A 4. parancsolat: "Szenteld meg a nyugalomnapot!" - 2Móz 20,8-11

A negyedik parancsolat tartalma az egyik legtöbbet vitatott téma, keresztyén körökben. Ez a parancs az elso kotáblán utolsóként szerepelt, mint az ember és Isten közötti kapcsolat végso szabályozója.

Ma már oda jutottunk, hogy az ember sem dolgozni, sem pihenni nem tud Isten rendje szerint. A Biblia Édentol kezdve a munka mellett foglal állást. Pál apostol azt írja, hogy aki nem akar dolgozni az ne is egyék. Ez nem közmondás, ezt a Biblia mondja. De tudnunk kell, hogy a munkának is ördöge van, éppúgy, mint az érzékiségnek, nyelvnek és annyi egyébnek! Ezért mondja a 127. zsoltár, hogy "hiába nektek korán kelnetek, késon feküdnötök, fáradtsággal szerzett kenyeret ennetek". Nem arról van szó, hogy alkalomadtán nem kell keményen dolgozni, hanem arról, hogy Isten nélkül és Isten áldása nélkül minden fáradozásunk hiábavaló. A munkától agyonhajszolt ember kikerül abból az isteni rendbol, melyet az ember számára elgondolt Isten. Tehát, ne legyünk a munka rabszolgái, ne legyünk a pénz igézettjei, de ne is aggodalmaskodjunk a holnap felol, mint akiknek nincs reménységük! Elég minden napnak a maga baja. Ha Isten gondot visel a mezo liliomáról és égi madarakról, mennyivel inkább mirólunk, akiket az O képére és hasonlatosságára teremtett. Sokkal értékesebbek vagyunk az O szemében.

A hetedik nap megszentelésével kapcsolatban két-három dolgot szeretnék említni: eloször azt, hogy a nyugalom napja, amirol a 4. parancsolat beszél, az ószövetség jele volt. Másodszor pedig azt, hogy a nyugalom napja az újszövetségben eljövendo igazinak az árnyéka volt, mint sok minden más az Ószövetségben. A szombatnak is van egy újszövetségi megfeleloje, mint az ószövetségi áldozatoknak, papságnak és ünnepeknek. Végül azt is tudnunk kell, hogy a negyedik parancsolat az elobbiek értelmében ma is érvényben van, épp úgy, mint a többi.

I. Nem gondolom, hogy szélsoséges vitát kellene folytatnunk a napokról, hogy azt próbálnánk megállapítani, vajon a hét napjai közül csakugyan a szombat napja az a szombat, amirol az ige beszél? Mindenekelott azt szeretném, ha megfigyelnénk, hogy a negyedik parancsolat szombatja, az ószövetség jele volt, melynek alapján most is az evangéliumot hirdethetjük, amely a megfeszített Krisztusról beszél.

Egy-egy szövetség megkötésekor Isten meghatározta annak jelét is. Például, a Noéval kötött szövetség jele a szivárvány volt, amely arról tanúskodott, hogy Isten nem fogja többé eltörölni az emberiséget vízzel. Az Ábrahámmal kötött szövetség jele a körülmetélés lett, mellyel testükön viselték az Istennel való szövetség jegyét. Itt nem az a lényeg, hogy Noé elott volt-e szivárvány vagy nem. Az sem lényeges, hogy Ábrahám elott gyakorolták-e a körülmetélést vagy sem. Ami igazán fontos, az, hogy ezek a szövetség jelei lettek. Úgyhogy, a szivárvány immár nem egy egyszeru természeti jelenség Noé leszármazottai számára, hanem a szövetség jele. Hasonlóképen a körülmetélés nem egyszeru egészségügyi kérdés volt csupán, Ábrahám leszármazottai számára, hanem az Istennel kötött szövetség jele. Ezekhez hasonlóan, a szombat rendelése hozzátartozott ahhoz a szövetséghez, amelyet Isten kötött az O népével, így a szombat a Sinai hegyen kötött szövetség jele lett. Nem igazán fontos az, hogy azelott mennyire tartották a szombatot nyugodalomnak, hanem az a fontos, hogy ettol kezdve a szombat vallásos tartalmat, teológiai értelmet kapott, a mózesi szövetség jele lett Isten népe között.

Két igét szeretnék ezzel kapcsolatban idézni: eloször Mózes 2. könyve 31. részébol, ahol így szól az ige: "Az én szombatimat bizony megtartsátok, mert jel az én közöttem és ti közöttetek nemzetségrol nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek". Továbbá: "Megtartsák Izrael fiai a szombatot, megszentelvén a szombatot nemzetségrol nemzetségre, örök szövetségül. Legyen közöttem és az Izrael fiai között örök jel ez." A másik ige Ezékiel 20. részének 20. versében így szól: "Az én szombatimat megszenteljétek, hogy legyenek jegyül énközöttem és tiközöttetek". Mindezekbol láthatjuk azt, hogy a szombat Izraelnek Istennel való szövetséges kapcsolatának jele, ezért a negyedik parancsolat foként teológiai dimenziót kap. Valahogy úgy van ez, mint a jegyeseknél: valamilyen jegy vagy jel mutatja azt a szövetségkötést, amit önkéntesen vállaltak. Az fogja mutatni jelezni azt, hogy egymáshoz tartoznak. Amikor Isten szövetséget kötött Izraellel a Sinai hegy lábánál, a szombat volt a jegy, a jel amely mutatta azt, hogy Izrael Istenhez tartozik.

Itt kell megemlítenem azt, hogy számunkra a szivárvány és a körülmetélés nem jelenti azt, amit azoknak jelentett, akiknek jelként adatott: elvesztette teológiai és vallásos jellegét, mivel az utána következo szövetség új alapokra helyezve, új ígéretekkel, felülmúlta az elobbit. Hasonlóképpen a szombat is elvesztette azt a tartalmat, amit az izraeliek számára jelentett. Az Újszövetség túlhaladta az Ószövetséget, új alapokra és magasabb rendu ígéretekre lett építve, és annak jelét is felváltotta az újszövetség jele. Itt azokra a szertartásokra gondolok, melyek foképp Jézus Krisztushoz és az O újjáteremto munkájához kapcsolódnak. Ilyen jel például az úrvacsora és a keresztség. Maga Jézus szavait idézve, "a pohár az újszövetség", az O vére által - vagyis annak a jele. A keresztség is az, jelezve az új teremtés kezdetét. Ez utóbbit is gyakorolták azelott, de más tartalommal és jelentéssel.

Az sem sokat változtat e tényen, hogy a szombat visszanyúlik a teremtés hetedik napjához: "hat napon át teremtette Isten az eget és a földet s a hetedik nap megnyugodott, megáldotta és megszentelte azt." A teremtés is rászorul az újjáteremtésre, az egész világ várja a megváltást, várja Isten fiainak megjelenését. Amint említettem, az új teremtés Jézus Krisztus feltámadásával kezdodött el, amit a keresztség mutat be. Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme újjá lett minden (2Kor 5,17). Talán éppen ezért lett a hét elso napja a keresztyénség ünnepnapja: ez az feltámadás emlékünnepe, mely nem a teremtés befejezését hanem az új teremtés kezdetét jelöli.

II. Másodszor, a nyugalom napja az újszövetségben eljövendo igazinak az árnyéka volt, mint sok minden más az ószövetségben. Ez is Krisztusban teljesedett be, éppúgy, mint az ószövetségi áldozatok, az ároni papság és egyebek.
Vegyük például az áldozatokat. Pál apostol azt mondja: "a bakok és bikák vére nem törölheti el a bunt". A Zsidókhoz írt levél szerint viszont: "Krisztus egyetlen egy áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket". "Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bunét" (Jn 1,29), aki minden áldozatnak beteljesítoje, valósága. Az ószövetségben csak halvány árnyékai voltak annak, ami a kereszten történt. Minden áldozat gyenge illusztrációja volt annak, hogy vérontás nélkül nincs bunbocsánat (Zsid 9,22), annak, hogy Jézus Krisztus vére tisztít meg minket minden buntol. (1Jn 1,7)

Hasonlóképpen a papság. Az Ároni papság csak eloképe volt az igazinak, Jézus Krisztusnak, aki Melkhisédek rendje szerint való fopap. Örökkévaló, szent, ártatlan, feddhetetlen. O az, aki minket is tett királyokká és papokká: ezért valljuk az egyetemes papságot. A papság megváltozásával szükségszeruen megváltozott a törvény is (Zsid 7,12) és beállt a jobb reménység, mely által közeledünk az Istenhez (Zsid 7,19).

A 4. parancsolatot említve, a szombat is csak árnyéka, eloképe, szemléltetoje az igazinak, amely Jézus Krisztusban beteljesedett. Errol beszél a zsidókhoz írt levél 4. része: "megvan a szombatja Isten népének, mert aki bement az O nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitol, amiképpen Isten is a magáétól". Ez igevers visszautal egészen a teremtésig, mint a 4. parancsolat. De utal arra is, amirol az ószövetség beszél. Miközben megállapítja azt, hogy Izrael nyugalma nem volt igazi, tovább megy, és a Jézus Krisztusban található nyugalomra, szombatra mutat. Ez Isten népének igazi szombatja. Maga Jézus Krisztus Máté 11-ben így szólít meg: "jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket". Más szóval: "Én adok nektek sábatot." Ez ugyanaz, amit a Zsidók 4,9-10 mond: "Megvan a szombatja - a szabbatismosza - Isten népének. Mert aki bement az O nyugodalmába (szombatjába) - akkor amikor megtért, újjászületett, Isten családjának tagja lett, a mennyországnak polgára lett, - megnyugodott cselekedeteitol, miképpen Isten is a magáéitól." Csakis ekkor kezdodik el az igazi szombat, amit egyedül Jézus Krisztus adhat. Így teljesedik be Jézusban a 4. parancsolat, Aki épp nem azért jött, hogy a törvényt eltörölje, hanem hogy betöltse. Ezért, bátran idézhetjük Pál apostolt: "Senki titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, vagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: melyek csak árnyékai a következendo dolgoknak, de a valóság a Krisztusé" (Kol 2,16-17).
Tehát nem az a lényeg, hogy egyik napot különbnek tartod a másiknál. Ez semmit nem jelent, ha Jézus Krisztus által még nem lettél új teremtés. Tarthatsz bármilyen napot, ha még nem tértél meg, nem születtél újjá - az semmit sem használ.
A szombat napjának megtartása nem fog üdvözítni senkit, mivel egyedül Jézus Krisztusban van az üdvösség. Így a kérdés nem úgy tevodik fel, hogy vasárnap vagy szombatnap, hanem úgy, hogy szombatnap vagy Krisztus? Te mihez, kihez ragaszkodsz? Valójában van-e neked igazi szombatod: van-e Krisztusod? Újjá lettél-e? Megtisztultál-e Jézus vére által? Újat kezdtél-e Vele, hogy egész életeden át Vele ünnepelj? Urad-e Jézus? Engeded-e, hogy beleszóljon életedbe, hogy O irányítson téged? Ez itt a nagy kérdés!

III. Végül, mindezeket figyelembe véve, tudnunk kel azt is, hogy a negyedik parancsolat ma is érvényben van, nemcsak az új teremtésre utaló jelként értelmezve, hanem szó szerint értelmezve is.

Maga a hetedik napos pihenés a legmegfelelobb életciklus: ez svéd tudósok kutatásai alapján is bizonyított tény. Hat napon át dolgozik az ember az energiakamatjából. Azonban ha a hetedik napot nem piheni át, akkor a tokéhez kell nyúlnia és önmagát teszi tönkre lassan biológiailag. Isten, aki az embert teremtette, O tudja a legjobban mi válik teremtménye hasznára. Rohanó világunkban mindannyiunknak figyelmeztetoül szól a negyedik parancs: csak hat napon át munkálkodjál! Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy mindinkább nyilvánvalóvá válik az, hogy a mai ember sem dolgozni, sem pihenni nem tud Isten akarata szerint. Márpedig egyik is, másik is egyformán bun. Jogod van a munkához, és jogod van a pihenéshez. Sot, az ószövetségi szombat-törvény értelmében a hetedik év is szombat volt, és a hétszeres szombatév utáni év - az ötvenedik - is az volt. Ez utóbbi gyökeresen visszarendezte az ötven év alatt felborult társadalmi és gazdasági viszonyokat. Azt, amit a mi kultúránk úgy ötvenévenként egy-egy véres háborúval vagy forradalommal tudott úgy-ahogy megvalósítani, azt Isten törvénybe iktatta népe számára. A szombatra mindenképpen szükség volt!
De nemcsak a pihenés miatt, hanem az Istennel való kapcsolat miatt. Ez is Isten dicsoségét kellett szolgálja, mivel valójában az O ünnepe ez. Ezen a napon találkozni akar veled és hozzátartozóiddal, mindazokkal, akik kapuidon belül vannak. Mivel különbség nélkül, Isten mindegyiket gyülekezetének tagjaként fogadja. A pihenéssel tehát nincs elintézve minden: neked találkoznod kell Isteneddel ezen a napon. El kell menned Isten házába, hogy a tágabb közösséggel, a gyülekezettel együtt, majd otthon a szukebb közösséggel, a családdal együtt Isten elé járulj. Ne mond azt, hogy neked nincs erre szükséged, mivel Istennel bárhol találkozhatsz. Ez úgy hangzik, mintha valaki távol így nyilatkozna: én olyan jó hazafi vagyok, hogy nem is vágyom haza. Vagy: én olyan jó szülo vagyok, hogy nem szükséges otthon lennem. A fénykép és a levél nem pótolja a személyes kapcsolatot. Becsüld meg a lehetoséget, hogy együtt lehetsz a gyülekezeteddel, és tiszteletben tartod a 4. parancsolatot.

Persze, nemcsak egy napon kell Jézussal járnod: mindennap Vele kell élned. Nem külsoségeket kér o toled, hanem személyes kapcsolatot, szeretetet, irgalmasságot (Hós 6,6). Ne legyen hazug az ünneped, a pihenésed, a közösséged! Ne a nap nevét vagy sorát nézzed! Az a fontos, amit Krisztusban nyertél. A hét elso napján, az Úr Jézus feltámadására és a Szentlélek kitöltetésére való tekintettel, valamint az elso gyülekezetek gyakorlata szerint legyen idod Isten számára és az O népe számára. "Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt!"