|
Két közmondás
háttere - Ez 12,21-28
A Kébár folyó
melletti hallgatóság, akiknek Ezékiel prédikál,
nem sokkal különbözött a mai igehallgatóktól.
Úgy tunik, ezek az emberek olyanok voltak, mint mi vagyunk.
Ahogy Istennek Igéje mellozve van ma, mellozve volt akkor
is. De ahogy hangzott Istennek beszéde akkor, hangzik
ma is.
Mirol is van szó, ebben az Igében? Arról,
hogy Ezékiel prédikált, prófétált,
meghirdette Jeruzsálem pusztulását. Az elobbi
versekbol ezt olvassuk: "Szólj a föld népének:
Ezt mondja az Úr Isten Jeruzsálem lakóiról,
Izrael földjérol: kenyerüket félelemmel
eszik és vizüket ájulással isszák,
hogy pusztaságra vetkozzék földje boségébol
minden lakói álnoksága miatt. És
a lakott városok elpusztulnak s a föld pusztaság
lesz és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr"
(v. 19-20). Ebben az idoben voltak már akik a fogságba
kerültek, akiket már elhurcoltak a babilóniaiak,
de Jeruzsálemet még nem rombolták le. Ezékiel
prófétál: ha meg nem tértek, ez fog
következni, ez van benne Isten tervében, ez lesz
a büntetés, ami ítéletként jön
majd. Nos, ekkor megszólal Izrael népe, és
azt mondja, hogy "a napok csak haladnak, haladnak, és
semmivé lesz minden látás". Még
talán Ezékiel sem gondolja komolyan. Mai napra
lefordítva: Ezékiel mind kiálthatott "Farkas,
farkas!" - már nem ijedt meg senki, nem vette komolyan
senki. O mind mondta, hirdette, felszólított, sírt,
jeleket, különféle szimbólumokat mutatott
be, prédikált és prófétált!.
És a reakció? "A napok csak haladnak - és
semmivé lesz minden amit mond" - vélték
Ezékiel hallgatói. Nem igaz abból egy szó
sem.
Mások pedig azt mondták: Lehet, hogy igaz; valószínu,
hogy bekövetkezhet, de "a látás amelyet
ez lát, sok napra való, és messze idokre
prófétál o". Nem kell sietni. Nem olyan
komoly a helyzet. Van ido. Ráérünk. Két
alapveto hiba van itt. Két szólásmondás,
két közmondás van elottünk, ami mellett
szeretnék megállni, hogy két alapveto bajra
rávilágíthassak. Az egyik közmondás
az Úr szerint a 22. versben van: "Embernek fia Micsoda
közmondástok van nektek Izrael földjén
hogy azt mondják: a napok csak haladnak, ám semmivé
lesz minden látás?" - Ez a nép hitetlenségét
mutatja. A másik a 27. versben így szól:
" A látás amelyet ez lát, sok napra
való, és messze idokre prófétál
o". -Itt a halogatás bunérol van szó.
Ez a másik baj. Vegyük ezt a két közmondást,
úgy, ahogy az igében következnek.
I. "A napok csak haladnak, ám semmivé lesz
minden látás". Az elso a hitetlenség
bune.
Ezek az emberek elhallgatták a próféciákat,
de nem vették komolyan. Jeremiás próféta
könyvében, a 36. részben olvasunk ilyesmit:
"Nem rettentek meg, sem ruhájukat nem szaggatták
meg a király és valamennyi szolgája, akik
hallják vala mind e szokat". Pedig ez kellett volna
legyen a természetes következménye annak,
amit hallottak. Amikor kiáltott Ezékiel, beszélt
ítéletrol, pusztulásról, hogy "a
városok pusztasággá lesznek"; "kenyerüket
félelemmel eszik", mert nem lesz; "vizüket
ájulással isszák", mert az is kifogy,
- a nép között szólásmondás
születik: a napok egyre telnek, és semmivé
lesz minden látás.
Ma vajon hogy viszonyulnak az emberek Isten igéjéhez?
Ha Isten a mi közmondásainkat, szólásmondásainkat
említené itt, vajon mit sorolna fel? Azt mondaná:
Némelyek azt mondják: "Ez a keresztyénség
nagyon maradi már. A Jézusról szóló
történet egy legenda. A pap prédikál,
prédikál, de o se veszi komolyan". Vajon
milyen mondásra kellene utaljon Isten, ami a mi szívünkbol
fakad, ami a hitetlenségünket mutatja? Itt sem arról
van szó, hogy nem hallgatták meg a prédikációt,
bántalmazták volna Ezékielt, vagy nem tisztelték
volna eléggé... Tisztelték ok Ezékielt,
mint profétát, meg is hallgatták amit mond,
csak éppen nem hittek benne! Elhallgatták a prédikációt,
de nem maradt semmi hatása, senki nem vette komolyan.
Arról van itt szó, Isten azt akarja mondani, hogy
ezeknek az embereknek az imádsága lehet hogy jó,
de a közmondásuk rossz. Amit vasárnap csinálnak,
az nagyon szép, nagyon jó, elfogadható,
- de ami hétköznap történik, a köz-mondások,
a köz-cselekedetek rosszak. Szokott az ember ilyen különbséget
tenni: hogyan él vasárnap, és hogyan él
hétköznap. Hogyan él akkor, ha az emberek
látják, és hogyan él, ha nem látják.
De Isten látja! Ha mi két mércével
próbálunk mérni, erre Isten azt mondja,
hogy ez hitetlenség, és képmutatás.
Te magad sem veszed komolyan! Mert ha hiszed, hogy lesz ítélet,
ha hiszed hogy van Isten, ha hiszed hogy a Biblia igaz, ha hiszed
hogy Jézus igazat mondott, akkor nem ilyen volna az életed!
A napok csak haladnak - ez valami. A prófécia pedig
semmivé lesz - az semmi. A hitetlenséget bizonyítja
az a felfogás, hogy amit megfog az ember a kezével,
az valami, - amit nem lát, nem foghatja meg, az semmi.
Némelyeknek ilyen mondásuk van: Itt a mennyország
a földön! Mások pedig amíg szájukkal
Istenrol, Bibliáról, mennyországról,
hitrol, örökéletrol beszélnek, addig
a gyakorlati életük azt mutatja, hogy ideragadtak
a földhöz, nagyon is anyagiasak, fösvények,
zsugoriak, pénzsóvárgók.
A helyzet az, hogy ha én nem tudom adni Istennek az egész
életemet, önmagamat, mindenemet, teljesen, Istennek
a rész nem kell. Félig odaadni magamat nem lehet.
Két úrnak szolgálni nem lehet. A földi
gondolkozás, az anyagiasság, testi életvitel
a hitetlenségre vezetheto vissza.
Naámánt lehetne említeni, aki meggyógyult,
és egész kíséretével visszatért
Elizeushoz. Ott bizonyságot tesz, hogy "most már
tudom, hogy nincsen az egész földön Isten, csak
Izraelben". Viszont a beszédet úgy folytatja,
hogy "ezért most vedd el kérlek ez ajándékot,
amit hoztam". Ehelyett azt kellett volna mondja, hogy, mivel
nincs az egész földön más Isten, csak
Izraelben, ezért, ennek az Istennek most átadom
magam. Nemcsak a vagyonom egy részét, hanem magamat.
Aztán azt kéri, hogy engedjék meg neki,
hogy földet vigyen Izraelbol, hogy Szíriában
azon áldozhasson. De "ha én meghajlok a Rimmon
templomában, azt bocsássa meg nekem az Úr".
Elore kéri a bocsánatot arra a bunre, amit majd
szándékszik elkövetni. Elore betervezi, hogy
o egy megalkuvó életet fog élni. Megfogja
osztani magát: szolgál Istennek is, de meghajlik
Rimmon templomában is, -de ez utóbbit bocsássa
meg az Úr. "Én nem tudom magam egészen
átadni. Én elmondom, hogy nincsen Isten csak Izraelben,
de nem veszem ezt komolyan".
Komolyan vesszük-e mi a Bibliának üzenetét?
Hisszük-e, hogy ami itt meg van írva, az igaz, tévedhetetlen,
és be fog teljesedni? Vagy ezekhez hasonló szólásmondásaink
vannak, amit nem lehet alátámasztani az Igével,
nincs bibliai alapja? Izraelnél a hitetlenség volt
az egyik alapveto hiba, mert Ezékiel prédikált,
de ok ezt nem vették komolyan. Erre az Úr azt mondja:
Nem hagyom tovább! Meg fogják látni, hogy
beteljesedik minden igém! "Mert nem lesz többé
hiábavaló látás és hízelgo
jövendölgetés Izrael házának.
Mert én szólok, az Úr, s amely szót
szólok, meglesz, nem halad tovább, megcselekszem,
ezt mondja az Úr Isten" (v. 24-25). Isten nem hagyhatja,
hogy az O üzenetével csúfot uzzenek, vagy
az hatástalanul semmivé legyen!
II. A másik alapveto
hiba, a második közmondás háttere, a 27. versben van: "A látás
amelyet ez lát, sok napra való, és messze
idokre prófétál o". Ez a halogatás
bune.
Vagyis: lehet, hogy igaz, de maaaajd!..., ki tudja milyen messze
lesz az... Ez az ember igazat mond, de az messze idokre szól,
nem érjük mi azt meg, nem fogjuk mi azt meglátni...
Ráérünk. Elhitték, hogy Ezékiel
látott valamit, és hogy az a látás
igaz, csakhogy messze van. Nem kell most foglalkozni vele, mert
nem mostanra szól. Úgy ahogy ma szoktak beszélni
örökéletrol, mennyországról, üdvösségrol
messze idokre szól: lehet hogy igaz, lehet hogy beteljesedik,
de nem kell most azzal foglalkozni. Éljünk mind a
két lábunkkal a földön. Ez a felfogás,
hogy "ráérünk", "van ido",
ez nem új keletu. A halogatás egy régi kísértés,
egy régi bun. Én nem tudhatom, hogy ki mióta
halogatja a megtérését. Döntenie kellett
volna már, és még mindig nem döntött.
Szakítani kellett volna a buneivel, és még
nem szakított. Halogatja megtenni a lépést.
De a halogatás nagyon veszélyes, mert megkeményít.
Ha valaki halogatja a megtérést, az igének
cselekvését, az üzenet komolyan vételét,
akkor megkeményedhet a szíve. Utána cselekedne
már, de nem tudja, szívébe nem fér
bele az igemag, nem ver gyökeret már. "Ma ha
az o szavát halljátok, meg ne keményítsétek
a ti szíveteket" - mondja a zsidókhoz írt
levél 3. részének 15. verse. Ma "Nem
halad tovább semmi én beszédem; amit szólok,
az a szó meglészen, ezt mondja az Úr Isten"
(28. v.).
Ne mondd azt, hogy "majd ha nyugdíjba megyek",
"majd ha ez vagy az bekövetkezik", "majd
ha több idom lesz"! Ne tervezd messzire! Itt a kellemetes
ido! Ha valamit megértettél Isten igéjébol,
O elvárja, hogy komolyan vedd és ültesd a
gyakorlatba. Se hitetlenség, se halogatás ne gátoljon
téged! A hitetlenség és a halogatás
bune miatt jött Izrael népére a veszedelem.
Nagyon szeretném, ha Isten igéje mindennapi kenyerünk
lenne, és naponta úgy olvasnánk, mint Istennek
beszédét, ami beteljesedik az utolsó pontig,
az utolsó jótáig. Minden szót, minden
ígéretet komolyan vehetsz, ráépítheted
az életedet. Persze, hogy ez megváltoztatja a gondolkozásodat,
másképp fogod látni a világot, a
kapcsolataidat, a jövodet, - de épp ezt akarja az
Úr, hogy "változz el a te elmédnek
megújulása által"! Hogy "szakaszd
el magad e gonosz nemzetségtol", hogy "ne szabd
magadat e világhoz"! Hogy végre komolyan vedd
Isten Igéjét, "ne légy hitetlen, hanem
hívo!" Hogy végre "ne csak hallgatója,
hanem megtartója" legyél az igének!
Kolozsvár, 1997
december 9.
Borzási István
|
