Kedves Testvéreink

Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy a Baptista Teológiai Szemlét bemutassam és ajánljam.

A Baptista Teológiai Szemle a kolozsvári Magyar Baptista Teológia Fakultás gondozásában jelenik meg. Már rég szükségét éreztük egy olyan folyóiratnak, amely a magyar baptista teológiai hagyományt ápolja azáltal, hogy tudományos cikkeket és tanulmányokat jelentessen meg. A cikkek szerzöi elsösorban erdélyi lelkipásztorok és teológiai tanárok, de igyekszünk más baptista szerzöket is bevonni a publikálási munkába.

A Szemle célja a jellegzetesen baptista teológiai írások közlése, elsösorban mai magyar íróktól, és a gyülekezeti lelkimunkások teológiai informálása és nevelése. Lapunk által szeretnénk az olvasók elé tárni a teológia jelenlegi állását kiértékelve a filozófia és teológiai rendszereket és azoknak hatását gyülekezeti életünkre. A kiértékelést a nevelés szándékával akarjuk megtenni, rámutatva, hogy evangéliumi szempontból a különféle teológiai irányokat vagy jelenségeket, hogyan kell értelmeznünk és fogadnunk. Reméljük, hogy lapunk segítséget jelent majd a gyakorló lelkipásztoroknak, gyülekezeti munkásoknak és a teológia valamint az eszmeáramlatok iránt érdeklödö testvéreknek.

A lap tartalmát igyekszünk színessé tenni. Tartalmaz a lap teológiai írások mellett (baptista) egyháztörténeti, kegyességi és gyakorlati teológiai (misszió, gyülekezeti dinamika, stb.) írásokat. Jelenleg két sorozat található a lapban. Az egyik jelentös baptista hitvallásokat mutat be és szövegét közli magyar nyelven, a másik olyan eddig meg nem jelent írásokat tartalmaz, amelyeket külföldi vagy román szerzök írtak a romániai (erdélyi) baptisták életéröl a kommunista korszakban.

Kiemelt helyet szeretnénk biztosítani a Baptista Teológiai Szemlében a baptista identitásunkkal kapcsolatos munkáknak, úgy történeti, dogmatikai, mint kegyességi szempontból. Ezen munkák nagy fontossággal bírnak, hisz az elmúlt évtizedekben többféle teológiai hatás ért bennünket. Ezen hatások között egymásnak ellentmondó irányzatok is vannak, melyek feszültséget eredményeznek közösségeinkben. Fel kell ismernünk, hogy a Biblia alapján maradva, mi az amit elfogadhatunk és mi az amit határozattan vissza kell utasítanunk. Ehhez a munkához kíván lapunk szerényen hozzájárulni és segítséget nyújtani.

Testvéri szeretettel az Úrban,

Kovács József
felelös szerkesztö




Észrevételek, kérdések, levél a webmesternek:

Copyright © 2002 MagyarBaptista.com All rights reserved.


Látogatók száma:

Május 20, 1999 óta