Theologos - 032 - A mennyország polgárainak kötelességei - Fil 1,27-30

Mintha a mennyország alkotmányának kivonatát, részletét hallanánk ebben az igeszakaszban. A menny polgárainak kötelességeirol beszél ez az ige, arról az alapokmányról, ami csupán a menny polgáraira vonatkozik.

E földön is vannak polgári törvények: hasonlóképpen szabályozza a menny is polgárainak életvitelét. A filippibeliek, akik egy római kolóniában laktak, tudatosítaniuk kellett önmaguk számára, hogy Rómához, az anyaországhoz tartoznak. Pál apostol itt arról beszél, hogy a hívoknek is tudniuk kell, hogy a mennyországhoz tartoznak, még akkor is, ha testben most távol élnek tole. A tudatos hovatartozás minden polgárnak kötelessége. Aztán következik a méltó életmód megparancsolása, a mennyei polgárjognak megfelelo életvitel gyakorlása, míg végül a harmadik felhívás a mennyei polgárok felé az, hogy harcoljanak országuk terjedéséért. Ha valaki Isten országához tartozik, mint huséges polgárnak harcolnia kell annak terjedéséért. Ez a harc nem testi eszközökkel és nem földi síkon történik, mivel ez egy szellemi harc. A világosság harca a sötétség ellen.

Manapság, amikor mind többet és többet beszélnek az úgynevezett kulhoni állampolgárságról, mi erdélyi baptista hívok is tudatosítanunk kell azt, hogy kik vagyunk, hova tartozunk. Persze, most nem a földi állampolgárságot kívánom elemezni, hanem a mennyeit. Azoknak az embereknek a kötelességeirol beszél az ige, akik a mennyország polgárai.

I. Kezdjük az elso kötelességgel: Légy tudatos, hogy a mennyországhoz tartozol! Mi, Erdélyben élo magyarok tudatosítanunk kell magunkban azt, hogy bármilyenek legyenek a körülmények, mégiscsak magyarok vagyunk. Mások épp ellenkezoleg, úgy gondolják, hogy bennünk azt kell tudatosítani, hogy csupán magyarul beszélo románok vagyunk. De egyáltalán nem mindegy, hogy végül is milyen tudattal éljük életünket: kik vagyunk mi valójában? Sokkal inkább nem mindegy, hogy lelki értelemben kik vagyunk és hova tartozunk.

Ugyanis mi mennyei polgárok vagyunk. Az Úr Jézus megállapította tanítványairól: ti nem vagytok e világból valók. A zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy a mi országunk a mennyekben van, ahonnan a mi megtartó Jézus Krisztusunkat is várjuk. Péter apostol pedig kijelenti: "ti választott nemzetség, királyi papság, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségbol az o csodálatos világosságára hívott el titeket." Ez a mi identitásunk.

Légy tudatos, hogy a mennyországhoz tartozol! Ott tartanak nyílván, oda van beírva a neved! Azon örüljetek, hogy "a ti neveitek fel vannak írva a mennyben!" Ez mindenféle népszámlálásnál jobb nyilvántartás. "Ismeri az Úr az övéit, álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja!" - mondja Pál apostol. A 87. zsoltár szerint Isten nyilvántartja Sionnak lakosait. Isten pontosan tudja, kik azok, akik megszülettek a mennyország számára. Ha testi hovatartozásunk felol érdeklodik valaki, meg tudjuk mondani nevünket, nemzetiségünket, népünket, országunkat... vagyis, tudjuk hová tartozunk. Manapság még az is divatossá vált, hogy azt is hozzátegye, hogy milyen párthoz tartozik. Ez mind jó és fontos lehet, de ahhoz a hovatartozáshoz képest, amirol Pál apostol beszél, csupán másodrendu. Nekünk mindenekelott azt kell tudni, van-e polgárjogunk a mennyben? Oda tartozol-e Isten országához?

Mózes egy alkalommal bukás, bun után félreáll a néptol és felkiált: aki az Úré, ide hozzám! És hozzágyult a Lévi nemzetsége. Nem mindenki. De szigorúan határvonalat kellett húzni a két csoport között, nem lehetett összekeverni, elmosni a hovatartozást.

Hova tartozol? Ezt tudni kell. Illés Kármel hegyén cselekedett Mózeshez hasonlóan, amikor kiállt a bálványozó nép elé: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek ot, ha pedig a Baál, hát kövessétek azt! Tudnotok kell, hová tartoztok, kiknek szolgáltok!

II. A mennyország polgárainak szóló második parancs így szól: Polgárságodhoz méltó életet élj! "Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viseljétek magatokat!"

Láttunk már olyan embert, aki azt mondta, hogy o megtért, újjászületett, az Úrhoz tartozik, ilyen vagy olyan egyház tagja, de élete, magaviselete egészen mást bizonyított. Nehémiás amikor arra volt bíztatva, hogy meneküljön a templomba, mert az életére törnek, akkor azt válaszolta: Vajon ilyen embernek, mint én vagyok, illik-e futni? Ez a kijelentés nem gondolom, hogy büszkeséget, magabiztosságot, beképzeltséget takarna, hanem inkább számot vetve, felmérve a dolgokat reálisan megítélte helyzetét és hovatartozását: milyen magaviselet, életmód illik hozzá, mint az Úr szolgájához? Aki a mennyországhoz tartozik, annak élete kell bizonyítsa ezt. Isten társaságához, országához nem méltó bármilyen életmód.

"A Krisztus evangéliumához méltóan viseljétek magatokat!" Akár oda megyek és látlak titeket, akár távol vagyok - mondja Pál apostol: akár titokban, akár nyilvánosan mindig méltó életet éljetek mennyei polgárjogotokhoz! Az evangélium és kegyelem korszaka nem jelent törvénytelenséget, hanem képességet, lehetoséget jelent az Isten törvénye szerinti életre. Nagy csoda az, amikor gonosz, bunös természetu emberek újjászületnek, beleszületnek Isten országába, és elkezdenek élni az evangéliumhoz méltóan. Mintha kicserélték volna oket. Nem külso rendszabályok szerint, hanem belso, megváltozott természet szerint élnek. Dúlhat a világban bármilyen vihar, jöhet bármilyen szokás és divat: ok már nem e világhoz szabják magukat.

Akik a mennyországhoz tartoznak, azoknak még az öltözetük és a nyelvezetük is más. Azok megváltoztak elméjük megújulása által. Mások élhetnek ahogy akarnak, de a menny polgáraira ez nem lehet hatással. Itt már mennyei törvények uralkodnak. Eloször Isten országát és az o igazságát keressük, és az odafelvalókkal törodünk. Az evangéliumhoz méltóan viseljétek magatokat!

III. Ha tudatosult benned az, hogy a mennyországhoz tartozol, és életed is ahhoz igazítod, akkor jöhet a harmadik felhívás: Harcolj az ország terjedéséért! Pál apostol így szól: "viaskodva, szenvedjetek is oérette, tusakodástok lévén"... Ezek a szavak áldozatos tehervállalásról tesznek bizonyságot, amit a földön élo mennyei polgárok vállalnak. Nem elég a tudatos hovatartozás és a méltó életvitel! Ha karba tett kézzel tétlenkedsz, nem érdekel, hogy mi történik Isten országának ügyével a földön, a Gyülekezettel, akkor nem sok közöd van még a mennyeiekhez. Nem elég a tiszta élet és a tudatos hovatartozás, ha nem vállalsz Istenért semmit! Az evangélium gyozelméért viaskodni kell: azért a hitért, mely egyszer s mindenkorra adatott a szenteknek. "Néktek adatott az a kegyelem, a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek obenne, hanem hogy szenvedjetek is oérette" - mondja Pál apostol a Filippiben levoknek. A hit valóban egy nagy ajándék. Ez kegyelem. Nem mindenkié a hit. De az is kegyelem, ha valaki szenvedhet is Krisztusért. Az is ajándék, ha hívoséged miatt az emberek kinéznek, gyulölnek, vagy megvetnek... A zsidókhoz írt levélben olvassuk a mennyország akkori polgárairól, hogy "megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sot még bilincseket és börtönt is. Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfurészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek borében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve... Akikre nem volt méltó e világ..." Igen, mert ezek a mennyország igazi polgárai voltak, és nekik adatott az a kegyelem, hogy szenvedjenek is országukért.

Ha csak jogaimat követelem, de kötelezettségeket nem vállalok, akkor elmarasztaltatom annak az országnak a törvényei által. Isten is számon kéri majd polgáraitól a talentumokat. A mennyország polgárainak nem mindegy, hogyan vélekednek róla és országáról. Mi látható képviseloi, hirdetoi, védelmezoi kell legyünk egy láthatatlan országnak, amelynek polgárai lettünk. Igaz, hogy még testben élünk, de már hitben járunk, nem látásban. Minden eronket ez ország szolgálatába állítottuk már. Ha nem így van, akkor megkérdojelezheto mennyei polgárjogod.

Úgy kell tusakodnunk, mint aki nem levegot vagdos, mint akik biztosak a gyozelemben. Gedeon már a harc elott tudta, hogy az Úr kezükbe adta Midiánt. Dávid már a viadal elott kijelentette, hogy az Úr kezébe fogja adni Góliátot. Minden lehetséges annak, aki hisz. Tudatosítsd magadban hovatartozásodat, élj méltóan a mennyei polgárjoghoz, és harcolj ez ország ügyének gyozelméért!

Eseménynaptár…

Egy jó hónapi vakáció után a Theologos újra megjelenik.

Mindenekelott hadd köszöntsük azokat, akik újra az iskola padjaiba ülnek holnaptól kezdve megkezdve a tanulást.Jövo vasárnap, szeptember 10-én a Hargita Táborban a székely baptisták Hálaadó ünnepélye lesz. 10:00 órától áhítat Fejér Sándor, Máté Zoltán és Erdo Endre vezetésével, majd 11:00-tol igehirdetés és Úrvacsora (B.I.). A közös ebéd után délután 16:00 órától kezdodik a délutáni alkalmi Istentisztelet, bizonyságtételekkel, amit ifj. Budai Lajos fog vezetni. Távozás 18:00 órakor. Mindenkit szeretettel várnak, kicsiket és nagyokat, és aki teheti, kérjük, jöjjön el. A hálaadónap mottója: "Mindenért hálát adjatok!" 1Thessz 5,8.

Október 1-én Keresztségi ünnepélyre készülünk. A keresztségi ünnep délelott 10:00 órától fog kezdodni, egy órával késobb, mint általában szokott, mivel a szilágyballai ének-zenekar érkezését várjuk. A közös ebéd után, délután 16:00 órától a Teológiai Fakultás tanévnyitó ünnepsége lesz. Szeretettel várunk mindenkit.


Észrevételek, kérdések, levél a webmesternek: Kui Barnabás

Copyright © MagyarBaptista.com



Látogatók száma:


Május 20, 1999 óta