"Szenteltessék meg a Te neved!" - Mt 6:9b

Az Úrtól tanult imádság bevezeto mondatából megérthettük azt, hogy Jézus Krisztus felhatalmazott bennünket arra, hogy Atyánknak szólítsuk Istent. A három nagy dolog, amit a bevezetés tartalmazott az volt, hogy Isten Atya, mégpedig a mi Atyánk, Aki egészen más, mint mi vagyunk, mivel O a mennyekben van. Ezek után megérkeztünk az elso kéréshez, melynél most idozni fogunk: "Szenteltessék meg a Te neved!"

Az Úrtól tanult imádság Istennel kezdodik és Vele végzodik. Közte két csoportba sorolhatjuk a kéréseket: a Te-kérések és a Mi-kérések csoportjába. A Te-kérésekben Isten neve, országa és akarata a lényeg, melyek azzal zárulnak, hogy "mint a mennyben, úgy a földön is." Ez vonatkoztatható mindhárom kérésre. Vagyis: szenteltessék meg a Te neved, mint a mennyben, úgy a földön is! Jöjjön el a Te országod, mint a mennyben, úgy a földön is! Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is!

Az elso három kérés után következik a mi kenyerünk, a mi buneink, a mi kísértéseink és a mi rabságunk, melyek Isten iránti dicsoítéssel és magasztalással zárunk. A legfontosabb kérések azonban az elején vannak, melyek között eloször Isten nevének megszentelését kérjük. Látnunk kell Isten nevét, aminek meg kell szenteltetnie, tudnunk kell mit jelent megszentelni azt, és hogy e megszenteltetés hogyan történik.

I. Kezdjük tehát Isten nevével, aminek meg kell szenteltetnie.

Az Ószövetségben a név magát a személyt jelentette, és sok esetben tükrözte is annak a személynek jellemét. Amikor tehát Isten nevének megszentelésérol szólunk, akkor tudnunk kell, hogy ez Isten személyének megszentelését jelenti.
Mózes megkérdezte az Urat, mi az O neve, hogy elmondhassa az izraelitáknak ki küldte ot hozzájuk. Az a név, amit akkor Isten Mózesnek mondott, az O természetére utalt. Az Úr neve, a Jahve, a lenni igébol származik. Isten Az, Aki Van, Aki ott van. O a Vagyok, az állandó létezo, az örök jelenlévo, Aki cselekszik, Aki Úr. Ennek az Úrnak kell megszenteltetnie általunk. Mózesnek késobb így szólt: "Eredj mond meg Izrael fiainak, hogy én vagyok az Úr, - vagyis Jahve. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint a Mindenható Isten - vagyis Él Sáddáj - de az én Úr - vagyis Jahve nevemen - nem voltam elottük ismeretes." (2Móz 6,2-3). Mintha azt mondta volna: kijelentem nektek magam, és így valamivel többet tudhattok meg rólam, mint amennyit Ábrahám, Izsák vagy Jákob megtudhatott. Én vagyok a Vagyok.

János evangéliuma 17. részében Jézus így imádkozik: "Én dicsoítettelek téged e földön, elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt... Megjelentettem a Te nevedet az embereknek, akiket e világból nékem adtál..." Amikor Jézus erról beszélt, ezzel azt mondta, hogy kijelentette nekünk magát Istent, az Atyát, mivel Isten neve Isten személyét jelenti, Neki kell megszenteltetnie általunk. Volt, amikor a tanítványainak azt mondta az Úr, hogy bármit kérnek az O nevében, megadja azt az O mennyei Atyja. (Jn 14,13) Miért? Azért, mert Jézus nevében kérni valamit azt jelenti, mintha maga Jézus kérné azt az Atyától. Ha egy kisgyermekkel üzenetet küldenél valakinek, melyben a nevedben kérnél valamit, akkor valójában nem az a fontos, hogy az üzenetet ki adja át, hanem az, hogy kinek a nevében van a kérés! Mert a neved mögött ott áll a személyed, tekintélyed, hatalmad, te magad, aki a kérést küldöd. Így jelenti Isten neve Ot magát, amikor az ároni áldásban azt mondja, hogy tegyék az O nevét Izrael fiaira, hogy megáldhassa oket. (4Móz 6,27)

Nos, ennek fényében kell értenünk ez elso kérést is az Úrtól tanult imádságból: Szenteltessék meg a Te neved - vagyis szenteltessék meg maga Isten, az O személye. Dicsoíteni Isten nevét azt jelenti, dicsoíteni magát Istent. Ez nagy dolog. Az Úrtól tanult imádság elso kérésében Isten mélységesen nagy, alapvetoen fontos üdvtervérol van szó. Isten olyan népet kívánt készíteni magának, melyben Isten neve megszenteltetik, amely mértékletesen, igazán és szentül él a jelenvaló világon. (Tit 2,12)

II. Lássuk továbbá, mit jelent megszentelni Isten nevét.

Ehhez fel kell tárnunk eloször azokat a dolgokat, ahogyan szentségtelenné teszik Isten nevét. Vannak akik megszentségtelenítik Isten nevét, aztán vannak, akik semmit sem tesznek, sem nem gyalázzák ot, de sem nem szentelik meg Ot. És vannak, akik komolyan gondolják az Úrtól tanult imádság elso kérését, és megszentelik Isten nevét.
Isten nevének megszentségtelenítése között mindenekelott a szóhasználatunkat kell említenünk. Sokszor Isten nevének kiejtésével szentségtelenítjük és gyalázzuk azt. Ugyanis manapság nagyon hamar kiejtik, könnyelmuen ajkukra veszik Isten nevét. Szeretném, ha mindannyian, akik az Úrtól tanult imádságot imádkozzuk, leszoknánk errol. Ne mondjuk úton-útfélen azt, hogy "jaj Istenem!" Csodálkozásunkat se fejezzük ki Isten nevének említésével. Az ilyen kifejezéseknek semmi helyük nincs. Ezzel megszentségtelenítjük Isten nevét, éppen úgy, mintha átok vagy szitok mondásakor használnánk azt. Az is Isten nevének gyalázata, ha jelzoként, minosítésként használják azt. Sajnos, olyanok is vannak, akik mágiában, jóslásban, egyéb okkult dolgokban használják szentségtelenül Isten nevét. Ti közöttetek ilyen ne legyen - mondja az igéje. (5Móz 13,5) Legtöbbször azonban azzal tesszük közönségessé, szentségtelenné Isten nevét, hogy nem törodünk vele, nem vesszük figyelembe, nem tiszteljük kelloképpen. Ezt teszik legtöbben. Ok azok, akik tisztességes életet élnek, nyelvükre is vigyáznak, szépen beszélnek, nem káromkodnak, nem gyalázzák Ot, - de nem is szentelik meg Isten nevét, egyáltalán nem törodnek vele. Az ilyenek a Miatyánkot elso kérésénél el fognak akadni, melyben épp azt kérjük, hogy "szenteltessék meg a Te neved".

Régtol fogva az volt Isten terve az emberrel, hogy szent legyen, melyben az O neve megszenteltetik. A szentség, mint fogalom, jelen volt a pogány népeknél is. Azt jelentette, hogy más, különbözo. Például, a nap, mivel különbözik a többi égitestektol, sokak számára szent volt. Hasonlóképpen, egy folyó vagy hegy, jelenség vagy tárgy, mivel különbözött a többiektol, szentnek tekintették. A szentség erkölcsi jelentését a Biblia vezette be. Már az Ószövetségben, a szentség nemcsak különbözoséget, nemcsak másságot jelentett, hanem erkölcsi tisztaságot is, tökéletességet, bunnélküliséget. Ez az, amire az Úrtól tanult imádság elso kérése utal: megszentelni Isten nevét úgy lehet, ha szakítunk a bunnel, és lelki, erkölcsi tisztaságban szolgálunk az Úrnak. "Szenteltessék meg a Te neved" - vagyis beszédemben, cselekedeteimben, indulataimban, gondolataimban, mindenemben olyan szent életet élek, hogy az tülközi Isten szentségét. Az O neve megszenteltetik a mennyben: ugyanúgy kell megszenteltetnie itt a földön is, népének szent magaviselete által.

III. Végül látnunk kell azt, is, hogy mindez hogyan történik. Isten az, aki végzi ezt a munkát, aki megszentel minket, ahogy az O neve megszenteltessék általunk.

A muvelteto igeforma, hogy "szenteltessék meg", arra utal, hogy a szentelést nem mi magunk végezzük, hanem általunk valaki más. A muveltetés alanya a Bibliában gyakran maga Isten. Az aki Isten nevének megszentelését végzi bennünk vagy általunk, az maga Isten. Ez úgy van, mint amikor a gyermekek játszanak a tükörrel a napfényben. A tuzo nap fényét a tükörrel oda fordítják, hogy valakinek a kezére, vagy arcára világítson. Nem a tükörben van a világosság, a fény: az csak visszaveri, tükrözi a fényt. Éppen így, nem mibennünk van a szentség. Vagy ha van, az is Istentol árad belénk, Tole ered. Isten neve úgy szenteltetik meg, ha tole szentséget kapunk és megfelelo szögben, viszonyban állunk Vele szemben, hogy sugározhassuk a Tole kapott szentséget mások felé. Jézus Krisztus mondta: "Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek elott, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsoítsék a ti mennyei Atyátokat" (Mt 5,16), vagyis, hogy Isten neve legyen megszentelve, legyen dicsoítve általatok. Máshelyen viszont épp az ellenkezojét mondja rólunk az ige, azt, hogy "miattunk káromoltatik az O neve a pogányok között." (Róm 2,24) Isten neve tehát vagy megszenteltetik, vagy megszentségteleníttetik általunk, az által amit teszünk, vagy az által akik vagyunk.

Gondoljunk most Mózesre, akinek Isten azt parancsolta, hogy szóljon a kosziklának, és víz fog fakadni belole. Ehelyett, Mózes kiállt a nép elé, és azt mondta: "Avagy e kosziklából fakasszunk-e néktek vizet?" Majd botjával kétszer is megsújtotta a sziklát! Valószínu azért, mert elso ütésre nem történt semmi... Ezek után az Úr azt mondta Mózesnek, hogy ezért a bunödért, nem mehetsz be az ígéret földjére. De mi volt Mózes bune? Az, hogy nem szentelte meg, nem dicsoítette meg az Úr nevét Izrael fiai elott. (4Móz 20,12) Önmagának tulajdonított valamit, ami nem volt az övé. Nem a botja, varázsszava vagy ereje fakasztotta a vizet, hanem Isten. Mózesnek eszközzé kellett volna válnia Isten nevének megszentelésében, tükörré, mely visszatükrözi a fényt. Ehelyett, elgyötörve egy lázadó, rakoncátlan néptol, félretéve közismert szelídségét, meggondolatlanul szólt, és nem Istennek, hanem önmagának adta a dicsoséget, ami miatt nem mehetett be Kánaánba.

Ha festményt árvereznek, valaki maga elott tartja azt, hogy bemutassa a vevoknek. Neki sorban osztogatják a parancsokat, hogy forduljon jobbra, forduljon balra, elore is, hátra is, miközben önmaga eltunik a kép háta mögött. Senki sem kíváncsi arra, hogy o kicsoda. Hiszen mindenki a képet akarja látni! Így van ez a keresztyénekkel is: ha oket nézik, mindjárt a szerzojére lesznek kíváncsiak. "Hogy dicsoítsék a ti mennyei Atyátokat!" Ha nem tudjuk a dicsoséget Istennek adni, akkor nem szenteltjük meg az O nevét, más szóval, eltulajdonítjuk azt, ami az O kizárólagos tulajdona.
Nádáb és Abihu esete után (3Móz 10,3) Mózes így szólt Áronnak: "Ez az, amit szólott az Úr: "Akik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem és az egész nép elott megdicsoíttetnem." Isten megengedte azoknak, akik ot Atyának szólíthatják, hogy közel valókká legyenek. "Ti, kik egykor távolvalók voltatok - mondja az ige - közel valókká lettetek a Krisztus vére által" (Ef 2,13).

Már ez elso kérésben nyilvánvalóvá lesz, hogy amikor Istenért imádkozunk, akkor önmagunk ellen imádkozunk. Amikor azt mondom, hogy "szenteltessék meg a Te neved", ezzel azt is mondom, hogy "Uram, nem nékünk, nem nékünk, hanem a Te nevednek adj dicsoséget" (Zsolt 115,1) Aki pedig önmagának akar dicsoséget szerezni, az nem gondolja komolyan az Úrtól tanult imádságot. Isten nevének megszentelése úgy történik, hogy én mind lejjebb és lejjebb szállok, mind kisebb leszek, miközben O növekszik és naggyá válik bennem. Mivel közel valóvá lettem, bennem kell megszenteltessék az O neve. "Neki növekednie kell, nekem pedig alább szállanom." (Jn 3,30)

Jézus parancsa szerint így kell imádkoznunk. O maga azt is elmondta, fopapi imádságában, hogy ez hogyan történik: "Szenteld meg oket a Te igazságoddal" és "Én oérettük odaszentelem magam, hogy ok is megszenteltek legyenek az igazságban." (Jn 17,17. 19.) Vagyis, Isten neve akkor szenteltetik meg általunk, ha mi is szentek vagyunk. Ha a tükör tiszta és megfelelo szögben áll a fényforrással, akkor tükrözheti vissza a fényt. "Szentek legyetek, mert én szent vagyok, ezt mondja az Úr!" (3Móz 11,44. 1Pt 1,16.) Hogyan történhet ez? Úgy, ha Isten átformál bennünket terve szerint, amíg Krisztus arcképe kiábrázolódik bennünk. Így szenteltetik meg bennünk és azután környezetünkben is miáltalunk Isten neve.

Eseménynaptár ...

Amint említve volt, ismertetjük a november 21-i levelünkre kapott választ:

"Új Kezdet" Keresztyén Gyülekezet, Marosvásárhely.
No. 9 / 1999. december 18.

A Marosvásárhelyi Magyar Baptista Gyülekezethez
A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségéhez

Kedves Testvérek!
Megkaptuk a Marosvásárhelyi Magyar Baptista Gyülekezet 1999 november 21-én 4-es számmal iktatott levelét. Úgy láttuk jónak, hogy ne menjünk a megnevezett ingóságok után.

Utolsó levelünkben azt ígértük, hogy minden nálunk maradt hivatalos iratot átadunk, ha a Testvérek is ideadják a közös megegyezés alapján írásban nekünk ígért javakat. Mi a magunk részét megtettük, bizalmat elolegezve a Testvéreknek. A Testvérek azonban visszaéltek ezzel a bizalommal. Miután mindent megkaptak tolünk, amit vártak, csaknem teljesen megváltoztatták ígéretüket. Elválásunk után a Testvéreket kizárólag az épülettel kapcsolatos költségek terhelték. Arra vonatkozó igényük, hogy mi is részt vegyünk ezekben csak akkor lenne jogos, ha az épületet is megosztották volna velünk. A legnagyobb anyagi jogtalanságot velünk szemben azzal követték el, hogy kitettek a közös áldozattal felépített templomból. Így legalább 5 milliárd lej értéku anyagi kárt okoztak nekünk. Most azzal tetézik ezt, hogy a telekelésért és gázért kifizetett kb. 10 millió lejes összegbol a reánk rótt részért kb. 200 millió lejes ingóságot tartanak vissza. Mi semmiképpen sem tudjuk igazságosnak tekinteni ezt a megoldást. Amint már eddig is közöltük, nem fogunk a világi igazságszolgáltatáshoz fordulni sérelmeinkkel. Arra viszont szeretettel megkérjük a Testvéreket, igyekezzenek, hogy Isten elott ne kerüljenek bajba igazságtalanságuk miatt.

Vállaljuk, hogy a magunk részérol mindent megteszünk azért, hogy közösségünkben ne legyen rosszindulat és rágalmazás a Testvérek iránt. A Testvérekhez nem mehetünk vissza, hisz alapveto rendezetlen dolgok vannak közöttünk. Ezek közül a legsúlyosabb az, hogy a Testvérek számunkra igen fontos igei meglátásokat és gyakorlatokat tévelygésnek minosítenek. Mindannyiukra az Úr gazdag áldását kívánjuk! Áldott ünnepeket és boldog új évet!

Szeretettel: id. Fodor Sándor Jancsó Gyula
id. Bondor Sándor Vass András
id. Madaras Lorinc Bondor László