Naómi - eltávozásától hazatéréséig - Ruth 1,1-22

(Elhangzott 2000. júl. 28-án a Zilahi Baptista Gyülekezetben, az onnan elszármazottak találkozóján.)

Szeretettel köszöntöm kedves zilahi testvéreimet! Azon gondolkoztam, én most vajon mennyire jöttem "haza"? Ahogy összeszámoltam, három különbözo idoszakban voltam a zilahi Baptista Gyülekezet tagja. Eloször 1979 augusztus 26-án érkeztem Zilahra 1980 március 18-ig, amikor elvittek katonának. A következo évben, leszerelésem után, újra ide jöttem vissza még két hónapot. Jóval késobb, teológiai tanulmányaim utolsó évében újra zilahi lettem, házasságkötésemtol (1987 augusztus 20) amíg Kolozsvárra költöztünk (1988 augusztus 23). Ez összesen 635 nap. A három idoszakból talán a legemlékezetesebb az elso... Erre lehet mások is emlékeznek, egy-két énekkari tag, vagy karvezeto, amikor annak idején a zeneórán türelmemet veszítve rákoppintottam valamelyiknek az ujjára... De azt hiszem, foképp szép emlékek térnek most vissza, szép élmények, amelyben részünk volt...

Haza tértünk tehát. Nálunk a család legalább fele része zilahi, ugyanis nagyobbik lányunk is zilahinak és szilágyságinak vallja magát, mivel o itt született. Vannak itt olyanok, mint én, akik nemcsak jöttünk Zilahra, hanem el is költöztünk innen. Annak idején, a magam részérol elmondhatom, hogy úgy az ideköltözésem, mint az elköltözésem Isten munkája volt. Talán mások is elmondhatják ugyanezt magukról. Igénk azonban egy másféle eltávozásról és hazatérésrol beszél.
Ruth könyvének elso része foképp három asszonyról szól, akik közül a legidosebb Naómi. A történet négy különbözo filmkockából, négy képbol tárul elénk. Látjuk eloször az eltávozást, másodszor a távollétet, aztán a hazatérést, és végül a megérkezést.

I. Az elso kép az eltávozást mutatja be. A bírák idejében történt, hogy a tejjel és mézzel folyó földön éhínség lett. Elimélek Naómival és két fiával elköltözött a júdeai Bethlehembol Moáb mezejére. Betlehemben, szó szerint "a kenyér házában" - ezt jelenti "Betlehem", nincs kenyér. Éheznek. Nos, mit tesz ilyenkor Elimélek és családja? Elköltözik oda, ahol van kenyér. Pedig az éhség is lehet Isten eszköze. Aztán gondolhattak volna arra, hogy Isten Mindenható, és képes gondjukat viselni éhínségben is. Nem a moábiaiakhoz kell ilyenkor fordulni, hanem az Úrhoz.

Tavaly nekem is magyaráznom kellett Kolozsváron azt, hogy minden embernek ott a helye, ahol Isten látni akarja. Mindenkinek Istentol ki van jelölve a helye. O határozta meg rendelt idonket - hogy mikor szülessünk meg -, és lakásunk határait - hogy hol lakjunk. Elhagyni azt a helyet ahová Isten állított, bun. Elmenni, ha Isten nem küld, vagy maradni, ha Isten küld, egyaránt helytelen. Van a futballban egy olyan helyzet, amit úgy hívnak, hogy "offside". Amennyire én értek a futballhoz, ez azt jelenti, hogy egy játékos ott van, ahol nem kellene lennie. Ilyenkor van eset, amikor még gólt is rúgnak, de az érvénytelen. Bármi történne is attól kezdve, az mind hiábavaló. A bíró nem fogja azt elismerni...

Ábrahámmal történt valami hasonló, amikor az éhség elöl Egyiptomba menekült. Szégyent és keseru ízt hagyott maga után az az utazás. Visszajövetelekor oda tért vissza, ahol eloször volta fel az o sátorát, Béthelbe ment és újra oltárt épített ott a Úrnak. Meg kellett értenie, hogy éhség miatt sem kell ide-oda futkorásznia, hanem az Úrban kell bíznia. Isten ott tudja megáldani ot, ahová helyezte.

Jónás meg épp azért került bajba, mert nem akart oda menni, ahová az Úr küldte volna: o ellenkezo irányba szaladt... Én most azt szeretném, ha velem együtt mindnyájan el tudnátok mondani azt, hogy amíg élek mindig ott vagyok és ott leszek, ahol Isten engem látni akar.

Elimélek háznépével nem így történt. Nincs szó arról hogy Isten küldte volna oket Moáb mezejére. Arról sem, hogy megkérdezték volna az Urat, mielott útra keltek volna. De még arról sem, hogy megalázkodtak volna Isten elott az éhség idején, hogy a gondviselo Istentol kérjék a mindennapi kenyeret. Egyszeruen szedték a sátorfájukat és elköltöztek.

II.Következik a második kép, a távollét. Mi is történik Moáb mezején? Másféle nyomorba jutnak, mert Elimélek meghal. Kenyér van, de kenyérkereso nincs. Elimelek neve nagyon szép név volt, azt jelentette, hogy "az én Istenem Király". De valójában ez csak álnév volt, hiszen o ezt nem vette komolyan. Pogány vidékre költözött, ahol az emberek különbözo koszobrokat tiszteltek és imádtak. Látszólag ez nem zavarta sem ot sem Naómit. Sot, azt olvassuk, hogy fiai moábita leányokat vettek felességül. Két idegen, pogány no került be a családba. Hogyan?! Nem tudták, mit parancsol Mózes törvénye Isten népének házasságáról? Nem emlékeztek Ábrahámra, aki megeskette szolgáját, hogy Izsákot oda vissza ne vigye, ahonnan Ábrahám kijött? Itt megint azt kell mondanunk, hogy újra úgy döntöttek, hogy nem kérdezték meg az Urat. Saját belátásuk szerint cselekedtek.

Akkor sem ébrednek fel, amikor ott lakoztak közel tíz esztendeig, de sem Orpának sem Ruthnak nem született gyermeke. Isten megvonta tolük az áldást. Mert van az úgy, hogy a vagyon gyarapszik, a pénz sokasodik, de nincs rajta Isten áldása. Lehet kenyér, lehet ház, lehet nagy szántóföld és vagyon, semmit sem ér, ha nincs rajta Isten áldása. Hiába van tízezer dollárja valakinek, ha nincs rajta Isten áldása, az nem ér semmit. De ha csak tízezer lejed van, amelyen Isten áldása van, az többet ér, mert olyan lesz, mint az özvegy asszony kicsiny olaja és maréknyi lisztje. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt vall (Mt 16,26)?

Egy ismerost akartunk meglátogatni márciusban egy Kisküküllo melletti faluban. Jó nagy emeletes ház volt, de akit kerestünk nem volt ott. Kérdeztük, hol van? Elköltözött. Miért? Nem o építette ezt a házat? De igen. Azonban három évig pereskedtünk, mondja az ott lakó fiatalember, aztán o elköltözött. Igaz, hogy a nagy házban nyugodtan elférne öt család is, de ha nincs békesség?!... Nos, így van ez, ha nincs Isten áldása, még az együttlakozás is keserves. De mily jó és mily gyönyöruséges, ahol együtt lakoznak az atyafiak! Oda küld áldást az Úr és életet örökké! (133. Zsoltár)

Ezek után az történik, hogy Isten keményebb eszközökhöz nyúl: meghal Mahlon is, meghal Kiljon is. A fenyíték nem az elso eszköze Istennek, de ha másképp nem lehet, akkor ezzel próbál más belátásra bírni (Zsid 12,6-13) Naómi ekkor ébred fel: mindebben Isten keze van. Meghallotta, hogy meglátogatta az Úr az o népét, hogy adjon nekik kenyeret. Itt van említve eloször, hogy mi az, amit az Úr tett. Idáig az volt fontos, hogy ok mit tesznek, mibe fognak, mit vállalnak, hova költöznek, emberi bölcsesség és elgondolás szerint. Most azonban Naómi arról kezd beszélni, hogy mit tett Isten.

III. Itt következik a harmadik kép, a hazatérésrol. Naómi megérti, hogy nincs mit keresnie ebben az országban, haza megy a júdeai Betlehembe. Az akkori szokás szerint Naómiról két menye kellett volna gondoskodjék, élete végéig. Naómi azonban nem akarja ezt bevasalni rajtuk. Miért kötelezné Orpát és Ruthot arra, hogy vele menjenek, amikor nekik jobb itt? Igen ám, de azok meg azt keresik, mi az, ami Naóminak jobb? Neki az lenne jobb, ha vele mennének. De Naómi küldözgeti oket haza: menjetek haza édes leányaim! Milyen szép ez a megszólítás. Mindegyik azt keresi, mi az, ami a másiknak jó. Valljuk meg oszintén, manapság sokan másképpen csinálják. Mindenki a maga hasznát keresi… Hát velem nem törodik senki? Hát én rám nem gondol senki? Engem kihagynak? Hát én!?

Miközben Mahlon és Kíljon meghalt, Orpa és Ruth megszerette anyósát. Ilyen is van. Legyen is! Nemcsak ostoba és hiábavaló viccek, hanem szeretet a meny és az anyós között. A szeretet tud a másik szívével gondolkozni, áldozatot hozni és mások boldogságát keresni.

Naomi megtérését abban is látjuk, hogy másképpen látja már a dolgokat. Amikor a nyomorúság tuzébe kerül, ebbe a kemencébe, akkor megvallja: engem talált az Úr keze. Orpa és Ruth ilyet eddig nem hallott. Foleg Ruth kezdi látni, hogy Naómi rendelkezik valamivel, ami neki nincs. Nem csak Naómi lát és hisz, hanem immár Ruth is: megkívánja azt az Istenfélelmet, amely így segít elhordozni a gyászt. Naomi most már átlátja a dolgokat, igaz, belekerült tíz évbe, de most már látja Isten kezét az események mögött. Tudja, hogy ez nem véletlen, hogy most haza kell mennie. Mi köti ot még ide? Semmi. Az o Istene, az o népe, az o hazája ott van. Megyek haza! Unszolására Orpa visszatért az o népéhez és az o isteneihez. Ruth azonban ragaszkodott hozzá. Istenét és népét magáénak vallotta, és ezért vele tartott. Olyan szép az a vallomás, az a bizonyságtétel Ruth részérol: ez az, amiért Isten különleges jövot készített számára.

IV.A hazaérkezést bemutató kép arról szól, hogy megmozdult az egész város. Dehát ez Naómi, a kedves! Erre o így szól, ne hívjatok engem többé Kedves-nek, hanem Keseru-nek, Márá-nak, mert keseruséggel illetett engem a Mindenható.

A 21. vers némelyek szerint a könyv kulcsigéje: "Többedmagammal mentem el, és elárvultan hozott vissza engem az Úr." Telve mentem el, üresen hozott vissza engem az Úr. Az ellentét nemcsak abban van hogy telve meg üresen, hogy akkor és most, hanem abban, hogy akkor én mentem el, és most az Úr hozott vissza.

Így történt a tékozló fiúval is. Telve pénzzel, büszkén, magabiztosan indult útnak, de nem úgy jött haza. Mit is hozhatott volna magával? Semmit. "Mivel mit sem hozhatok, keresztedre borulok." Rongyosan, kifosztva, üresen, elkeseredve, de megtéro szívvel és alázatosan jövök haza az Atyához. Úgy, hogy kijelentem: "nem vagyok méltó hogy a fiadnak hivattassam". Itthoniak és itthonról elszármazottak egyaránt. Megvalljuk az Urat, mint Naómi tette. O nem azt magyarázza el, hogy mit tett o, mennyire vitte, mit csinált, hanem azt, hogy mit cselekedett vele az Úr.

Szeretném, ha mi is azt mondanánk el egymásnak, amit velünk az Úr tett. Még veszteségek és csalódások után is csodálatos lehet az élet az Úrral. Elmondhatod, hogy az Úr útjai nem a te útjaid voltak, és az O gondolatai nem a te gondolataid. Aztán elmondhatod, hogy téged is meglátogatott az Úr: úgy is, hogy adjon néked kenyeret, de másképpen is. Az O látogatása mindig eredménnyel jár.

Végül, arra szeretnék kitérni, hogy Naómi az aratás kezdetére érkezett haza. Itt Zilahon már volt nemcsak magvetés, hanem aratás is. Én emlékszem erre. De most újra szükség lenne rá! Ahogyan az eso és a hó leszáll, és oda vissza nem tér, úgy lesz Isten igéje is (Ézs 55,10-11). Ez az, amire várunk. Magvetés volt: vajon az aratás kezdetére érkeztünk haza? Bárcsak úgy lenne! Ámen.