|
Az Úr Jézus megkísértetésérol
van szó e 11 versben, amit ugyanígy megtalálhatunk
a Lukács evangéliumában is. Annyi a különbség,
hogy Máté kronologikusan, idorendi sorrendben mondja
el az eseményeket, míg Lukács felcseréli
azokat.
Arról van szó, hogy az Úr Jézus negyven
napig böjtölt a pusztában, készült
arra a nagy feladatra, amiért született. Böjtölni
annyit jelent, mint nem enni. Abszolút, teljes böjt
esetén az ember még vizet sem iszik. Mivel az Úr
Jézust a Kísérto azzal kísértette
eloször, hogy ne egyen, feltételezheto, hogy az O
böjtje abban állott, hogy tartózkodott mindennemu
eledeltol, vagyis: nem evett. Étel nélkül
harminc?negyven napig is ellehet valaki, de víz nélkül
három?négy?öt napnál tovább
nem élhet senki, csak természetfeletti beavatkozás
által. Tehát, a Jordánba való bemerítkezése,
megkeresztelkedése után Jézus viteték
az ördögtol a pusztába. A negyven napos böjt
után itt van a kísértés csúcspontja,
a kísértés befejezése.
Az a mondat, hogy "elhagyá ot az ördög",
a másik evangéliumban azzal van kiegészítve,
hogy "egy idore". Tudniillik még vissza?visszatért,
különbözo formákban, különbözo
módon, életének során.
A Sátán kísérto-módszerét,
tipikus taktikáját fedezhetjük fel ezekben
az igékben. A Diábolosz azt jelenti, hogy "Szétdobáló".
O ugyanaz, aki megkísértette az elso emberpárt,
és megrontotta a közösséget Isten és
ember között, majd ember és ember között
is. A test kívánsága, a szem kívánsága
és az élet kérkedése az, ami az ördögtol
van. Ádám és Éva elbuktak mind ezekben,
nem állhattak meg a kísértésben.
Hasonlóképpen próbálkozik itt is,
de azzal a különbséggel, hogy a Második
Ádám gyozött a kísérto felett.
Mi mindannyian meg kell vívjuk saját harcainkat
a Kísérto ellen, és most tanulhatunk abból,
ahogyan az Úr Jézus tette.
Három kísértésrol van szó.
Hogy egyenként miben állott, onnan tudhatjuk meg,
ha az Úr Jézus szavait, válaszait megvizsgáljuk.
I. Az elso kísértés
épp úgy, mint Édenben, az eledellel kapcsolatos. "Hozzámenvén a Kísérto,
monda néki: ha Isten Fia vagy, mondd, hogy e kövek
változzanak kenyerekké. O pedig monda: Meg van
írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem
minden igével, amely Istennek szájából
származik." Az Úr Jézus Mózes
5. könyvének 8. részébol idéz
egy igeverset, válaszul.
A Kísértonek abban a kifejezésében,
hogy "ha Isten Fia vagy", nem találok egy kételkedo
hangnemet, mintha kétségbe vonná azt, hogy
O Istennek Fia, hanem inkább azt értem belole,
hogy mivelhogy Te Istennek Fia vagy, mondd, hogy e kövek
változzanak kenyerekké. Tarts bemutatót!
Te Istennek Fia vagy, megteheted! Éhes vagy, elégítsd
ki az éhségedet! Persze, hogy Istennek Fia vagy,
használd tehát a Fiúi kiváltságodat,
mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.
Te mindenható vagy, most pedig megéheztél,
szükséged van eledelre, ? elégítsd
ki az éhségedet!
Nos, mit válaszol erre az Úr Jézus? Mintha
azt mondaná: Álljunk csak meg egy kicsit! "Meg
van írva!" Amilyen igeidoben használja az
Úr ezt a kifejezést, abból azt értjük
meg, hogy egyszer s mindenkorra meg van írva, ami Jézusra
is érvényes. Istennek Fia önmagára
érti azt, ami a Bibliában meg van írva!
Az Úr Jézus azt mondja: ez nekem is, és
neked is meg van írva. O alárendeli magát
az ige tekintélyének, hatalmának, erejének,
üzenetének, törvényének. Azt mondja:
meg van írva nekem is!
Aztán, hogy is van a folytatás? "Nemcsak kenyérrel
él az
Istennek Fia?" Nem, nem. "Nemcsak
kenyérrel él az ember." Ez volt a válasz
a kísértésre. Az ördög azzal jött:
"ha Istennek Fia vagy
vállald, hogy Istennek
Fia vagy..., és mondd, hogy a kövek változzanak
kenyerekké..." Jézus erre azt válaszolja:
most Embernek Fia vagyok..., és nekem is "meg van
írva..., nemcsak kenyérrel él az Ember..."
Mert az, Aki Istennek formájában volt, nem tekintette
zsákmánynak, ragadománynak azt, hogy O az
Istennel egyenlo, hanem megüresítette magát
isteni formájából, és szolgai formát
vett fel. Emberekhez lett hasonló. O ezt önként
vállalta, nem kényszeríthette senki. Isten
egyszülött Fiát elküldte, hogy mi éljünk
általa. Jézus azt mondta: van hatalmam letenni
az én életemet, és van hatalmam újra
felvenni azt. Hiszen O Istennek Fia. Most viszont, a földön,
O úgy élt, mint embernek fia, mint aki nem használta
a Fiúi kiváltságait, meghalni is kész
volt, mint ember. Isten Fia kérhetne tizenkét sereg
angyalt a Gecsemáné kertben... de az Embernek Fia
nem kér. Istennek Fia leszállhatott volna a keresztrol,
amikor csúfolták
de az Embernek Fia kész
volt meghalni ott. Ha Istennek Fia vagy
Ó, nem nehéz
Isten Fiának a köveket kenyerekké változtatni,
hiszen O teremtett mindent
Másoknak megsokasította
a kenyereket, de a maga számára vállalta
az éhséget. "Meg van írva nekem: nemcsak
kenyérrel él az ember."
Az Úr Jézus itt szembeállítja, ellentétbe
teszi a lelki eledelt és a testi eledelt. Felmagasztalja
az egyiket a másik ellenében. Mi a fontosabb, mi
az elsorendu?
Ez a Kísérto módszere. Emlékezzünk
az elso kísértésre: Olyanok lesztek, mint
az Isten jónak és gonosznak tudói. Nem akartok
olyanok lenni? Tudja az Isten! Válasszatok: itt van a
nagy lehetoség! Ekkor sem Éva, sem Ádám
nem tudta mondani: megmondta az Isten!
Nem. Azt se tudták
mondani, amit az Úr Jézus harmadjára mondott:
Távozz tolem Sátán! Elbuktak, mert olyanok
akartak lenni, mint az Isten. S az Úr Jézus úgy
tudott gyozni a Kísérto felett, hogy vállalta,
hogy olyan legyen, mint az ember.
II. Az is nagyon lényeges,
ami ezután következik: a Sátán is tudja
idézni az igéket...
Ismeri az írásokat, és pontosan azt tudja
idézni, amivel legjobban meg tud téveszteni, félre
tud vezetni. A kontextusból, szövegkörnyezetükbol
kiragadott igék mutatósnak, tetszetosnek tunhetnek,
és épp ezért nagyon könnyen megtéveszthetnek
minket. "Meg van írva: Az o angyalainak parancsol
feloled..." Nem ismered a 91. zsoltárt? Vesd alá
magad! Próbáld ki!
Ismét a válaszból fedezhetjük fel,
hogy hol van a baj, hol van a kísértés.
Egy különleges helyen, Sion hegyén, a Templom
tetején, alattomos módon, a Bibliát idézve,
jön a Kísérto, mint Világosság
Angyala. Az Úr Jézus válaszol. Magyarázza
egyik igét a másikkal. Meg van írva? Viszont
más is meg van írva! Ha az igéket egymás
mellé tesszük, akkor látjuk: a Kísértonek
meg nem vallott szándéka van!
Nem lehet kiragadni egy igét a kontextusból, a
többi igék ellenében, hogy arra egy hitelvet,
egy vallást, egy felfogást építsünk
fel. Ilyenformán az ember mindent megmagyarázhat
a Bibliával, ha akar. Tévedésemet, hibámat,
bunömet, mindent ki lehet magyarázni, ha nem a teljes
írást veszem figyelembe, amely Istentol ihletett.
Az Úr Jézus mellé állítja
az egyik igét a másiknak. "Viszont az is meg
van írva: ne kísértsd az Urat, a te Istenedet."
Izrael kísértette az Urat akkor, amikor feltette
a kérdést: vajon köztünk van?e az Úr,
vagy nincs? Ugyanilyen gyozelmét látom a Kísértonek
abban, amikor valaki a hitét a megtapasztalásaira,
átéléseire építi. Természetesen,
a hitbeli megtapasztalások szükségesek és
hasznosak, de sohasem formálhatják hitünk
alapját.
Milyen hit az, amelynek az alapja az, hogy ezelott három
évvel egy nagy megtapasztalásban volt részem:
leugrottam a templom ormáról, és Isten engem
kifogott. Egy ilyen megtapasztalás hamar elhomályosodik,
három év múlva újabb megtapasztalásra
lenne szükség, ahhoz, hogy tovább hihessek.
Még egy élményre van szükség,
aztán újabbra
és elkezdem Istent kísérteni.
Ez a bun leselkedik akkor, amikor valaki úgy áll
Isten elé, hogy Te megígérted, Istenem,
te megírtad, ez a Te akaratod, neked meg kell ezt tenni
És ha nem történik meg, akkor összeomlik
bennem minden
A hit nem egy itt-ott átélt megtapasztalás
eredménye. A hit folytatólagos kell legyen. Hitben
járunk, nem látásban! Ha nem látunk
semmilyen csodát, akkor is hinni kell. Hinni a halál
árnyékának völgyében is. Nem
az fogja bebizonyítani, hogy Jézus Isten Fia, ha
o aláveti magát a templom tetejérol. Nem
ez fogja ot felmagasztalni. Nem ez fog Isten nevére dicsosséget
hozni, hanem az, ha o nem veti alá magát. Az, ha
o megalázza magát. Az, ha nem enged a Kísértonek.
A megtapasztalások nem feltételei, hanem következményei
a hívo életnek. Hitben járni azt jelenti,
hogy én teljesen és véglegesen rábíztam
magam Istenre, hogy az életemben o cselekedjen, o éljen.
Akkor is, ha Ábrahám már a századik
éve felé közeledik, és még mindig
nem vált valóra az ígéret. Hinni
Istenben! És a hit után átélni a
csodát. Isten nem engedi magát megcsúfoltatni.
Még Jób esetében sem. Isten nem engedi meg,
hogy a Sátáné legyen a gyozelem. Ha egy
ember hisz Istenben, rábízza magát, akkor
az Úr már ott is van, hogy segítsen. Az
Úré a gyozelem.
III. A harmadik kísértés
arról szól, hogy Jézust felviszi a Kísérto
egy nagy és magas hegyre.
Valaki azt mondta, hogy hiába keresnénk ezt a hegyet
a térképen... Másképp kell ezt elképzelni.
"Mindezt neked adom, ha leborulva engem imádsz."
János 8-ban az Úr Jézus azt mondja, hogy
a Kísérto hazug, és hazugságnak atyja.
Nos, itt is hazudik egy nagyot: azt mondja, hogy "Neked
adom!" De mit? Hiszen nem az övé! A 24. zsoltár
azt állítja, hogy az Úré a föld,
és annak teljessége. Mit adhat a Sátán
Jézusnak? Semmit. De az Úr nem áll le vitázni,
mint elso szüleink tették. Újra csak az igére
utal: "Távozz tolem Sátán, mert meg
van írva: az Urat, a te Istenedet imádd, és
csak néki szolgálj." Isten nélkül
bármilyen királyság pokollá válik.
Nem a földi dicsosség és pompa a fontos. "A
dolgoknak summája, mind ezeket hallván, ez ? írja
Bölcs Salamon, mintegy kutatásainak végeredményét
adva - az Istent féljed, és az o parancsolatait
megtartsad, mert ez az embernek a fodolga".
De mi sokszor alkuba szállunk ilyeneket hallva. Lássuk
csak mennyit adsz, és milyen árat kell ezért
fizetni? Ilyenkor már meg is csalt a Sátán.
Mert mit használ az embernek, ha az egész világot
megnyeri is, de a lelkében kárt vall? Íme
egy példa, amelyre bátran feltekinthetünk,
és ahogyan mi is gyozhetünk a Kísérto
felett. Felettébb diadalmaskodunk az által, aki
minket szeretett. A mi hitünk legyozi a világot.
Jézusnak adatott minden hatalom, még a Kísérto
felett is.
Lehet téged is megkísértett a Sátán,
és nem dicsekedhetsz azzal, hogy állhatatos maradtál!
Lehet, most terhel a bun, fáj az emlék, vádol
a lelkiismereted. Nem tudod többé jóvátenni.
Szeretném elmondani neked azt, hogy van megoldás.
Elrontott életedet Jézussal újra kezdheted.
Élhetsz gyozedelmes életet a Kísérto
felett, Jézus Krisztus segítsége által.
Jöjj Hozzá! Valld meg buneid, O hu és igaz,
hogy megbocsásson! Ne halogasd! Légy oszinte! Jézus
mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan,
akik megfáradtatok és megterheltettetek, és
én megnyugosztlak titeket. Igazi belso béke, boldogság,
bizonyosság, üdvösség csak Jézus
Krisztus által van. Én vagyok az út, az
igazság és az élet, mondja Jézus.
Pál apostol azt írja a Korinthusiaknak: Nem egyéb,
hanem csak emberi kísértés esett rajtatok:
de hu az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni,
mint elszenvedhetitek, sot a kísértéssel
egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.
(1Kor 10,13) Ahogy 1Mózes 3,15-ben meg volt ígérve,
hogy az asszony magva a Kígyó fejére tapos,
íme itt van az asszony magva, az Embernek fia, amint gyoz
a Kísérto felett. Halál, hol a te fullánkod?
Pokol, hol a te diadalmad? Nincs többé. Kivette Jézus
a fullánkját. Még szerte jár, mint
ordító oroszlán, de az igazán hívok
felett nem gyozhet már. Nincs méregfoga többé.
Higgy az Úr Jézus Krisztusban! Felettébb
gyozedelmeskedünk az által, aki minket szeretett!
Eseménynaptár
Ma Elekes József új
lelkipásztor beiktatásán veszünk részt
Radnóton. Szeretettel köszöntjük az Elekes
családot a Maros-menti Mezoségen!
Sallai Jakab nyárádmagyarósi meghívott
lelkipásztor is közöttünk van, számára
is készül az új szolgálati hely.
Délben 13:00 órakor Péter Istvánné
Ildikó temetésén is részt kell venni.
A délutáni Istentisztelet után a sóváradi
keresztelendok kikérdezése lesz. a marosvásárhelyi
gyülekezetben. Utána Kibédre megyünk
evangélizálni.
|