|
Vélemények
a babiloni foglyokról - Ez 11,14-21
Már elkezdodött
a babiloni fogság, amikor Isten ezeket a szavakat mondta
Ezékielnek. Két vélemény hangzik
el a babiloni foglyokról: egyik a nép részérol,
a másik Isten részérol.
Akik akkor Babilonba vitettek, most jelképezhetik azokat,
akik a bun rabságában vannak, akik "Izrael
társaságától idegenek, és
az ígéret szövetségeitol távolvalók."
(Ef 2,12) Ezekrol, a "kivülvalókról"
nekünk is lehet véleményünk, de fontosabb
az, mi az Isten véleménye róluk. Jézus
Krisztus magához fogadta a megtéro bunösöket:
paráznákat, vámszedoket, betegeket, miközben
keményen ostorozta az akkori vallásos vezetoket
képmutatásukért.
I. Vizsgáljuk meg
eloször a jeruzsálemi nép véleményét
a babiloni foglyokról:
"Embernek fia! a te atyádfiai, a te rokonaid és
Izrael egész háza együtt azok akikrol Jeruzsálem
lakói ezt mondják: távozzatok el az Úrtól,
nékünk adatott ez a föld örökségül."
(15. vers) Ez azt jelentette, hogy az a kevés nép,
akik otthon maradtak, Jeruzsálemben, maguknak követelték
az országot, kirekesztve azokat akik fogságba vitettek.
"Távozzatok el az Úrtól, nekünk
adatott ez a föld." Mintha jogukban állt volna
kirekeszteni valakit Isten örökségébol!
Ez ugyanolyan mintha valaki azt gondolja, hogy kirekeszthet valakit
Isten országából! És milyen alapon?
Mert fogságba vitettek!
Persze gyakrabban az történik meg, hogy valakit megpróbálnak
beprédikálni a mennybe, de ennek fordítottja
sem ritka eset. Megsokasodtak a kizárólagos jelleggel
fellépo szekták és vallásos irányzatok,
akik azt gondolják, hogy csak akkor üdvözülhetsz,
ha közéjük tartozol.
A Jeruzsálemben maradt népnek nem az lett volna
a feladata, hogy az Úrtól való eltávolodásra
szólítsa fel a többieket, hanem ellenkezoleg:
hogy közeledjenek Hozzá. Nem taszítani, hanem
vonzani kell Istenhez embertársainkat. Melegséget
árasztani, ajtót nyitni, utat mutatni, fénykedni
a világban - ez a feladatunk. A kegyetlenség, az
önzés, a birtoklási vágy taszít.
Az irgalom és a szeretet vonz.
Az Úr Jézus azzal vádolja a farizeusokat
és írástudókat, hogy a mennyeknek
országát bezárják az emberek elott,
mivel ok nem mennek be, és akik be akarnak menni, azokat
nem bocsátják be. (Mt 23,13) A farizeusoknak szóló
"jaj" nekünk is szól, ha mis is akadályai
vagyunk annak, hogy valakik Isten országába bemenjenek!
A szeretet vonz, nem taszít! Azt kell meglássák
rólunk, hogy velünk van az Úr, és érdemes
velünk tartani. Izsák kitartóan és
alázattal szenvedve harcolta meg küzdelmes életét
a filiszteusok földjén. Üldözték
és kiutasították többször, helyrol
helyre vándorolt, mindig újat kezdve. De eljött
az ido, amikor Akhuzáth és Pikhól, a filiszteusok
foemberei elismerik, hogy o az Úr áldott embere!
(1Móz 26,29) Vonzotta oket Izsák hite és
Istene!
Neveket sorolhatnánk, kikrol azt a szomorú megállapítást
tehetjük, hogy távol kerültek az Úrtól,
és az O gyülekezetétol. De ez nem jelenti
azt, hogy nem lehetnek újra közelvalókká!
Isten újra hazahívhatja oket, mint Izrael népét
Babilonból. Ábrahám elodei is pogány
bálványokat imádtak, míg túl
voltak a folyóvízen, de Isten kihívta Ábrahámot
onnan. Ruth és Orpa moábita isteneknek szolgáltak:
de Ruth közelvalóvá lett Isten kegyelmébol.
Ninive gonoszsága az égig hatott, de Jónás
prédikálására a királytól
kezdve mind megtértek! Naámán Rimmon templomában
imádkozott, de gyógyulása után azt
ígérte, hogy nem áldozik többé
idegen isteneknek, hanem csak az Úrnak! Filippiben ki
gondolta volna, hogy egy lelkileg távolvaló börtönor
lesz az elsok között Isten gyermeke! Efézusban
a varázslók elégették könyveiket!
Senkirol sem mondhatjuk, hogy "Távozzatok el az
Úrtól!" Az üdvözíto kegyelem
minden embernek megjelent! (Tit 2,11) A samaritánusokra
sem kérhettek a tanítványok tüzet az
égbol, mivel "Az embernek fia nem azért jött,
hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa."
(Lk 9,56)
II. Most az következik,
hogy megfigyeljük, mi az Isten véleménye. Így szól az Úr
Isten: "Mivelhogy távol vetettem a pogányok
közé, szétszórtam oket a tartományokba,
tehát én leszek nékik templomul rövid
idore." Isten nem mondott le a szétszórtakról
sem. Azért kerültek fogságba, mert engedetlenek
voltak, és az intésre nem hajlottak. Megbüntette
oket Isten, de nem vetette el örökké. A szívükben
fog tovább munkálkodni. Maga Isten lesz templomuk,
egy rövid idore, aztán újra visszahozza oket
az Úr.
"Eltávolítják minden o fertelmességeit"
- ez azt jelenti, hogy nem bálványaikkal fognak
visszatérni. Visszatérnek, még akkor is,
ha Jeruzsálem lakosai nem várták vissza
oket. Megváltozott élettel, új szívvel
fognak visszajönni. "Azt cselekszem, hogy az én
parancsolatomban járjatok és az én törvényeimet
megorizzétek és betöltsétek. És
laktok azon a földön melyen atyáitok laktak
és lesztek az én népem és én
leszek néktek Istenetek." (Ez 36,27-28) Íme,
a foglyok Isten ígérete szerint, nem bálványaikkal,
makacsságukkal és Isten ellen lázadozó
élettel jönnek vissza, hanem megtérve, megváltozva,
új szívvel, Isten lelkével. Sajnos, így
sem várták oket haza.
Persze, ennek az ellenkezoje is megtörténhet: mindenkit
hazavárunk megtéretlenül is! Pedig senki sem
tartozhat Isten népéhez, ha nem hajlandó
Istennek szolgálni. A visszafogadás feltétele
épp a megtéro szív, és ennek megfeleloje,
a visszafogadó szív. Mindekettonek meg kell lennie!
Pál apostol arról biztosítja Filemont, hogy
megszökött rabszolgája már nem az, aki
volt. Nem úgy kapja vissza, mint szolgát, hanem
szolgánál nagyobbat: mint testvért. Éppen
ezért, Filemonnak ennek megfeleloen kell ot fogadnia.
Meg vagyok gyozodve arról hogy Pál apostol meleghangú
levelére Filemon tárt karokkal várta hazatéro
tékozlóját. Ott volt igazi megtéro
szív, és volt szereto visszafogadó, megbocsátó
szív. Mindkettore szükség van.
Ha tékozló végre hazajön, ne fogadjuk
ot úgy, mint a példázatból a "nagy
fiú". (Lk 15,28-32) Nincsenek kicsit megváltottak
és nagyon megváltottak. Mindannyiunk megváltása
kegyelembol történt, senki sem kérkedhet vele.
Hívjuk haza a távolvalókat! Éljünk
másokat Istenhez vonzó életet! Az Úrnál
semmi sem lehetetlen: a bun szolgaságából,
Babilonjából a Isten országának örököse
lehet az is, aki most még ezzel nem törodik.
Kolozsvár, 1997
december 9.
Borzási István
|
