Egy Ószövetségi történet áll elottünk. Talán ismeros is valamennyire azok elott akik rendszeresen olvassák a Bibliát, és ebben az esetben az elozményeket is valószínu ismerjük. Egy gyülekezet, és annak vezetoje mutatkozik be elottünk. A nép sír, és Mózes is nagyon el van keseredve. Így elkeseredve talán még nem is láthattuk ezt az embert: azt gondolja, hogy neki nem érdemes élni. "Vedd el az én életemet, haljak meg" - mondja az elobbi versekben. Az Úrnak nem tetszik a nép lázadása, Mózesnek nem tetszik Isten haragja. A megoldás nem hetven ítélet, nem hetven csapás, hanem az, amit nem érdemeltek meg: hetven áldás. Isten ad Mózes mellé még hetven embert, akiket olyan lélekkel ruház fel, hogy viselhessék a gyülekezetnek terhét és sorsát Mózessel együtt.

Hadd kérdezzem meg, vajon különbek vagyunk-e mi ennél a gyülekezetnél? Vagy különb lennék én ennél a vezetonél? Azt hiszem, nem. A mi gyülekezetünk vegyes, a vezetok állapota is siralomra méltó. Szánalmas az akkori látvány, és szánalmas a mai is. De milyen jó, hogy a megoldásról is beszélhetek. Isten nem pusztította el a lázadó népet, és nem állította félre panaszkodó szolgáját. Istennél volt megoldás! Betöltötte oket az O Lelkével, Aki vihették az emberfeletti terhet is.

Állapítsunk meg két-három lelki axiómát az igék alapján. Ezek a következok: akik az összeírtak közé tartoznak, azok vették, kapták a Szentlélek ajándékát, ingyen kegyelembol. Másodszor, akiket Isten szólaltatott meg, azokat ember nem hallgattathatja el. Végül, akik nem az Úrért buzgólkodnak, azok célt tévesztettek.

I.Kezdjük tehát az elso igazsággal: akik az összeírtak közé tartoznak, azok vették, kapták a Szentlélek ajándékát, ingyen kegyelembol.Nem attól függött ez az ajándék, hogy ki mennyit tusakodott érte, hány éjszakán át imádkozott, mennyire érdemelte ki... Azok mindannyian méltatlanok voltak. De akik az összeírtak közé tartoztak - akár ott volt a sátornál, akár nem, azok mind vették a Szentlélek ajándékát.

Izrael tábora nagy kiterjedésen feküdhetett. 600.000 fegyverfogható ember családostól, sátrakban letelepedve nagy helyet foglalhatott el. Istentol kapott parancs szerint ütött tábort a tizenkét nemzetség, és nem lehetett olyan gyorsan egyik végébol a másik végéig gyalogolni. Amikor azt olvassuk, hogy Mózes a sátor köré állította oket, akkor az összeírt hetven férfi közül ketto még valahol a tábor egyik negyedében volt. Valószínu ok is igyekeztek a nagy találkozóra, de nem értek oda idejében. Nos, ez nem lett akadálya annak, hogy amikor az Úr az O Lelkével mindegyik összeírt férfit betöltötte, akkor Eldád és Médád is ugyanazon ajándékban részesüljön, mint a többiek. Ugyanis, akik az összeírtak közé tartoznak, azok mindannyian kapták a Szentlélek ajándékát. Ennek látható és hallható jele akkor az volt, hogy prófétáltak: hirdették Isten üzenetét.

Ebbol az a tanulság vonható le, hogy a legfontosabb dolog a számunkra, hogy az összeírtak közé tartozzunk. Persze itt nem olyan listára gondolok, amilyet Mózes készített. Arra a névsorra gondolok, amit az élet könyvében az Úr készít. Ott van-e a neved? Ott vagy-e az összeírtak között?

Egy alkalommal a tanítványok azzal érkeznek vissza a misszióból, hogy újságolják nagy örömmel Jézusnak: "még az ördögök is engednek nékünk a Te nevedben". De az Úr azt válaszolja, hogy ne azon örüljenek, hogy az ördögök is engedelmeskednek a Jézus nevére, hanem annak, hogy neveik fel vannak írva a mennyben. Ez sokkal nagyobb örömöt jelent, mert ez a Szentlélek ajándékának is az alapja. Akiknek neveik fel vannak írva a mennyben, azok vették a Szentlélek ajándékát is.

A 87. zsoltár arról beszél, hogy Isten nyilvántartja az o népét, mégpedig születésük szerint. Akik a Sionhoz tartoznak, azok ott vannak Isten nyilvántartásában. Gyülekezeteink anyakönyve nem mindig egyezik azzal a nyilvántartással, amit Isten vezet. Mi tévedhetünk, de Isten nem téved. O aszerint ítél, ami a szívben van. "Ismeri az Úr az övéit, álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja!" Az utolsó napon könyvek nyittatnak majd meg, többek között az élet könyve, amelynek nyilvántartását maga Isten vezeti. Természetesen ez jelképes beszéd, de azt nyilván jelentik, hogy Isten ismeri az övéit.

De ismer-e téged? Ott van-e a neved az élet könyvében? Akkor van ott, ha beleszülettél Isten családjába, ha Isten gyermeke lettél, ha újjászülettél. Ha ott a neved, akkor te is az összeírtak közé tartozol, akik vették a Lélek ajándékát. Legyen ott a neved az éle könyvében! Legyen ott a neved az összeírtak között!
Akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. (Róm 8, ) "Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság." Nem kaptunk szolgaság lelkét a félelemre, hanem Istennek Lelkét kaptuk, aki által bizonyságot teszünk és kiáltjuk, hogy Abbá, vagyis: Atyám. S ez a Lélek együtt a mi lelkünkkel bizonyságot tesz arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is: örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak. (Róm 8,17)

II. A második lelki axióma ebbol az igébol az, hogy akiket Isten szólaltatott meg, azokat ember nem hallgattathatja el. A Szentlélek ajándékának jele, amint említettem, az volt, hogy elkezdtek prófétálni. Hirdették Isten beszédét! Eldád és Médád is, akik elmaradtak a táborban, egyszer csak hirtelen megszólaltak, és a körülöttük levo emberek észrevették azt, hogy oket Isten szólaltatta meg. Mi történt? Elkezdtek prófétálni. Erre futott a hír Mózeshez, hogy Eldád és Médád prófétálnak a táborban. Józsué, aki Mózesnek szolgája, és késobb utódja lett, felbuzdulva azt mondja: "Uram, Mózes, tiltsd meg oket!" De mit mond rá Mózes? Azt, hogy nem teheti. Nem o szólaltatta meg, és ezért o nem hallgattathatja el oket.

Ugye te is látod, hogy nagyon sok minden szól amellett, hogy elhallgassunk. Akkor is, ha az összeírtak közé tartozol, és az Úr betöltött az O Lelkével. A körülmények és sokszor a mellettünk élo emberek, vagy épp a legközelebbi szolgatársak vagy rokonok el akarnak hallgattatni, tiltani minket. Tudsz hallgatni? Az nem lehet. Akiket Isten szólaltatott meg, azokat senki és semmi nem hallgattathatja el. Hadd mondjak erre egy néhány példát.

Illés az Ószövetségben szinte az ismeretlenbol jelenik meg, és jön hirdetni az Isten beszédét a királynak. Kemény beszéd volt az. Azt kellett mondania, hogy az következo hónapokban, esztendokben nem lesz sem eso, sem harmat, hanem csak az o beszéde szerint. Illés aztán három és fél év múlva visszatér a királyhoz. Nem félt visszamenni. Azért ment, hogy a Kármel-hegyi istenítéletet bejelentse. Nem volt olyan királyi vagy más emberi hatalom, aki el tudta volna hallgattatni Illést. O Istent képviselte. O soha nem félt kimondani azt, amit Isten a szájába adott. Nem hallgathatott, mert Isten szólaltatta meg.

Ugyanígy volt Jeremiás, aki egy alkalommal a nép hitetlenségétol elgyötörve azt mondta az Úrnak, hogy "Rávettél Uram, és én rávétettem. Mindenki csúfol engemet amikor igéd hirdetem. A Te üzeneted mindennapi gyalázatomra és csúfságomra lett nékem. Ezért elhatároztam, hogy nem szólok többé az Úr nevében". De nem tudott hallgatni. Erolködött, hogy elviselje a hallgatást, de nem tehette. "Mintha tuz lenne csontjaimba rekesztve, erolködöm, hogy elviseljem azt de nem tehetem" - mondta. Mondania kellett, prédikálnia kellett, mert az Úr szólaltatta meg.

Keresztelo János tudta, hogy a fejével játszik, amikor Heródes buneit fejére olvasta. De o nem félt a haláltól. Hallgatni pedig nem hallgathatott, mert Isten üzenetét hordozta.

Péter azt mondta a nagytanács elott, hogy ok nem tehetik, hogy amiket láttak és hallottak, azokról ne szóljanak. Pál apostol így kiáltott fel: "Jaj nékem, ha az evangéliumot nem hirdetem". Ezzel nem lehet hallgatni.
Hadd tegyem fel a kérdést: te tudsz-e hallgatni? Ha el tudod hallgatni az evangéliumot, az örömhírt, azt ami veled történt, akkor baj van. Akkor félo, hogy nem Isten szólaltatott meg. Akiket Isten szólaltatott meg, azokat nem lehet elhallgattatni. Sem a lánc, a börtön, sem az üldözés, sem a halálos veszedelem.

Evangelizálni annyit jelent, hogy az egyik koldus megmondja a másik koldusnak, hol található kenyér. Ha te tudod koldus létedre hol van az életnek kenyere: hallgatni tudsz vele az éhezok elott? Akkor félo, hogy nem Isten szólaltatott meg. Ha hallgatni tudsz a benned végbement változásról, akkor valószínu, nem is történt semmi változás. Ha hallgatni tudsz a kincsedrol, akkor ez azt jelenti, hogy már nincs is kincsed. Akiket Isten változtatott meg, O töltött be Lelkével, O szólaltatott meg, azok nem tudnak hallgatni, és azokat nem lehet elhallgattatni.

Az ünnep utolsó nagy napján - ez a sátrak ünnepe volt, és annak a nyolcadik napja volt az ünnep utolsó nagy nap - Jézus felállott Jeruzsálemben és azt kiáltotta: "Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék. S amint az írás mondotta, élo víznek folyamai ömlenek annak belsejébol". Ezt a Szentlélek munkájáról mondta. Arról az erorol, Aki megszólaltatta a félo Pétert, az öldöklo Saulust. A mi eronk erre nem elég, erre Isten ereje szükséges. És ha az ellenség meg is próbál elhallgattatni, gondolj arra, hogy az Úr mellette áll szolgáinak, hogy megsegítse oket, bármi jöjjön. Érdemes szolgálni az Úrnak!

III. Harmadjára egy másik lelki axiómát szeretném ha megjegyeznénk: akik nem az Úrért buzgólkodnak, azok célt tévesztettek. Amikor Mózes Józsué felhívására válaszol, hogy "uram, Mózes tiltsd meg oket!", erre Mózes azt felelte: "Avagy érettem buzgólkodol-é? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az O lelkét O beléjük." Annak ellenére, hogy Mózes sokkal elotte élt az elso pünkösdnek, itt olyan kívánságot fejezett ki, amely Pünkösdkor beteljesedett. Isten minden népe üzenetének hordozója lett, és a Szentlélek temploma. Nemcsak egy néhány kiválasztott személy a nép közül, hanem mind.

De Mózes azt is mondja: Józsué, ne érettem buzgólkodj! Nem ezt kell tenned! Buzgóságod az Úrért legyen, ne emberekért! Vajon ha mi lettünk volna Mózes helyében, nem azt gondoltuk volna, hogy milyen rendes ember is ez a Józsué: félti az én tekintélyemet. Minden körülmények között mellém állt és most is mellém áll. Hát egy ilyen embert érdemes tartani magam mellett, érdemes nevelni, tanítani és így tovább... De Mózes nem így gondolkozott. Azonnal rájött arra, hogy valami itt nincs rendben. Most Józsué téved, azért, mert Mózesért buzgólkodik. Itt nem Mózes van a központban, hanem Isten! Ha emberekért buzgólkodunk, akkor célt tévesztettünk. Ha az Úrért buzgólkodunk, akkor a helyünkön vagyunk.

A szolgálatok között különbségek vannak, ezt az ige is mondja. De nagyon könnyen megtörténhet az, hogy valaki csak az Úr házáért buzgólkodik, és nem az Úrért. Valaki csak az éneklésben buzgólkodik nagyon, és nem az Úrért. Ugyanígy áldozni, szenvedni és szenvedélyesen dolgozni lehet valami egyébért, mint az Úrért. Ez mind céltévesztés. Olyan, mint amikor Izrael népe a törvény betuit próbálta betartani, megfeledkezve annak szellemérol. Folyt az áldozati vér, mint a patak. De az Úr azt mondta: "ez a nép szájával közelget hozzám, de a szíve távol van tolem". Ok buzgólkodtak - de nem az Úrért. A farizeusok is így tettek. Szerfelett rajongtak atyáik hagyományaiért. De az üres vallásoskodás volt, a kegyesség látszata, ero nélkül. Buzgólkodtak ok, de nem az Úrért. Miközben megadták a tizedet, böjtöltek és imádkoztak, valami nagyon-nagyon lényeges dolog kimaradt. Nem arról van szó, hogy nem fontos adakozni, böjtölni és imádkozni, hanem arról, hogy mindazzal az Úrnak kell szolgálnunk, mindenek elott.

Pál apostol azt mondta: "Most embereknek engedek-e avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekszem-e tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni Krisztus szolgája nem volnék." (Gal 1,10) Máshelyen pedig így ír: "Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangéliumot - más szóval, megszólaltatott minket - és ekképpen szólunk. Nem úgy, hogy embereknek tetsszünk, hanem az Istennek, Aki megvizsgálja a mi szívünket." (2Thessz 2)

Igen, mindenek elott az Úrnak való szolgálat az, ami igazán fontos. Miközben az O házáért, az O népéért, az O igéjéért buzgólkodunk, ne tévesszük szem elott, hogy Istennek szolgálunk, és érte ég a szívünk. Nehogy célt tévesszünk. A mi áldoztunk, a mi odaszánásunk, a mi lemondásunk legyen kedves, Érte hozott áldozat, Neki adott szolgálat. Még ma áll be Isten igaz szolgái sorába!