|
Az elhívás
lépcsoi - Ez 1,28-3,3
A Bibliában olvasunk
arról, hogy Isten embereket keres, embereket akar elhívni
az o szolgálatára. Az aratnivaló sok, de
a munkás kevés. Elottünk most Ezékiel
próféta példája áll, hogyan
hívta el ot Isten a szolgálatra. Itt szó
kell legyen arról, hogy az üdvösségre
való elhívás után Isten a szolgálatra
akar elhívni, beállítani. A nekünk
adott tálentumot, gírát - a példabeszéd
szerint - el is áshatjuk, de a gazda számon kéri
azt. Ha így teszünk, minket is gonosz szolgáknak
lehet nevezni. Ha üdvösséget nyertünk,
Isten számon kéri tolünk, hogyan sáfárkodtunk
vele. Isten hív bennünket a szolgálatra. Nem
egyforma szolgálatra, hanem külön megbízatás
szerint. Nincs semmilyen sablon. Mindegyik elhívás
külön történet.
Az elhívás alapelveit, lépcsoit, fokozatait
láthatjuk ez igében. Ma lemérhetjük
magunkat, hol is állunk mi ezen az úton. Ez a három
lépcso, három parancs, felszólítás,
ami most nekünk szól: Eloször, állj lábaidra!
másodszor: Küldelek én téged! majd
a harmadik: Mondjad nékik! Ezzel a három felszólítással
szeretnék foglalkozni, hogy az ige mérlegén
lemérhessük magunkat.
I. Miért mondja Isten Ezékielnek, hogy állj
lábaidra? Azért, mert azelott épp Isten
dicsosségét látta, és azt olvassuk,
hogy "orcámra esém". Leesett, mint egy
holt. De ekkor jött az elso felszólítás:
Állj lábaidra!
Ézsaiás is amikor látta Isten dicsoségét,
orcájára esett, leborult. János Páthmosz
szigetén, amikor látta a Feltámadott Úr
dicsosségét, orcájára esett. Saulus
amikor találkozott az Úrral és az o dicsoségével
a Damaszkuszi úton, látott nagy fényességet,
leesett. Az Úr azt mondja neki, kelj fel! Állj
lábaidra! Ha láttuk Isten dicsoségét,
ha találkozásunk volt már az Úrral,
akkor most ez a következo lépés: Állj
lábaidra! Ha volt leborulásunk, most kell következzen
a lábainkra állásunk. Kelj fel! Ott fenn
a hegyen, a három tanítvánnyal együtt
ha mi is láttuk volna Isten dicsoségét,
biztos mi is egyetértettünk volna Péterrel:
jó nekünk itt lenni... építsünk
itt három hajlékot... itt nagyon közel van
a mennyország... lakjunk itt. De az Úr nekünk
is azt mondaná: keljünk fel, menjünk le a völgybe!
Ott várnak a betegek, a megszállottak, vár
a munka.
Másszóval, ha már kaptál üdvösséget,
ha kegyelemben részesültél, ha Istennel volt
találkozásod, ami megváltoztatta az életed,
akkor következik mint elso felszólítás
az elhívás folyamatában: Állj lábaidra!
Így tágul ki elotted a látóhatár.
Így tudsz felfele is tekinteni. Nem henyélésre,
pihenésre hív most az Úr, hanem munkára.
Állj lábaidra! Nemcsak imádkozni kell, hanem
cselekedni is. Bun akkor imádkozni, amikor cselekedni
kellene, és bun akkor cselekedni, amikor imádkozni
kellene.
Egyszer két istenfélo ember futott a vonathoz,
nagyon igyekeztek, hogy elérjék azt, mert már
hallatszott a robogása ahogy közeledett. Akkor az
egyik így szólt: Tudod mit? Gyere térdeljünk
le, és imádkozzunk, hogy elérhessük
a vonatot. Erre a másik azt mondta: Nem úgy! Fussunk
ahogy csak bírunk, és közben imádkozzunk!
Ez a ketto együtt kell járjon. Állj lábaidra!
Ha nem tudsz még megállni saját lábaidon,
még nem lehet munkát bízni reád.
Ha nem tudsz szilárdan állni a viharban, a próbák
között, akkor még nem vagy alkalmas az Istentol
kapott feladat teljesítésére. Állj
lábaidra! - szól a felhívás. Lehet,
hogy Ezékiel nem lett volna képes felállni,
de arról tesz bizonyságot, hogy "jöve
belém lélek, és állított engem
lábaimra, és hallám azt aki szól
vala nékem".
Természetes, hogy nemcsak Isten dicsossége teríthet
le minket... Leteríthet a bun, a gonosz, az ellenség,
a nehézségek, próbák amelyekkel küszködünk.
De bármi ok miatt estünk is le, most szól
a felhívás: állj lábaidra!
II. Aztán következik
a második felszólítás, az elhívás
második lépcsoje: Küldelek én téged! Ne rettegj és ne félj,
mert én küldelek téged. Én küldelek!
Mintha Isten menne személyesen a pártüto nemzetséghez,
Izrael népéhez. Úgy ahogy Góliáth
ellen is Isten ment Dávid személyében. Ahogy
a fáraó ellen Isten ment Mózes személyében,
azt mondva, hogy Egyiptom minden istene ellen ítéletet
tartok, én az Úr! Eredj Mózes, én
küldelek téged! Jeremiás személyében
is Isten ment, prédikálni a népnek, ezért
nem hallgathatott. Isten küldte el.
Ez nagyon fontos, hogy Isten küld. A küldetés
parancsa nekünk újszövetségi hívoknek
is szól: azoknak, akiket elobb lelki értelemben
lábaira állított. Akik már feltámadtak
a halálból, a bunbol, és készek fogadni
ezt a felszólítást.
De hová is küldte Ezékielt az Úr? Kemény
beszéd az, amit itt hallunk: a pártos nemzetséghez
küldelek téged. A kemény orcájú
fiakhoz, a makacs szívuekhez. Bogácsok és
tövisek közé. Skorpiókkal kell együttlakoznod.
Az Úr Jézus szavai szerint: küldelek, mint
bárányokat a farkasok közé. Menj. Indulj.
Ha az ellenség közepébe is kelljen menni,
ne félj tolük. Ide küldelek téged. Oda
kell menned. Ezek kell megtérjenek.
Most átgondolhatnánk azt, ahogyan Isten küldöttei
kivitelezték megbízatásukat a Bibliában.
Hasonlóképpen küld minket is az Úr.
Jól érezzük magunkat azok között,
akikkel egy húron pendülünk, akikkel összedobban
a szívünk, akikkel együtt hiszünk, remélünk,
egymást szeretjük, közösségben vagyunk,
de az Úr felszólítása indulást
parancsol most nekünk. Menjetek ki! Menjetek e széles
világra! A pártos fiakhoz, a makacs szívuekhez,
azokhoz, akik nem hisznek Istenben, akik ellenséges indulattal
vannak, a farkasok, bogácsok, skorpiók közé...
Menjetek! Jánosok, - de Júdások közé
is. A megkövezés, arculverés, ostorozás,
halál vidékére. Egy hitbeli vállalkozással,
indulj! Törd meg elszigeteltségedet, zárt
körödbol lépj ki. Aki lábaira állt
és lélek jött belé, aki Isten társaságához
tartozik, aki megváltásban részesült
annak tovább kell lépni egy lépéssel
az elhívás lépcsojén: Küldelek
én téged, eredj!
III. De ezek után
is még mindig van egy harmadik lépés, egy
harmadik parancs: Mondjad nékik! Ezt azért parancsolta az Úr, mert
Ezékiel jóllehet lábaira állt mert
lélek jött belé, erot kapott erre, aztán
elment Tel Avivba, a foglyokhoz, de ott nem tudott megszólalni.
Látva azok szenvedését, ott ült némán
hét napig közöttük, és nem szólt
semmit. Ezért Istennek egy harmadik felszólítással
kellet megerosítse Ezékiel elhívását:
beszélj! mondjad nékik! Vagy hallják, vagy
nem.
Többször ismétli az Úr azt, hogy ok pártos
ház, és nem számít az, hogy ok meghallgatják-e
az üzenetet, vagy nem. Neked menni kell. A magveto az igét
hinti. Aztán, hogy a mag milyen földbe hull, az már
nem Ezékiel dolga. Te mondjad nékik! Isten készíti
el szíveket, o adja a növekedést. Te vess,
plántálj, öntözz!
Pál apostol Timótheushoz írt második
levelének negyedik részében azt írja:
Kérlek azért az Isten és a Jézus
Krisztus színe elott, aki ítélni fog éloket
és holtakat az o eljövetelekor és az o országában,
hirdesd az Igét, állj elo vele alkalmatos és
alkalmatlan idoben, ints feddj, buzdíts teljes béketuréssel
és tanítással. Mert lesz ido, amikor az
egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem
a saját kívánságaik szerint gyujtenek
maguknak tanítókat, mert viszket a fülök;
és az igazságtól elfordítják
az o fülöket, de a mesékhez odafordulnak. De
te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangélista
munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen
betöltsd. Röviden: hirdesd az igét! Nem tapasztalataidat,
nem önmagadat, nem filozófiákat, nem hazugságot,
nem emberi tanításokat, szenzációkat...
hirdesd az igét! Mondjad nékik, vagy hallják,
vagy nem hallják. Lesz ahol az Úr üzenete
nyitott fülekre talál, de lesz ahol majd lepereg,
visszahull, nem kell az ige. Te ne törodj azzal. Hirdesd.
Beszélj! Mondjad nékik!
Az is le van írva, hogyan tehette ezt meg Ezékiel.
Adott az Úr neki egy tekercset, amit kinyitott neki, hogy
elolvassa azt. Elol és hátul tele volt írva
gyászénekkel, nyögéssel és jajszóval.
Majd miután elolvasta, meg kellett egye azt. Megette,
és olyan lett az o belsejében, mint az édes
méz. Ez egy jelképes cselekedet volt. Azt jelentette,
hogy miután így azonosult azzal az üzenettel,
amit az Úr adott neki, akkor mehetett prédikálni.
A szívébol, a belsejébol jött az üzenet,
hiszen megette, részévé vált az.
Gyászénekeket, nyögéseket és
jajszókat mondani... kemény beszéd volt
az.
Így látjuk ezt Jeremiásnál is, a
síró prófétánál. Jaj,
hogy megsötétedett a színarany, jaj, hogy
milyen nyomorúságban van Sionnak leánya!
Sírt, jajgatott és nyögött. Gyászéneket
énekelt. Ez volt az az üzenet, amit nekik mondani
kellett.
Nekünk mást mond az Úr most. Elmenvén
e széles világra hirdessétek... a gyászéneket?
a jajszót? Az ítéletet? Nem. Az evangéliumot!
Az örömhírt! Váljon ez részünkké,
jöjjön a bensonkbol az üzenet. Mondjad nékik!
Így szól az Úr Isten! Vagy hallják,
vagy nem. De te hirdesd az örömhírt, az evangéliumot
minden teremtésnek. Erre akar az Úr elhívni
minket ma. Ilyen munkára akar beállítani.
Eloször: állj lábaidra! Serkenj fel aki aluszol,
és támadj fel a halálból, és
felragyog néked a Krisztus. Másodszor: én
küldelek téged! eredj, indulj el, tedd meg az elso
lépéseket. Aztán: mondjad nékik!
Hirdesd az igét, a Krisztusról szóló
örömhírt!
E három lépcso közül nem tudom, hogy
te melyiken állsz, melyik az, amely neked szól?
Mi az, amit neked tenned kell most? De bárhol légy,
kívánom, hogy halld meg Isten felszólítását,
amit személyesen neked mond, és engedelmeskedj
az o hívásának. Egyik énekünk
azt mondja: Halljad a hívást, hívo ifjúság,
az Úr szája szól, vedd füledbe jól!
Szent hivatásra, kedves zengemény, kérdi
most az Úr, kit küldjek el én? Mondja el szíved,
szent ígéreted, Uram ímhol vagyok én,
küldj el engemet.
Kolozsvár, 1997
december 9.
Borzási István
|
