Theologos - 031 - A szeretet nagysága - 1Kor 13:1-8

Egy gyülekezet lelkipásztort akart hívni. Az elso jelölt a Márk 16,16-ból prédikált: "aki nem hiszen, elkárhozik." A jól felépített, illusztrált, dokumentált prédikáció után a gyülekezet mégsem fogadta a jelöltet. Mindenki ellenezte meghívását. A következo meghívott egy alázatos ember volt. Mikor megtudta szolgatársának sorsát és prédikációját, ugyanazt az igét választotta: "aki nem hiszen, elkárhozik." Ez alkalommal viszont a gyülekezet nagy lelkesedéssel fogadta, hívta, kérte, hogy legyen a gyülekezet lelkipásztora. Valaki megkérdezte: Ha mindketto ugyanazt prédikálta, mi volt a különbség a két szolgálat között? A gyülekezet elöljárója így felelt: a szeretet. Igaz, mindegyik ugyanazt mondta. De az utóbbi testvér annyi szánalommal, szomorúsággal, szeretettel ejtette ki ezt a mondatot, hogy "aki nem hiszen, az elkárhozik", hogy azt hittük, a szívünk szakad meg. Mindenki sírt azokért, akik nem hisznek. Az elobbiben ismeret volt, az utóbbiban szeretet, és nekünk szeretetre van szükségünk.

Mindenkinek kell a szeretet. Ami van az kevés. Nem szeret igazán, s talán mi sem szeretünk senkit igazán, csak önmagunkat. Mert önmagunkat nem nehéz szeretni. Ez nem kér erofeszítést, áldozatot, nem okoz szenvedést, ez nagyon könnyu. De az a másik szeretet, az igazi, amelyet nem lehet kifejezni úgy, hogy "szeretlek, mert...", sem folytatni nem lehet úgy, hogy "szeretlek amíg..." -, ez a fentrol való szeretet, - ez hiányzik. Hiányzik a házastársak között, testvérek között, munkatársak között, felebarátok között, ellenségek között.

Kár, hogy nem lehet venni pénzért. A ház lehet eladó, de a ház békessége nem. A szófogadást megvásárolhatod, de a ragaszkodást nem. Pénzért vehetsz szép ruhákat, szép virágcsokrot, irtó nagy koszorút, méregdrága ajándékot, de szeretetet nem. Fizethetsz gondozót, takarítót, szakácsot, munkatársat, de szeretetüket nem vásárolhatod meg. Ezért hiányzik.

Ismétlem: nem éretlen, romantizáló, idealizáló önzo szeretet kell. Az Ige nem olyan szeretetrol beszél, ahogy szeretjük a házakat, ruhákat, autókat, kedvenc frizurákat... Efféle szeretet csak a mennyegzo napjáig tart. A "teljes szeretet" (1Jn 4,18), "soha el nem fogy". Szeretni nem csak szép szó. A szeretet nem csak sajnálat. A szeretet szolgál, az önzés kiszolgáltat. A szeretet ad, a legdrágábbat adja, az önzés követel. Az önzo szeretetnek le vannak törve a karjai, minta milói Vénusznak. Az igazi szeretet érez, van szíve; sohasem mondja, hogy "nem számit".

Ez igazi szeretet tolmácsolására, széthintésére, becsempészésére, sugárzására hivatott a hívo ember. A Jézus Krisztus szeretete kitöltetett azok szívébe és túlcsordult. Isten megmutatta hozzánk való szeretetét Jézus Krisztusban; csak az nem látja, aki vak, csak az nem érzi, akinek koszíve van.

A Golgotán áll a szeretet Kolosszusa, a Szeretet Piramisa. Úgy szerette Isten... - a zsidókat? az európaiakat? a fehéreket? az eroseket? az igazakat? nem és nem! Az egész világot! Téged és engem. Írd oda a neved, rólad van szó. Isten szeretete neked szól.

I. Azért ilyen óriási, mert a szeretet mindennél fontosabb és értékesebb. Többet ér a szépségnél és az egészségnél. Fontosabb a lakásnál és az eledelnél. A szeretet többet ér a diplománál és többet ér egy új kocsinál. Több mint a szép család és több mint testi kapcsolat.

Sokat jelent, ha valaki más emberek nyelvén beszélni tud, hát még angyalok nyelvén?! De a szeretet ennél is többet jelent. A tudós embereket mindig tiszteljük. De a legtudósabbnál is, aki minden titkot és minden tudományt ismer, többet ér a szeretet. Azoknál is akiknek a hit ajándéka adatott és azzal hegyeket is eltudnak mozdítani a helyükrol. Azoknál is, akik teljes erobedobással szolgálatba álltak és feláldozzák vagyonukat és életüket Isten munkájában, mert szeretet nélkül minden semmit sem ér.

Más szóval, minden kegyelmi ajándék eltörpül a szeretet mellett. Bölcsességnek beszéde, tudománynak beszéde, hit, gyógyítás, csodatevés, prófétálás, lelkek megítélése, más nyelvek, szeretet nélkül mind "semmi".
Tudod-e mi az hogy semmi? Tudsz-e mondani valamit, ami nem ér semmit? Itt nem a mi értékrendünkrol van szó. Isten értékeli mindannyiunk életét, és Isten szerint a szeretet adja meg az értéket.

Lehet igazad van, és mégis mindenki ellened támad. Vigyázz, mert az igazságnál többet jelent a szeretet. Az igazsággal lehet harcolni, a szeretettel lehet áldozni. A szeretet fontosabb mint a beszélgetések, a sajnálkozások, a hit és a remény. Mindennél fontosabb és értékesebb.

II. Másodszor, a szeretet mindennél többet tehet. Sok mindent nem lehet megvenni pénzzel, csak szeretettel. Van amit az ido nem tud elfelejtetni, csak a szeretet. Ha elsózzák a kedvenc ételt, ha megkeserítették a múltat, ha megrágalmazták jó szándékaidat, nem hozza helyre semmi, csak a szeretet. A szeretet mindennél többet tehet.

Összeköti a távolságokat. Lerontja a társadalmi osztályok falait. Áthidalja az ellenségek érveit, kibékíti a feleket. Egyesíti a szemben álló pártokat. Megbocsátja és elfelejti a múltat. Tud engedelmeskedni. Félreteszi a kifogásokat. Oda tudja adni az utolsó falatot. Megtanít héberül ragozni a személyes névmásokat: elso személy, o; második személy, te; harmadik személy, én.

"Türelmes, jóságos, nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül (illetlenül, bántóan), nem keresi a maga hasznát, nem háborodik fel, nem rója fel a rosszat, nem örül a hamisságnak, együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltur." A szeretet mindennél többet tehet.
Leprás telepen járt egy milliomos. Végignézte a nyomort, a betegeket és megállt egy gondozóno mellett, aki a betegek kötszereit mosta. "Egymillió dollárért én nem mosnám ki ezeket a kötszereket!" - szólt. "Én sem - válaszolta a no. - De mit ér egymillió dollár Krisztus szeretetéhez képest?

Hol van még egy olyan ero, mint a szeretet? Ami így megmozgatná a szíveket? Ami így megtanítana élni egymásnak és egymásért? Ami Istent arra kényszeríthette volna, hogy a világért egyszülött Fiát adja? Többet tehet a szeretet mindennél.

Az Ószövetség minden Igéje beteljesedik ez egyetlen nagy parancsban: Szeress! Jézus így mondta: "Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedbol, teljes lelkedbol, teljes elmédbol és minden erodbol... Szeresd felebarátodat, mint magadat." (Mk 12,30-31) Ezt ne ragozzuk helytelenül, mint az írástudó tette: "Szeretni Istent... szeretni embernek felebarátját..." Ahol

Jézus imperativust használ, azt mi ne mondjuk infinitivusban. Szeress!
Mert azt amit nem tudott megtenni az emberi képességed, bölcsességed, erod, szépséged, gazdagságod, azt a szeretet megtudja tenni. Szeretet nélkül semmi vagy, de szeretettel minden vagy. A görögnek görög, zsidónak zsidó, románnak román, magyarnak magyar, szegénynek szegény, gyászolónak gyászoló, szenvedonek szenvedo. A törvény betöltése a szeretet.

III.Mert a szeretet mindennél tovább tart. "Soha el nem fogy." Elmúlik a gyermekkor, elmúlik az ifjúság, elszáll az élet, odalesz az egészség, az ero, a tehetség, a bölcsesség. Elmúlik minden, de a szeretet megmarad.

Egykor majd hited beteljesedik, a reménylett dolgok körülvesznek, a nem látott dolgokat színrol színre szemléled. Akkor véget ér a hit és értelmét veszti a remény. De a szeretet az megmarad. A szeretetre még a mennyországban is szükség lesz.

Kolumbusz feltalálta Amerikát, de nem ismerte meg. Nem járta végig a prériket, az Amazonász oserdoit, a Mississippi síkságát, a Nagy Tavak vidékét, az Andok és Kordirellák csúcsait, o csak a partokat láthatta, csak rész szerinti volt az ismerete. Épp úgy mint aki itt megkóstolja Isten szeretetének óceánját, csak kicsiny részecskéjét érzi át annak, ami a szeretet valójában. "Határtalan és mérhetetlen az Isten nagy szeretete, mert feljebb ér a csillagoknál s elhat a pokol mélyére..." A szeretetben lehet fejlodni, bovölködni, s lehet beteljesedni vele.

A szeretet soha el nem fogy. Olyan hosszú, olyan tartós, olyan eros, olyan bovölködo. A sír és a halál sem gyozi le. Sok vizek nem olthatják ki. A tökéletesség kötele, a Szentlélek gyümölcse.

De jaj, az emberek gyulölni is tudnak! Az utolsó idokben sokakban meghidegül. Efézusi gyülekezetek elhagyják elso szeretetüket! Képmutatás és világiasság gyilkolják a szeretetet! "Tudom a te dolgaidat!"

Óh Istenünk, taníts meg minket szeretni! Te elobb szerettél minket! "Szukölködünk nagymértékben, szereteted nélkül!" Taníts meg önzetlenül, igazi Krisztusi szeretettel szeretni! Ezt akarjuk sugározni, terjeszteni magunk körül. Tunjön a gyulölet, a szívtelenség, a meg nem értés, a képmutatás! Jöjjön el a szeretet, jöjjön el a te országod!

Eseménynaptár…

Köszöntjük Ina és Meindert Hoogstraaten testvéreinket is, Hollandiából. Ok Sucsáva mellé igyekeznek látogatóba, de útjuk felénk vezetett, hogy minket is meglátogassanak. Holnapután repülnek haza Anne és Mike Daly. Általuk üdvözöljük a Ramsey-i Baptista Gyülekezetet, Angliában!

A hét végén Zilahon a hazulról elszármazott zilahiak világtalálkozója lesz megtartva. Jövo héten, keddtol a fiatalok táborozása kezdodik a Hargitán.


Észrevételek, kérdések, levél a webmesternek: Kui Barnabás

Copyright © MagyarBaptista.com



Látogatók száma:


Május 20, 1999 óta