|
Isten harcosa - Bír
7,23-8,21
Ha az elobbi igéket
is elolvassuk, láthatjuk, hogy milyen ember kell Istennek
és milyen ember volt Gedeon. Megállapíthatjuk
azt, hogy Istennek katonák kellenek. Gedeon harcba készült.
Itt harcról van szó, arról ahogyan elokészítették
az ütközetet és gyozelmet arattak. Isten kezükbe
adta Midián táborát.
Most tehát Gedeon úgy áll elottünk
mint egy Isten szerinti harcos. Isten harcosáról
szeretnék tehát szólni. Ha Gedeon személyét
nézzük, megláthatjuk önmagunkat abban
a tükörben, amit az ige elénk tart. Isten harcosai
vagyunk-e? Jézus Krisztus jó vitézei vagyunk-e
vagy nem? Milyen az az ember aki Isten harcosa? Olyan harcosról
szól e történet, aki a teljes gyozelemig kész
volt harcolni, és a gyozelem kivívása után
is Istennek tulajdonítja a dicsoséget. Mindezekben
pedig fegyelmezett és magaturteto viselkedést tanúsított.
Ilyen ember kell Istennek, így cselekszik Isten harcosa.
I. Az elso megállapítás
Isten harcosáról az, hogy o a teljes gyozelemig
harcol. A hetedik rész
végén (7,32-25) ez a néhány vers
arról tesz bizonyságot, hogy Gedeon jóllehet
megkapta az ígéretet a gyozelemre, o kész
volt mindvégig harcolni.
Isten azt mondta: "kezedbe adtam Midiánt, kelj fel
menj alá a táborba. Ha félsz, vedd magad
mellé Púrát és hallgasd meg oket."
S akkor lement, meghallotta az álmot, leborult arcra a
földre, visszament, felkeltette a harcosait: "keljetek
fel, az Úr kezetekbe adta Midián táborát".
A gyozelem már ajándékként az övék
volt, mivel Isten nekik ígérte. Mégis, azután
következett a harc. A kürt zengésre, a fáklya
villogására, világítására,
a cserépkorsók összetörésére
a tábor megzavarodott, és azok össze-vágták
egymást, lemészárolták egymást.
Százhúszezer ember pusztult el. S ez még
csak a kezdete volt a harcnak. Gedeon csak most kezd üzenni
az országba, hogy Áserbol, Naftaliból és
Manasséból összegyujtse a népet a harcra.
Követeket küldött Efraimba is. Tudjuk jól,
hogy Gedeon Manassé törzsébol származott,
amely Manasse testvértörzse volt, mivel mindketten
József gyermekei voltak. "Jöjjetek alá
a vízhez - üzent nekik -, foglaljátok el a
Jordánhoz vezeto utat, egy se meneküljön meg
a midiániták közül!" És üldözobe
vették oket, harcoltak, jóllehet már csak
tizenötezer volt a százharmincötezerbol, de
Gedeon nagyon jól tudta azt, hogy egy sem maradhat meg.
Velük nem lehetett megalkudni, szövetséget kötni,
oket megturni..., közülük nem bújhatott
meg senki abban az országban, mint ellenség. Az
utolsó emberig kész voltak harcolni.
Lelki értelemben amikor valóban megtörténik
a megtérés az ember életében, az
ellenség nagy része halálba adatik. Buneinknek
meghaltunk, csak... egy néhány támadt fel
újra... Lezártuk a régit, újjá
lett minden, de... vajon elmúlt-e minden, ami régi?
Nem úgy van ez, hogy megvallott és elhagyott bunök
egyszer csak újra felüti a fejét? S ekkor
következik a harc, ami az ígért gyozelem jegyében
történik. Isten megadta a szabadulást, a bocsánatot,
új emberré formált bennünket! A Sátán
legyozetett, de még harcol!
Pál apostol is bizonyságot tesz arról, hogy
harctéren vagyunk. Két ero viaskodik bennünk.
Melyiknek engedünk? "A testet ne tápláljátok
a kívánságokra!" Öldököljétek
meg a ti földi tagjaitokat! - értsd alatta bunös
természetedet, régi énedet. Még a
lehetoséget is el kell zárni az ellenségtol,
nehogy teret hódítson. "Zárjátok
el a vizeket Béthbaráig, a Jordánhoz vezeto
utat!" Lejött Efraim, és aszerint cselekedett.
Arra gondolok most, hogy ha Ádám és Éva
nem adtak volna lehetoséget a kísértonek
nem történt volna meg a baj. Mert hogy is kezdodött
az egész? Úgy, hogy szóba álltak
a gonosszal: Csakugyan azt mondta az Isten? Ilyen gúnyolódó,
kételkedo kérdésre nem szabad válaszolni
egy hívo embernek. Nem szabad megalkudni, szóba
elegyedni, üzletelni a gonosszal, a bunnel. De Éva
persze, közelebb került a fához, nézni
kezdte északról, keletrol, délrol, nyugatról,
milyen szép, kedves a szemnek, kívánatos
a fa a bölcsességért, jó az eledelre...
Megkívánta. Nem voltak elzárva a vizek Béthbaránál
az ellenség elol! Ha messze elkerülte volna azt a
fát, nem esett volna kísértésbe.
Isten azt mondta: Arról a fáról ne egyél!
De Éva játszadozni kezdett a bunnel, és
engedett a Kísértonek.
Egy kérdés tevodik fel: vagyunk-e mi ilyen harcosok,
mint Gedeon, hogy a teljes gyozelemig harcoljunk? A bun nagy
részétol megszabadított már az Úr,
elítéltük, halálba adtuk, de még
maradt egy néhány. Az ige kétélu
éles kardja újra meg újra megítél.
Bunnek tudjuk-e ítélni az idoközben felfedezett
bunöket is? Tudunk-e harcolni ellenük, elvetjük-e
azokat magunktól, ellenségnek tekintjük-e
ezután, vagy megalkuszunk velük és megturjük
jelenlétüket? Készek vagyunk-e a teljes gyozelemig
harcolni?
Isten adja a gyozelmet. Isten odaajándékozta nekik
az egész ellenséges tábort. De azután
össze kellett hívni a népet, hogy harcoljanak.
Esztelenség lett volna elotte összehívni a
népet. Ha mind a harminckétezer emberrel támadtak
volna is, véres vereségbe fulladt volna a harc.
Azonban miután Isten kezükbe adta, megfutamodott
a tábor. Nos, azután megkezdodött a harc,
a teljes gyozelemért.
Ez így igaz. Nagyon sokan bizonyságot tehetnek
arról, hogy megtérésük után
harctérré változott az életük,
mindennapos harccá. A kísérto mint ordító
oroszlán, mint halálos ellenség szertejár,
újból és újból jön kísértéseivel.
Máskor mint világosság angyala próbálja
megtéveszteni a választottakat. Nekünk harcolni
kell, nem testi fegyverekkel, és nem testi ellenség
ellen, hanem szellemi hatalmasságok ellen. Mit jelent
ez? Pál apostol azt üzeni Timótheusnak, hogy
"az ifjúkori kívánságokat kerüld".
Ne adj lehetoséget az ellenségnek! Nem azt mondja
az apostol, hogy ne kívánd, hanem azt, hogy kerüld
azokat a helyzeteket, azokat a körülményeket,
lehetoségeket, amikor a kívánság,
a vágy felgerjedhet benned! A kívánság
már bun. Kerüld el hát a kívánság
felgerjedésének lehetoségét, és
harcolj az ellenséggel! Az utolsó bun-ellenséget
is el kell pusztítani! Talán az akkoriak is kecsegteto
ajánlat elott álltak: szolgákat, munkaerot,
adófizetoket nyertek volna az ország számára,
ha szövetséget kötöttek volna velük.
De ez emberi gondolkozás, és ördögi lázadás
Isten ellen. Isten szerint nem szabad megalkudni a bunnel. Nem
szabad szövetséget kötni vele!
Biztosan voltál már olyan helyzetben, amikor szinte
nem ismertél magadra, mert láttad buneid következményét,
és azt hitted, hogy nincs kiút. Elkeseredtél.
Nagy nyomorúságban, szorultságban voltál.
De akkor jöttél, vállaltad, hogy megvalld,
és Isten válasza az volt, hogy van bocsánat
erre a bunre is. Van szabadulás innen is. De meg kellett
vallani, és el kellett hagyni azokat. Elhagyni azonban
nem akartad, inkább választottad a megalkuvást,
azt a szokást, szenvedélyt, életmódot,
viselkedést, cselekedetet, bunt, kígyómarást,
ami már addig is annyi bajt hozott reád. Nos,
Gedeon nem így cselekedett. O a teljes gyozelemig harcolt.
A királyokat is, Orebet és Zéebet megölte.
Oreb azt jelenti: varjú, ot megölték a varjúsziklán.
Zéeb azt jelenti: farkas, ot megölték a farkaslyukban.
Az utókor részére megnevezték ezeket
a helyeket, hogy majd gyermekeik és unokáik is
emlékezzenek rá. Itt kezdtek új életet.
Itt lett vége nyomorúságuknak, megaláztatásuknak,
szolgaságuknak. Mindent, ami a régi élethez,
a bunhöz tartozott, azt eltették láb alól.
A teljes gyozelem az, hogy úgy számolunk magunkkal,
mint akik meghaltunk a bunnek (Róm. 6:11) és élünk
Jézus Krisztusnak, miközben még harcolunk
a bun ellen.
II. Mint második
jellemzot, a következo igeversekbol (8,1-3) láthatjuk,
hogy Isten harcosa nem magának tulajdonítja a dicsoséget,
hanem Istennek.
Efraim lett eloször megáldva, jóllehet Manassé
volt az idosebb. Az áldás szerint o lett az elsoszülött,
és erre a leszármazottai nagyon büszkék
voltak. Gedeon a kisebbik törzsbol származott. A
6. rész szerint: "...az én atyám háza
a legkisebb az én nemzetségemben, legszegényebb
Manasséban. Ezenkívül én vagyok a legkisebb
apám házában." Gedeon nagyon kicsinek
érezte magát, az Efraimiakkal ellentétben
is.
Az efraimiak azzal a kéréssel álltak Gedeon
elé, hogy miért nem hívta oket harcba az
elején. Mert harc után a zsákmány
a gyoztesé. A százharmincötezer ember után
pedig elképzelhetoek a zsákmány méretei.
Ebbol lett a felháborodás! Miért nem hívtál
bennünket?! Valószínu azért, mert el
sem jöttek volna. Gedeon tudta ezt. De nem is errol volt
szó, sokkal inkább arról, hogy könnyu
a harc után követelozni. Könnyu azt mondani
amikor mindennek vége: Miért nem hívtál
az elején? És Gedeon azt mondja: Kicsoda vagyok
én, hozzátok képest? "Hát nem
több-e Efraim szolomezgerlése, mint Manassé
szüretje?" Hiszen mit tett Manassé ahhoz képest
amit ti tettetek azzal hogy elfogtátok a két királyt.
Valójában ti fejeztétek be az ütközetet!
A ti kezetekben van a gyozelem, a dicsoség. "Kezetekbe
adta Isten Midián fejedelmeit, Orebet és Zéebet.
Mit cselekedtem én olyat mint ti? Akkor lecsendesedék
az o felháborodott lelkük, mikor e beszédet
hallották."
Természetesen, Gedeon nem azt mondja, hogy mivel nem
jöttetek az elején harcba, nem a tiétek a
dicsoség. De azt sem mondja, hogy a miénk, mivel
tudta, hogy Isten adta a kezünkbe az ellenséget.
Orebet és Zéebet is Isten adta az efraimiak kezébe.
A gyozelem egyedol Istennek tulajdonítható. Éppen
azért lett lecsökkentve a hadsereg, hogy nehogy dicsekedjék
Izrael, hogy az o keze által lett szabadulás. Isten
szerzett szabadulást nekik! Ezt Gedeon nagyon jól
tudta. O nem merte ezt másképpen mondani, és
ezáltal lecsendesítette a népet.
Ilyen katonákra van szüksége Istennek! Olyanokra
akik nem maguknak tulajdonítják a dicsoséget.
Pál apostol bizonyságot tesz arról, hogy
aki öntöz nem valami, aki plántál sem
valami, hanem a növekedést adó Isten. Más
helyen azt írja, hogy o többet munkálkodott,
mint a többi apostolok együttvéve, de nem o,
hanem az Istennek vele való kegyelme. Akár élni
fog, akár halni fog, magasztaltatni fog Isten az élete
vagy halála által. A dicsoség, a gyozelem
nem lehet az enyém, hanem Isten ajándéka.
Ez Mózes is tudta, aki a hegyen imádkozott, míg
Józsué harcolt a völgyben. Dávid is
tudta, amikor Góliát ellen indult az ütközetre.
Isten harcolt az ellenség ellen, övé a dicsoség.
A bun Isten ellensége. Isten gyulöli a bunt, és
meg akar szabadítani tole. Add Istennek a dicsoséget
ha megszabadultál! Nem a te erod által, nem a te
kezeid által adja Isten a gyozelmet, hanem az o ígérete
szerint kegyelembol. Add Istennek a dicsoséget! Nem, mint
Saul, aki emlékoszlopot állított magának
Gilgában és nem oltárt Istennek. Isten azt
mondja, hogy nem adja dicsoségét másnak.
Mózes épp azért nem mehetett be Kánaán
földére, mivel nem Istennek adta a dicsoséget
egyetlen egyszer. Nekünk úgy kell harcolni, élni,
szolgálni, hogy üvé legyen a dicsoség,
O legyen a középpontban, felmagasztalva. Övé
egyedül minden dicsoség, nekünk pedig orcánk
pirulása.
III. Harmadszor, arról
van szó, hogy Gedeon mint Isten harcosa fegyelmezett ember
volt. Rendre tanítja
a népet, rendet teremt az országban. Megérkezik
fáradtan embereivel Szukkótba és az ottaniaktól
kenyeret és ennivalót kérnek. Mivel ok nem
voltak a harcban, legalább ennyit segítsenek rajtuk.
Tovább szerettek volna menni, kiuzni az ellenséget
egészen. De azok nagy büszkén azt válaszolták:
már azt hiszed hogy tied a gyozelem, azt hiszed hogy már
elfogtad a királyokat? Erre Gedeon azt mondja: Majd visszajövök
békességben, és megbüntetlek titeket,
megtanítalak benneteket rendre. Ugyanígy válaszol
másoknak is, akik hasonlóképpen viselkedtek.
Gedeon fegyelmezett ember volt, nem büntetett azonnal. Mindennek
megvolt az ideje. Most az ellenséggel harcoltak, nem polgárháborút
kezdeményeztek, de amikor befejezték, akkor majd
rendet teremtettek az országban is. Jól tudjuk
hogy a katonaságnál nagy dolog a fegyelem. Egy
rendetlen katonaság nem sokat ér. Ott ahol tekintélye
van a fovezérnek, ahol engedelmeskednek a katonák,
ahol van fegyelem, ott van gyozelem.
Van-e fegyelem a mi személyes-, családi-, gyülekezeti
életünkben? Tudunk-e így harcolni az ellenség,
a bun ellen? Pál apostol a Korinthusi levélben,
pályafutáshoz, harchoz hasonlítja a hívo
életet és azt mondja, hogy aki a pályafutásért
tusakodik, "mindenben magaturteto. Azok, hogy romlandó
koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én
azért úgy futok mint nem bizonytalanra, és
úgy viaskodom nem mint aki levegot vagdos, hanem megsanyargatom
az én testemet, szolgává teszem, hogy míg
másoknak prédikálok, valami módon
magam méltatlanná ne legyek". Erre a fegyelmezett
életre tanította Timótheust is. "Te
a munkának terhét hordozzad mint Jézus Krisztus
jó vitéze. Egy harcos sem elegyedik bele az élet
dolgaiba, hogy tessék annak akik ot harcossá avatta.
Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha
nem szabályszeruen küzd."
Sajnos, lelki harcunkban nincs mindig fegyelem. A fegyelmet sokszor
szabályok orzik. Szükséges felállítani
néhány józan szabályt a gyermeknevelésben,
az együttélés és rend érdekében...
Ugye viszolygunk ettol a szótól egy kicsit... Miért
szabályokat? Pál apostol azt mondja, hogy mindent
szabad nékem... Ez igaz, de mivel nem minden használ,
ezért kellenek a szabályok. Isten igéjében
is vannak szabályok. Sokszor kényszeríto
vagy tiltó parancsok vonatkoznak a hívokre. A katonaságnál
is vannak szabályok öltözködésre,
felettesek iránti viselkedésre, lefekvésre,
felkelésre... még a szabad idore is! Hát
még a harcra! Úgy gondolom, nekünk Krisztus
katonáinak sokkal inkább szabályszeruen,
fegyelmezetten kell élnünk és harcolnunk,
személyesen, a családban és a gyülekezetben.
Legyen már egyszer rend! Másképpen nem lehet
elorehaladás, növekedés, ébredés.
Azért vagyunk Krisztus katonái, hogy mindenben
magaturtetoek legyünk. Úgy viaskodjunk mint akik
nem levegot vagdosunk. Tudnunk kell, hogy mi az, ami nem illik
hozzánk, Krisztus katonáihoz. Úgy kell viaskodjunk
mint akik elott ott van a cél, mint akiknek meg van ígérve
a gyozelem, mint akik a teljes gyozelemig készek fegyelmezetten
harcolni. Minden bun, akadály, világiasság,
testiesség, gonoszság legyen legyozve és
Krisztus uralma alá kényszerítve! Légy
Isten harcosa, légy Jézus Krisztus jó vitéze
velem együtt!
Kolozsvár, 1997
december 9.
Borzási István
|
