|
Jónás menekülése
- Jón 1,1-16
Gondolom, mindannyian hallottunk
Jónás történetérol. Talán
még gyermekkorunkban mondták eloször, aztán
szószékrol is sokszor hangzott felénk. E
négy részbol álló bibliai könyv
elso része mindjárt elgondolkoztat bennünket.
Van, aki azt mondja: "ez az eddig hallott legnagyobb halászmese".
Saját hitem és meggyozodésem szerint azonban
úgy gondolom, hogy Jónás története
teljesen igaz történet. Az a hal valódi, igazi
hal volt, Jónás meg igazi történelmi
személy, igazi ember, próféta volt, aki
a hal gyomrába került. Ezt közli velünk
a Biblia, de nem ez a fo üzenete.
Jelképesen Jézus Krisztusra mutat, az O halálára,
és feltámadására. Másrészt,
Istennek terve volt Ninivével, hogy népének
bemutassa azt, hogy egy pogány város, aki eloször
hall egy eléggé furcsa embert egy nagyon furcsa
prédikációval, megtér. Egy olyan
nagy város megtér, míg Izrael népe,
akikhez egyre-másra küldte Isten a prófétákat,
nem tért meg.
A probléma abban volt, hogy Jónás mindezt
tudta. Azt mondja a 4. részben: "Gondoltam én
ezt már akkor, amikor még hazámban voltam!
Azért akartam eloször Tarsisba menekülni, mert
tudtam...!"
Jónás nem kívánta, a Ninivebeliek
megtérését. O azt kívánta,
bárcsak elpusztítná oket Isten! Ninive nagy
város volt, a Tigris folyó keleti oldalán,
közel 900 kilométerre Samariától, Izrael
akkori fovárosától. Az archeológiai
feltárások szerint külso és belso falak
vették körül. A belso fal szélessége
15 méter, magassága 30 méter, kerülete
pedig közel 13 km volt. A falakat többszáz torony
erosítette meg, melyek magassága elérhette
a 70 m-t egyenként. Ugye ezek elég magas tornyok...
A fotéren levo zászlórudak csak 15 m magasak.
Valami rendkívüli látvány lehetett
Jónás számára, amikor Jónás
kiült a dombra, hogy a város pusztulását
lássa, aki a galileai kicsiny falvak látványához
volt hozzászokva. Az ige azt mondja: "nagy városa
volt Istennek, három napi járóföld".
No, nem úgy, ahogy egyik gyermek írta ellenorzo
dolgozatában: "Istennek három napba került,
míg bejárta Ninivét!" Inkább
Jónásnak került három napba, míg
bejárta, hogy egy átfogó látogatást,
körutat tegyen a városban, és küldetését
teljesíthesse. Elkezdte elso nap minden utcasarkon hirdetni:
"még 40 nap, és elpusztul Ninive". Nem
gondolom, hogy evangéliumot hirdetett volna, megtérésre
hívott volna: nem bíztatta oket, hogy forduljanak
Istenhez, keressék az Urat! O ítéletet akart.
Mikor bevégezte három napi túráját
a városban, kiült a dombtetore, ahonnan úgy
lehetett látni Ninivét, mint a Felek tetejérol
Kolozsvárt. Kolozsvár is nagy városa Istennek.
És legalább annyira bunös, mint Ninive volt.
Vajon milyen üzenete lehet Istennek Kolozsvár felé?
Jegyezzük meg jól, a könyv elso mondata ez:
"Lon az Úr szava Jónáshoz." Ez,
amit itt olvasunk, nem emberi kitalálmány, nem
képzeletszülte történet, vagy mese. Akik
hisznek Istenben, azoknak nem nehéz e csodát elhinni.
Mivel ez a történet Jézus Krisztus feltámadására
utal, Jónás szabadulása is csoda volt, mint
ahogy a feltámadás is egy csoda. Istennek hatalma
nyilvánult ott meg. Amikor az apostolok Isten hatalmáról
beszélnek az Újszövetségben, Jézus
feltámadását említik. "E tudatlanságnak
idejét mostan Isten elnézi, és parancsolja
minden embernek mindenütt, hogy megtérjenek, mivelhogy
rendelt egy napot, amikor megítéli majd a föld
kerekségét igazságban egy férfiú
által, akit arra rendelt, bizonyságot tévén
mindenkinek Róla a felol, hogy feltámasztotta Ot
a halálból. (ApCsel 17,30-31). Két dolgot
szeretnék itt elmondani, kétféle viszonyulást
Istenhez: Jónás könyvének elso részében
láthatjuk az Istentol távolodó menekülo
embert, a második részében pedig az Istenhez
közeledo embert.
I. Eloször lássuk
az Istentol távolodó Jónást.
Az Úr parancsa ellenére, Jónás elhatározta,
hogy Joppéban hajóra száll, és nem
az asszír fovárosba, a nagy folyó mellé
fog menni, hanem megfizeti a hajóbért és
Tarsisba menekül az Úr parancsa elol. Tarsis a Földközi-tenger
egyik híres kikötoje lehetett, valahol a mai Spanyolország
határánál, közel 3000 km-re Joppétól
(Jáfótól). Vagyis Jónás minél
távolabb kívánt menekülni.
Ezt nagyon világosan közli az ige: Jónás
azért szállt hajóra, hogy "Tarsisba
szaladna az Úr elol". Menekülni innen hamar,
amilyen távol csak lehet, s amilyen gyorsan csak lehet!
Jónás elaltatta lelkiismeretét, ellene szegült
annak, amit mondott neki az Úr: "Kelj fel és
eredj Ninivébe, kiálts a város gonoszsága
ellen, mert felhatott elombe..." A megbízatást
elhessegette magától, nem akart egyáltalán
foglalkozni vele. Lefeküdt a hajó mélyén
és elaludt. Az eredeti szöveg nagyon mély
álomról beszél. Jónás valószínu
horkolt, mikor a kormányos odament hozzá... "Mi
lelt, te nagyalvó? - kérdezte. Nagy viharban vagyunk,
és te alszol? Itt veszünk el mind! Kelj fel és
kiálts a te Istenedhez!"
Vajon mit gondolt Jónás? "Az én Istenemhez
kiáltsak? Dehát én Tole menekülök!
Az Úr elol szaladok! Én nem akarok Vele találkozni.
Nem akarom, hogy szóljon hozzám, és én
sem akarok szólni Hozzá. Nem kívánok
színe elé kerülni. Szaladni, futni akarok
Elole, távolodni Tole, minél messzebb!" Nos,
így van az az ember, aki nem ismeri Istent, vagy, nem
akarja megismerni Ot! Íme, az Isten színe elol
menekülo ember! Ezékiel könyvében az
Úr így kiált fel: "Hát kívánva
kívánom én a bunös halálát?!
Nem inkább azt, hogy a bunös megtérjen az
o útjáról és éljen?! Mert
nem gyönyörködöm a hitetlen halálában!"
(Ez 18,23) Vagyis, Isten nem akarja, hogy Ninive elvesszen! Jónás
azonban ezt nem akarta megérteni. Talán így
gondolkozott: "Isten csak Izrael Istene! Én nem megyek
az asszír pogányokhoz, hogy nekik Istenrol prédikáljak,
hogy megtérést hirdessek nekik, hogy Isten rajtuk
is megkönyörüljön. Minden pogányt
töröljön el az Úr a föld színérol!
Nem megyek Ninivébe!" Ehelyett szalad Isten elol,
menekül.
Így menekül Isten elol az az ember, aki igazi szabadság
után vágyik, igazi boldogság után,
mint a tékozló fiú, távolodva az
atyai háztól, és hátat fordítva
Istennek. Összeszedi mindenét, és menekül...
Az ilyen lehet eljár a templomba még, de ott is
Isten elol menekül, nem akar oszintén szembe nézni
Vele, nem akarja kitárni szívét. Inkább
képmutatóskodik, álnokul kegyeskedik, de
Istennel találkozni nem akar. Közben éppúgy,
mint Jónás, távolodik Tole.
Jónás biztosan félt attól, ami végül
bekövetkezett: tudta, hogy Isten kegyelmes Isten, és
ha a ninivebeliek megtérnek - amire nagy volt az esély
- Isten majd megkönyörül rajtuk. De ha o nem megy
Ninivébe prédikálni, azok nem térhetnek
meg, és így Isten ítélete fogja súlytani
oket.
Itt találjuk tehát Jónást a Tarsisba
vezeto hajón. A nagy viharban a hajósok is majdnem
elvesztek Jónás miatt! Már a hajó
rakományát is kidobták, üres hajóval
csak az életüket szerették volna megmenteni.
Sorsot húztak, ki lehet a hibás? Jónásra
esett a sors. Erre egy csomó kérdést tesznek
fel, melyekre o azzal válaszol: "zsidó vagyok!"
Ezzel szinte mindent megválaszolt. "Dobjatok a tengerbe
- mondja. Én vagyok a hibás. Miattam van a vihar
rajtatok. Én vagyok a bunös!" Mindezt érzéketlenül,
vagy a következmények teljes tudatában mondja.
Kész meghalni is, csak engedelmeskedni nem.
Az a történet jut eszembe Sodomáról,
amikor Ábrahám imádkozik. "Ha lenne
tíz igaz, megkegyelmeznék az egész városnak."
Itt pedig egy gonosz ember miatt, az Úr elveszíti
mind, ha az nem hajlandó magához térni.
Pál apostol hitetlenek között utazott Rómába,
és 276 ember megmenekült miatta. Azért, mert
Pál apostolért, Isten megkegyelmezett a többinek
is. De íme az is meglehet, amit itt olvasunk, hogy egy
ember miatt szenved a többi is! Bajba, veszélybe
kerül a többi is.
Az Úr mond egy példázatot száz juhról,
amikor jöttek hozzá a bunösök és
a vámszedok, de a farizeusok vádolták ot,
hogy bunösöket fogad magához, és velük
együtt eszik. A példázat arról szólt,
hogy egy embernek volt száz juha, s a száz közül
egy elveszett. Sokszor arra gondolok, hogy ha a gyülekezetünk
99 %-ban üdvözül, az nem is olyan rossz arány.
Azonban Isten nem a százalékkal foglalkozik. Az
az egy elveszett annyira fontos számára, hogy kész
mindent megtenni érte. A kérdés úgy
tevodik fel, hogy ki az a századik? Mint ahogy itt a hajóban
feltevodött a kérdés, vajon ki a hibás?
Miért van e vihar rajtuk? Kinél van a baj? Jónás
azt mondja: "Rólam van szó" - és
elmagyarázza, hogyan került o oda. Ezt talán
mégis nehezen ismerte el, hiszen megmondhatta volna már
elobb, mielott sorsot húztak volna. "Fogjatok meg
és vessetek engem a tengerbe, és megcsendesedik
a tenger ellenetek, mert tudom, hogy miattam van ez a nagy vihar
rajtatok." Erolködtek az emberek, hogy visszajussanak
a szárazra, de nem tudtak, mert a tenger háborgása
növekedett ellenük. Ezért megragadták
Jónást és bedobták a tengerbe...
Jónás útja, mely Istentol messze vezetett,
lefelé tartott. Lement Jáfóba, majd lement
a hajó aljába. Sot, onnan is volt még lefele.
De foleg lelki értelemben ment lefelé, mind mélyebbre
és mélyebbre jutott. Ez engedetlen próféta
életében láthatjuk a nemzetgyulölet
átkát is. Jónás nagyon szerette saját
népét, de nagyon nem szerette az asszírokat.
Izraelért mindent! A többiek vesszenek el! Ez nem
volt idegen az Úr Jézus idejében sem, láthatjuk
abból az esetbol, mikor Jézus két tanítványa
egy samaritánus falu mellett azzal jön az Úrhoz:
"Uram, kérjünk tüzet erre a falura, hogy
eméssze meg oket, mivel nem fogadtak be minket házaikba."
Jézus így szól: "nem tudjátok,
minému lélek lakik bennetek. Hogyan kérhettek
ilyet? Az Embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse
az emberek lelkét! Isten nem gyönyörködik
a bunös halálában."
Eszembe jut egy eset, mikor többen igehirdetok együtt
imádkoztak. Az egyik testvér románul buzgón
azt kérte, "Uram, add, hogy minden román megtérjen
ebbol az országból." A következo magyar
testvér, így imádkozott: "Uram, add,
hogy megtérjen egy néhány magyar is!"
Ezzel az esettel nem sérteni szeretnék valakit,
inkább rávilágítni arra, hogy néha
mennyire önzoek vagyunk mi. Azt hisszük, Isten csak
a magyarok, vagy románok Istene.
Jónás szerette volna azt, ha Izrael megtérne,
Ninive pedig elveszne! Ez nagy gonoszság volt, viszont
Istennek volt olyan hatalma, hogy Jónást rákényszeríti
arra, hogy Ninivébe menjen. Az Úr Jónást
egy élo tengeralattjárón visszahozta a partra,
majd "lon az Úr szava Jónáshoz másodszor
is", s neki mennie kellett. Az Istentol távol vezeto
útnak ára van. Megfizette a hajóbért
és a tengeren való hányattatást rettento
viharban. Azután azzal kellett fizetnie, hogy hajótársai
bedobták a tengerbe, ahol egy nagy hal elevenen elnyelte.
Azzal is fizetett azután, hogy egy beteg hal kidobta a
szárazra. Istentol való távolodásáért
nagy árat fizetett.
Épp úgy, mint Jónás esetében,
Isten mindenkinek ad ilyen vagy olyan formában jeleket.
Bizonyos események megálljt parancsolnak. Az utca
sarkán sokszor ott van a kötelezo megállást
parancsoló "Stop"! Állj meg! Van gépkocsivezeto,
aki megáll, és van, aki nem. Isten is odateszi
a jelet. Ne menj tovább! Állj meg! Engedelmeskedned
kell Istennek!
II. Itt kezdodhet el az Istenhez való közeledés.
Errol eloször azt kell mondanunk, hogy az ember csak bunösen
jöhet Istenhez. Amíg Jónás, nem így
jött, addig csak távolodni tudott. Ninive akkor közeledett
Istenhez, amikor magára ismert azt mondva, hogy: "bunösök
vagyunk, hátha könyörül rajtunk az Isten.
Gyertek, böjtöljünk és imádkozzunk."
Isten meggondolta a gonoszt. A ninivebeliek változtak
meg, nem Isten. "Könyörülo és irgalmas
az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmu."
Minden hozzá közeledonek megbocsát. Ha valaki
Hozzá jön, O azt semmiképpen ki nem veti.
Ha valaki közeledni akar Istenhez, csakis azt mondhatja,
amit a vámszedo mondott a templomban: "Isten, légy
irgalmas nekem, bunösnek." Vagy mint Péter:
"Uram, eredj el tolem, mert én bunös ember vagyok."
Vagy mint Pál apostol: "Krisztus Jézus azért
jött e világra, hogy megtartsa a bunösöket,
akik között elso vagyok én." Csakis így
lehet Istenhez közeledni. "Uram, én egy bonös
ember vagyok" - és elmondom neki, mi az én
bunöm... "Távol kerültem Toled, Uram. Mélyre
kerültem. Ellened rugódoztam, és ellened lázadtam.
Engedetlen voltam. Jövök Hozzád most, bunösen"
Utána hozzá kell tennünk azt, hogy hittel
kell Istenhez közeledni. A zsidókhoz írt levélben
így szól az ige: "Járuljunk bizodalommal
a kegyelem királyi székéhez." Nagyon
szeretem azt a szót, hogy bizodalom. A Zsoltárok
könyvében és az Ószövetségben
elég gyakran van használva. Bízni - ez az
Újszövetségben inkább azzal a szóval
van helyettesítve, hogy hinni. Hinni és bízni
- egy és ugyanaz. De én inkább szeretem
azt mondani, hogy bízni! Ugyanis sokan azt gondolják,
persze tévesen, hogy a hit szavakból, elméletbol
áll. A bizalom viszont mindig tettekben nyilvánul
meg. A bunös ember ha Istenhez közeledik, ezt bizalommal,
hittel teheti.
Itt, Jónás könyvének elso részében
azt találjuk, hogy a pogányok imádkoztak,
kiáltottak Istenhez. Jónásról ezt
nem olvassuk, mert ott még kemény volt a szíve,
nem akart közeledni Istenhez. Ilyen az Istentol távolodó
ember: nem imádkozik. De a második részben
már tud imádkozni. Meg tud hajolni Isten elott,
és el tudja mondani imádságban: "Uram,
ez vagyok én." Úgy, oszintén, szívbol,
egyszeruen. Nem betanult szólamot, hanem szívbol
fakadó, oszinte imát mond.
Ézsaiás könyvében azt mondja az Úr:
"Keressétek az Urat, amíg megtalálható.
Hívjátok Ot segítségül, amíg
közel van!" Az az ember tud közeledni Istenhez,
aki felismerte, hogy eltávolodott Tole, és ilyenkor
elkezd imádkozni. Pál apostol megtérésekor
így szól az Úr Anániásnak:
eredj keresd fel azt a tárzusi embert, íme imádkozik!
Úgy, mint még soha.
Az Istenhez való közeledéshez hozzátartozik
a fogadástétel is. Amikor az ember közeledik
Istenhez, megígéri, megfogadja, hogy követni
fogja Ot.
A bölcs szerint jobb inkább nem fogadni, mint fogadni
és nem adni meg. De a Zsoltárok könyve ilyet
is mond: "Tegyetek fogadást az Úrnak és
adjátok meg, amit fogadtatok az Istennek..." Az elso
rész végén olvashatjuk, hogy azok az emberek
nagy félelemmel félték az Istent, áldoztak
az Úrnak, és fogadásokat fogadának.
Jónás is ezt teszi, mikor elkezd imádkozni.
A megtérés általában mindig ott kezdodik,
mikor az ember eldönti magában, hogy eddig volt,
ahogy volt, de ezután másképp lesz, megtérek.
Eddig távolodtam Istentol, most már közeledni
fogok Hozzá. Eddig önmagam elképzelése
szerint mentem, most Istent választom. Csak ez a két
lehetoség van. Vagy távolodunk Tole, vagy közeledünk
Hozzá. "Közelb hozzád Uram., mind közelebb..."
Már most megtörténhet ez a döntés,
ez a fogadástétel. Eloször kell tudnod kimondani:
Vétkeztem az ég ellen és Te ellened! Ez
az elso lépés. Ha idáig eljutottál,
akkor már reménykedhetsz a kegyelemben és
fogadást tehetsz: "Istenem, látom, hogy nélküled
nem ér semmit az életem. Ebben a világban
nem találtam meg azt, amit kerestem. Jövök Hozzád
és fogadást teszek, Téged akarlak követni,
neked fogok szolgálni..." "Járuljatok
bizodalommal a kegyelem királyi székéhez."
Nem maradjon el ez a döntés, tedd meg még
ma. Távolodásod érjen véget, végre
közeledj Istenhez, és O is közeledni fog hozzád.
Kolozsvár, 1997
december 9.
Borzási István
|
