az Úr Moábot!"
Izraelben mindenki szerette volna már a szabadulást,
nagyon várták már. Tudták, hogy el
kellene indulni, tenni kellene valamit, fel kellene venni a harcot.
Dehát ki legyen az, aki fel meri venni a harcot, aki kezdeményezni
mer? Valakinek el kellene indulnia, de ki legyen az? Ehud azt
modta: "Ímhol vagyok én." Majd, miután
a ráeso feladatnak eleget tett, azt mondta: "Gyertek
utánam!" Nem bizonytalan kürtzengés,
hanem határozott útmutatás volt a kürtjel
és a felhívás. Önmaga ment elol a harcba,
példát adva a többinek. Nemcsak mondta, hanem
meg is mutatta, mit kell tenniük.
Józsué is elore megmondta az izraelieknek, mit
kell majd tegyenek, amikor Jerikót be akarták bevenni.
Elottük ment, elmagyarázta a sorrendet, mikor kell
hallgatni, mikor kell kiáltani, kik viszik a frigyládát,
hol mennek a papok, hol mennek a kürtösök, hol
megy a nép... "Így teszünk hét
napon át, Isten így parancsolta. Gyertek utánam!"
Valakinek kezdeményezni kell. Valakinek vállalnia
kell a kockázatot. Ki lesz az elso, aki megfújja
a kürtöt, aki elindul? A kétélu kard,
az ige mellé kellene egy kürt, egy ember, aki megadja
a hangot. Egy olyan ember, aki ki meri mondani: "Gyertek
utánam!"
Ismét Gedeont említem, aki hasonlóképpen
megparancsolta háromszáz emberének: "Énreám
figyeljetek és aszerint cselekedjetek!" (Bír
7,17) Vagyis, figyeljetek reám, és tegyetek úgy,
mint én! Itt van elottetek a példa, semmi más
magyarázat nem szükséges. Negatív példaként
pedig a farizeusokat említem, akikrol az Úr Jézus
azt mondta: "Amit mondanak, megtegyétek, de cselekedeteik
szerint ne cselekedjetek, mert ok mondják, de nem cselekszik!"
(Mt 23,3) Nos, Ilyen Istennek olyan ember kell, aki nemcsak mondja,
hanem cselekszi is. Olyan, aki elol megy, és bátran
kiáltja: "Gyertek utánam!"
Napjainkban mi vagyunk azok, akiket Isten el akar indítani
a lelki harcba, lelki ellenséggel szemben. Efézus
6 szerint megvannak a fegyverek is, Isten fegyverei, amelyeket
fel kell öltenünk. Nem mi fogunk gyozni, hanem Isten;
nem a mi eronk számít, hanem Isten ereje. Ha Isten
velünk, kicsoda ellenünk? Ha az o nevében indulunk,
ki gyozhet le minket? Jézus Krisztus az O követésére
szólít fel minket. Bárcsak lenne most egy
ember, aki azt mondaná: Gyertek énutánam!
"Legyetek az én követoim, mint én is
a Krisztusé!" (1Kor 11,1) "Nem beszédben
áll az Istennek országa, hanem eroben." (1Kor
4,20) Nem elég a kegyességnek látszata,
ha megtagadjuk annak erejét. Jöjj, vállalkozz
Jézus követésére! Péternek is
azt mondta: "Kövess engem!" (Jn 21,19) Lépj
az O nyomdokába, tartozz te is drága Vezérünk
seregébe, amely felettébb gyozedelmeskedik Az által,
Aki oket szereti (Róm 8,37).
Kolozsvár, 1997
december 9.
Borzási István
|
